Monday, April 13, 2015

Gyors bejegyzés mielőtt munkába megyek

Munkával kapcsolatos szomorú sorok következnek.
Az történt ugyanis, hogy április elsején Mózes bement a pihenőszobába és mondott egy viccet. Az a Mózes, aki segített mindkettő költözésnél, aki kivitt minket a reptérre, aki a jobbkezem volt a munkában és nagyon szorgalmas volt, bármit rá lehetett bízni, aki már jó úton járt, hogy menedzser asszisztens váljon belőle, aki végre kapott egészségügyi biztosítást a munka által és annyira örült, mert még sosem volt neki...
A viccet kb. így fordítanám le: "Hererákom van és találd ki, ki fogja megszívni...Te"- és rámutatott J-re, a zöldségrészlegen dolgozó fiúra. Igenám, de éppen a pihenőszobában ült R is, aki egy idős pénztáros néni. Kicsit közelebbről erről a bizonyos pénztárosról: ő a leglassúbb pénztáros. Aki esetleg emlékszik még a korábbi bejegyzéseimben írtam erről az ún. RPM-ről (rings per minute), tehát, hogy mennyi tételt szkennelsz be egy perc alatt, én ugye olyan 30 körül mozgok, de R előtti leglassúbb is eléri a 16-ot, míg R kb. 13-nál tart és már fél éve itt dolgozik. Az első hetekben soha nem tudta, hogy akkor most mi is neki a pénztáros száma, amivel be kell jelentkezni a kasszánál, 3jegyű szám egyébként. Egyszer odahívott, hogy "jaj én nem tudom, mi történt, de nézd fekete lett a képernyő és most nem látok semmit", egy gombnyomással visszakapcsoltam, mert a képernyő oldalán van egy kis gomb, amit ő véletlenül megnyomott. Most nálunk 1 gallon tej 1.99-be kerül, de először, mikor lepittyented, akkor a szokásos árat mutatja és a végén vonódik le belőle az 50 centes kedvezmény. Egyszer odahív, hogy nézd nem vonódott ki a kedvezmény...nézem is, hogy ez érdekes, aztán észreveszem, hogy a vásárló csak egy fél gallonos tejet vett, amire nincs kedvezmény. Ja és néha Gladys-nek szólít, mert nem képes megjegyezni a nevemet. Amiről mindig Phoebenek a Jóbarátokból az a félelmetes 3dimenziós képe jut eszembe :D Egyébként én nagyon türelmes vagyok vele, sőt én mondtam neki, hogy hívjon bármikor, akármilyen apróságról is van szó.


Szóval ez az R, aki csak ott ült, mikor ez a vicc elhangzott és nem is neki szólt, mélységesen felháborodott. Beadta a 2hetes felmondó levelét, amiben olyanokat írt, hogy: Mózes szakszerűtlenül (unprofessional) és alkalmatlanul (inaproppriate) viselkedett más munkatársai előtt. Tett egy szexuális megjegyzést, ami állítólag áprilisi tréfa volt, de neki ez nem tetszett. Felhozott egy másik esetet is, mikor R takarította a vécét, de régi felmosóvizet használt és rohadt büdös lett az  egész üzlet és hogy ekkor Mózes a vásárlók előtt beszélt vele, akik aztán kommentálták a helyzetet és hogy megalázta őt a többiek előtt. És így már nem hajlandó dolgozni Mózessel. Mondta G-nek, hogyha nem tesz semmit, akkor felveszi a kapcsolatot azzal a szervezettel, aminek most nem tudom a nevét, de ott tehetsz panaszt, ha rosszul bánnak veled a munkahelyeden és akkor ők pert is indíthatnak. G továbbküldte ezt a levelet L-nek, aki engem is előléptetett. Sajnos, L mondta, hogy el kell bocsátani Mózest.
Szóval már nem dolgozik velünk egy buta tréfa miatt.
Ez egy európainak elég hihetetlenül hangzik, de itt ilyen is létezik, szóval, akik itt az USA-ban éltek, vigyázzatok kinek mit mondtok. Sokan nem értik a szarkazmust sem. 
Most Mózes betonozik.

