Nem akarom elkiabálni, de már kétszer egymás után olyan pontosan számoltam
a pénzt, hogy a legvégén 0 jött ki. G-nek viszont azt mondtam, hogy
-500 dollárban vagyunk, ő meg, hogy: WHAT????!!! majdnem infarktust kapott
szegény, de még mielőtt ez megtörtént volna, mondtam, hogy amúgy 0 :D Már
szinte hallottam, ahogy leesik a nagy kő, úgy megkönnyebbült. Aztán
mondta, hogy funny vagyok :D de azért ilyeneket ne mondjak neki többször :D
Azért nem rakom már ki, hogy hányadik vagyok a gyorsasági versenyben,
mert már vagy egy hónapja én vagyok az első, már volt, hogy 27-es gyorsasággal.
Nagyon egyszerű az egész, tudni kell a kódokat, mindkét kezet használni
kell és berakni „secure mode“-ba azonnal, mert akkor nem számolja
a pittyentés közti időt. Ezeket a tippeket már megosztottam néhány
pénztárossal, de igazából nem annyira igyekeznek, meg az egyiknek olyan hosszú műkörmei
vannak, hogy esélytelen, hogy gyors legyen :D Meg így, hogy számolom
a kasszákat, meglátszik, hogy nem tudnak számolni a pénztárosok vagy
én nem tudom, néhányan mit csinálnak. Mert ugye 300 dollárral indítanak reggel
és másnap mikor levonjuk a 300 dollárt, akkor annak az összegnek kéne kijönnie,
amit azon felül kerestek és az nekünk benne van a rendszerben, pontosan
szétírva, hogy ennyi készpénz, ennyit fizettek kártyával, csekkel stb.
A kp-s rész általában különbözik, néha csak pár centtel, de néha több
dollárral is. Néha a vásárlók mondják, hogy tartsam meg az aprót, esetenként
az csak egy penny, de nem rakom vissza a kasszába, mert akkor az már +0.01
dollárnak számít aztán másnap a számolásnál. Na de megint nagyon
belemerültem ebbe.
Csütörtökön volt egy meeting, amin az összes pénztáros részt vett. Bemutatták
Z-t és engem, hogy mi lettünk a supervisorok. Megbeszéltünk néhány
alapszabályt, pl. hogy a 30 perces ebédszünet az 30 perc, nem több, nem
kevesebb. Aztán M pénztáros mondta, hogy ő néha nem tudja kiszámolni, hogy
mikor kell visszajönnie ebédről és hogy őt egészkor engedjük el, mert akkor
tudja -.-
Nem tudom, hogy ez a tényállás egész USA-ra jellemző vagy csak
Colorádóra vagy Denverre vagy csak erre a közegre a SAL-ban, amibe
belecsöppentem, de a többségnek fiatalon gyereke van. Pl. ott van Octavio,
aki 21 éves és 6 éves fia van :O Mondta, hogy 15 évesen még nem tudta mi az az
óvszer :O Most született meg a másik gyereke is. De pl. Ch a jófej
menedzser, tudtam, hogy van egy 1 éves kislánya, de kiderült, hogy csak
véletlenül és egyedül neveli. Vagy H, (aki nem hispán származású), mondta, hogy
az első fiát 17 évesen szülte. Vagy G, a hülye menedzser, most lett
nagypapa 43 évesen, a lánya 25 éves, de akkor az azt jelenti, hogy ő is
csak 18 volt, mikor gyereke lett. És még sorolhatnám, már majdnem csak én lógok
ki a sorból, szokták is kérdezni, hogy mikor lesz gyerekünk. A mi
üzletünkben nem lehet pl. óvszert kapni, viszont terhességi tesztet azt meg
igen. Egyébként, ha így belegondolok, nem láttam még élelmiszerboltban óvszert.
Itt pl. szórakozóhelyen, a WC-ben sincs óvszerautomata, de nagyon hasznavehető
gombfoci automatát már láttam :D Abortusz elleni tüntetést is már láttam
a buszból. Talán itt annyira nem kell aggódni, hogy miből futja majd
kajára, meg kapják a segélyeket is. Vagy csak túl sok 16 and Pregnant
sorozatot néznek és kedvet kapnak a gyerekcsináláshoz. Vagy épp
a SAL-ban dolgozik az összes ilyen sorsú ember. Nem tudom. De ott van egy
másik 21 éves pénztáros, akinek nem gyereke van, hanem válópere, mert nem
tudnak megegyezni a volt férjével. Zajlik
itt az élet.