Friday, April 3, 2015

Hahó

Hahóóó!

Pár napja már el akartam kezdeni ezt a bejegyzést, de csak a "hahó"-ig jutottam :/ Meglátjuk most sikerül-e valamit összehoznom. (azóta ez már a 3. próbálkozás, de ma megírom :D )
Itt Amcsiban általában várják az emberek az adóbevallás időszakát, ugyanis vissza lehet igényelni némi pénzt ilyenkor. Év közben adózunk a saját államunknak (State tax) és a szövetségi kormánynak (Federal tax). Egyébként online is nagyon egyszerűen lehet adót bevallani, ajánlanám a Turbotax-et, ami szinte játékos módon rávezet a helyes kitöltés útjára és ami a legjobb, az alap software teljesen ingyen elérhető az interneten. Viszont számunkra ez az adóbevallás nem volt túl pozitív élmény. Az első oka az az volt, hogy Ricsi után ez az új cége nem adózott, csak januártól kezdték el, szóval 4 hónapig nem. Ezzel természetesen tisztában voltunk és kb. 1000 dollárral számoltunk. A másik probléma viszont az volt, hogy állítólag nem vonódott le havonta elegendő adóelőleg a fizetéseinkből, a W4 űrlap helytelen kitöltése miatt. Akit esetleg érdekelne bővebben ez a form, itt olvashat róla és itt van maga az űrlap Ezen be kell jelölni az ún. "allowances-t", azaz juttatásokat, minél többet igényelsz, annál kevesebb adót vonnak majd le tőled. Viszont, ha az az első pont, hogy "Enter “1” for yourself if no one else can claim you as a dependent" - akkor mi európaiak arra gondolunk, hogy oké, akkor beírok egy egyest, mert én én vagyok. Ricsi cégének a könyvelője azt tanácsolta, hogy írjunk egy nagy nullát mindenhova és hogy jelöljük be a "Married, but withhold at higher Single rate." opciót (= magyarul: házas, de vonjon le többet, mintha egyedülálló lennél). Szóval én is frissítettem már ezt a nyomtatványt a munkahelyemen és most már duplaannyi adót fizetek, mint ezidáig és ezáltal a fizetésem is kevesebb lett, viszont így nem fogok tartozni az év végén. Szóval a spórolt pénzünk nagy része erre elment... de hát ez csak pénz, fontosabb az egészség és a szeretet :) De azért elég lehangoló volt.
Március egy kicsit elröppent. Főleg dolgoztunk, na de azért voltunk itt-ott.
Megünnepeltük Szent Patrik napját egy parádén a többi mexikóival, akik ilyenkor egy kicsit írekké válnak :D meglepően sok volt a vöröshajú ember :D  Nem is tudtam, hogy ennyi sztepptánciskola van Denverben :D












Pont ezen a napon találkoztunk egy újabb magyarral, Zsuzsival, aki megtalálta a blogom, férje amerikai és Denverben élnek. Elmentünk pizzázni. Aztán egy másik alkalomkor segítettünk nekik költözni :) Ezért is megéri blogot írni :)
Azt nem is említettem, hogy J-t végül elbocsátottuk. G megnézte a kamerafelvételeket és elég érdekes dolgokat művelt. Van olyan opció nálunk, hogy el lehet menteni a tranzakciót, pl. ha a vásárló az autójában felejti a kártyáját és kiszalad érte, akkor elmentjük, hogy addig se tartsuk fel a sort és mikor már megvan a pénz, akkor előhívjuk az ügyletet és kifizetik. De ehhez ugye kulcs kell. J-nek viszont volt, mert már 3 éve dolgozott a SAL-nak és egyébként ügyes pénztáros volt. Csak túl fondorlatos. Olyanokat csinált, hogy ment ebédre és nem fizette ki, ami kaját vett magának, hanem elmentette és ebéd után előhívta és törölte a tranzakciót :O Ez lopásnak minősül. Szóval most már nem dolgozik velünk.
Találkoztunk Ritával és Bálinttal is egy brit pubban, ahol aztán egy többfordulós kvízben is részt vettünk. Hátulról a 3. lettünk, mi a "BRAR" csapat (Bálint, Rita, Ági, Ricsi) :D Sajnos, a sporttal kapcsolatos kérdésekre nem nagyon tudtuk a válaszokat, ill. Bálint azért vágta, meg az egyik pincér is segített. Ricsinek köszönhetően az összes matekos kérdésre jól válaszoltunk és a zenei körben meg én tudtam sokat :D A képen a kockás ingben van aki a kerdéseket tette fel, bal oldalt a pincér, aki néha segített és Ricsi.
BRAR