Az egész hétvégén a „420“ akció zajlott. Vagyis a cannabis
világnapja, amit április 20-án ünnepelnek. Két sarokra tőlünk a Kapitóliumnál
volt felállítva 2 színpad, ahol különböző rendezvényekkel és koncertekkel várták
az érdeklődőket. Mi is vasárnap úgy gondoltuk megnézzük, miféle zsúr ez.
Viszont én 4-ig dolgoztam, így aztán csak úgy 6:20-ra értünk oda, de már
feltűnt, hogy mindenki kifelé jön onnan. Hát igen, 6-kor lett vége
a bulinak és már nem engedtek be senkit. Bánatunkban csak gondoltuk
körbemegyünk a kerítés mentén és végül találtunk egy kis rést, ahol nem
volt összeillesztve a kerítés, így sikerült belógnunk. Már amúgy épp
rakodtak össze, nem volt semmi érdekes, de azért ellőttem pár képet. Ez
a hivatalos weboldala a rendezvénynek.
A fellépők közül csak Wyclef Jean és B.o.B. mond valamit. A Red
Rockson meg Snoop Dogg lépett fel a 420 alkalmából. Még mielőtt
kiköltöztünk volna Denverbe, nézegettünk lakáshirdetéseket és soknál oda volt
írva pl. hogy „420 friendly“, ezt akkor nem értettük, mit jelent.
Jelentkezett az a fickó is, aki múltkor az üzletben megkérdezte, hogy
magyarok vagyunk-e. Elmentünk vele és a feleségével egy olyan étterembe,
ahol ping-pongozni is lehetett. Jól elütöttük az időt (micsoda szóvicc). Nagyon
jó fejek, sokat nevettünk, főleg a végefelé, mikor Ricsi elkezdte magából
ontani a sok hülyeséget. Sajnos, ők már szombaton költöznek vissza
Magyarországra.
Ezen a héten az egyik menedzser, akit nem szoktam sokszor említeni, de
hívjuk A-nak, szabadságon van. Képzeljétek hétfőn én voltam csak az üzletben
délig, mint „menedzser“. Előző nap kaptam kulcsot, elmondták mi a riasztó
kódja és magamrahagytak. Így aztán 7-re mentem, kilakatoltam a bevásárló
kocsikat, felkapcsoltam a világítást, kikapcsoltam a riasztót, pénzt
számoltam. Izgultam, hogy a 8-ra jövő pénztáros időben megérkezzen,
különben még a kasszánál is én lettem volna. Aztán John
a húsrészlegről behívott, hogy beteg és ma nem tud bejönni, akkor
felhívtam Mike-ot, hogy jöjjön be hamarabb, de nem vette fel. Írtam neki sms-t
is, de végül 9-kor láttam, hogy megjön. Jöttek valamilyen építészek is, akik
fel akartak menni a tetőre és hogy kell a kulcs. Nekem csak egyetlen
kulcsom volt, de szerencsére, az nyitja az összes zárat és lakatot az üzletben :D
Átvettem valamilyen csomagot is, közben hívogattak a raktárból, hogy akkor
lesz-e szerdán szállítás, hát honnan kéne azt tudnom. G nem vette föl
a telefont, aztán írtam neki, hogy ezt a számot hívja vissza, mert
sürgős, aztán visszaírt, hogy „got it thanks“, hogy megvan, köszi. 13000
dollárt raktam félre a széfbe, annyit kerestünk előző nap, gondolom,
Húsvét miatt volt ilyen nagy a forgalom. De szerencsére nem jött épp
a rabló. Pénztáros M is sokszor hívogatott, sztornóhoz meg hasonlókhoz.
Aztán délben megérkezett G és fellélegeztem :D Annyira kimerültem aznap, hogy
hazamentem és mialatt Ricsi elment fürödni mély álomba szenderültem és nem
lehetett engem felébreszteni. Holnap ugyanez vár rám, jaajjj, majd gondoljatok
rám. Aztán minden visszatér a rendes kerékvágásba.
Jaa és április 21-én volt fél éve, hogy betettük a lábunkat az Újvilágba.
Durva mi?
|
|
|||||
|
|
No comments:
Post a Comment