Ricsi bal oldalt sárga trikóban
Na de most itt virít a kezemen a "Fox Rocks" pecsét és most hirtelen több dolog nem jut eszembe márciusról, ezért írok a tegnapi, már áprilisi eseményről. Még annyit hozzáfűznék, hogy mióta van kocsink, Ricsiről már készült 3 drága fénykép, 2 gyorshajtás miatt egy meg mert azt hitte átér még a sárgán, de pirosra váltott -.- Na mikor megjött a második büntetése (violation ticket), azt mondtam, jól van, ha ilyen ticketekre telik, akkor minden egyes alkalommal veszek egy koncertjegyet :D Épp akkor, még januárban láttam, hogy áprilisban fellép George Ezra, ezért vettem is két jegyet. Na és ezen a koncerten voltunk tegnap :D Ez a koncert a boulderi Fox Theatre-ben került megrendezésre. Az előzenekar a Ruen Brothers volt, ami nem nagyon nyerte el a tetszésünket. Ricsi mikor meglátta az énekest azt mondta: Jé, ez a Harry Potter :D Ja és a koncert végén lefényképezték a közönséget, Ricsi feje mindent elárul :D Én valahogy nem vagyok rajta a képen:O
Egyébként tök jó helyen álltunk, beláttuk a színpadot. Egyszer csak jött 3 tinilány, akik Sarát keresték, de igazából csak kiabálták, hogy Saraaaaa és így jutottak előre, de pont előttünk "találták meg" Sarát és az egyik csaj legalább 2 méteres volt. Szóval elég idegesítő volt, főleg, hogy fiatalabb nálam és még magasabb is XD De amikor táncolt, akkorákat kilengett, hogy sokszor Ricsi se látott tőle. Nem tudtam, hogy ennyi kislány szereti őt, ami persze jó, mert ez színvonalas zene, viszont annyit selfieztek és 2 szám között, mikor George nagyon érdekes történeteket mesélt, ez a sok lányka mind a mobilját nyomkodta. Az egyik lány megkérdezte Ricsit, hogy nem venne-e neki egy olcsó italt XD Mert a 21 év alattiak nem kaptak karszalagot és így nem szolgálták ki őket alkoholos itallal a bárnál. Ricsi azt mondta, hogy nem XD Maga a koncert viszont nagyon élvezhető volt. Néhány számot csak így szólóban egy szál gitárral adott elő, néhányat a zenekarral. Nekik 10 pontot adtunk Ricsivel, az előzenekarnak csak hármat :D Aztán hazavezettünk hóesésben. Ajánlom először csak meghallgatni George Ezrát, aztán elképzelni egy fekete blues énekest és mikor meglátod, hogy hogy néz ki igazából, meglepődni :)



Jaaaaaaa! Volt egy beszélgetésem egy nagyon nagyfőnökkel, aki G szerint nem pazarolja az idejét akárkikre, mert több SAL-ért felelős és nincs túl sok ideje. Mondta, hogy sok jót hallott rólam és aztán beszélgettünk az üzletről és mondta, hogy számít rám a jövőben. Egy napon akár store manager is lehetek :D
Most mennem kell! 

intelektüel