Saturday, January 14, 2017

Egy kis panaszkodás



Hahó!

Erre a hétvégére direkt nem terveztünk semmilyen programot, mert Ricsinek is tanulnia kell és így nekem is jut egy kis időm magamra és pihenni és akkor hirtelen felötlött bennem a gondolat, hogy írhatnék valamit a blogba.
Utóbbi időben nem írtam, mert szerintem túl Amerika ellenes lett volna és hát nem erről kéne szólnia a blogomnak. Valahogy olyan érzések kavarognak néha bennem, hogy minél több időt töltünk el itt, annál jobban nem szeretek itt lenni. Ez főleg abból alakult ki, hogy kezdtem megelégelni, hogy nincs spórolt pénzünk és itt minden drága és mi mindig valamiért fizetünk. Az volt a tervünk, hogy havonta félreteszünk egy bizonyos összeget, de egyszerűen nem sikerül. Ráadáasul autót is kellett vennünk hitelre, mert az előző elromlott és amúgy rengeteg pénzt beleöltünk Olívia II javíttatásába. Viszont nem szeretnék panaszkodni, mert tudom, hogy a mi helyzetünk eltörpül néhány ember gondja mellett. Csak nem szeretek anyagi bizonytalanságban és jövőkép nélkül élni, arra ott lenne Magyarország :D Arra is gondoltam, hogy fizetéstől fizetésig otthon is lehetne élni és legalább közel lenne a család és a barátok. Nekünk úgyis az volt a tervünk, hogy kijövünk, spórolunk, utazgatunk, megszerezzük az amerikai állampolgárságot és visszaköltözünk Európába. Vannak napok, mikor szívesen összepakolnánk és hazamennénk, de nem akarjuk feladni, ha már ennyit dolgoztunk, hogy itt életben maradjunk. Rátett még egy lapáttal az is, hogy egy idióta az új főnököm. Valamint be kell tanítanom egy idős hölgyet, akinek elmondok valamit és másnapra semmire sem emlékszik, úgy hogy mindent lejegyzetelt magának. Ebből is látszik, hogy nem jó a nyugdíjrendszer és kénytelen dolgozni, hogy eltartsa magát. Még szerencse, hogy a munkatársnőimmel jól kijövök, különben gyűlölnék bejárni. Ha munkát szeretnék váltani, akkor meg elveszítenénk az egészségügyi biztosításunkat, mert Ricsi is az én csomagomban van benne, mert az ő cége nem fedez ilyesmit és megint előlről kezdődne számolódni a fizetett szabadságok száma. Meg hát nem igazán tudom megint, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Szóval, azt szoktuk mondani, hogy még 2 évet kihúzunk itt, aztán visszaköltözünk Csehországba. Már szoktunk is ott lakás és álláshirdetéseket nézni és elég bizalomgerjesztőek. Itt sajnos, nagyon messze vagyunk még a lakásvásárlástól és a denveri lakásárak a csillagos eget súrolják.
Mikor arra gondolok, hogy ha majd gyereket szeretnénk, akkor adósodnánk csak el igazán.  3 hónap után vissza is kéne mennem dolgozni szülés után és akkor hova tennénk a gyereket? Az egészségügyi rendszer is egy vicc, egy komolyabb betegség csődbe juttathat egy egész családot.
Ha nem laksz jó iskolakörzetben, akkor meg a gyereked csak rossz színvonalú suliba járhatna a harmadik világbeli gyerekekkel. Szóval, a családalapítást is Csehországban képzeljük el. Az oktatás drága és az egyetem utáni elhelyezkedés egyre nehezebb. A 32 éves amerikai kolleganőm még mindig fizeti vissza a diákhitelét és csak egy helyi kis főiskolára járt.
A középosztálynak elég nehéz itt a megélhetése, nem is csodálkozom, hogy megválasztották Trumpot elnöknek a bevándorlóellenes eszméivel.
Aztán olyan dolgok is bosszantóak, hogy 2 autóbiztosításunk volt, megszüntettük az egyiket, mivel eladományoztuk a tönkrement autónkat. Valahogy a másik biztosítást szüntette meg a biztosítócég és valamit nagyon elrontottak, mert nem vonódott le a havidíj, így Ricsi credit score-ja is lecsökkent egy olyan hiba miatt, amit nem is mi követtünk el.
Hát szóval ettől tartottam, hogy így lehúzom a nagy USA-t. De hát ezt is össze kellett foglalnom pár mondatban.
Persze, mint mindig, inkább a jó dolgokra szeretek gondolni és nem panaszkodni. Tudom, hogy az élet nem habostorta és hogy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik :)  Szerencsére, nem vagyunk betegek, nem fenyeget éhhalál és van fedél a fejünk felett  :)  

Pár említésreméltó dolog:

Még pár évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy majd egyszer el szeretném adományozni a hajamat és végre összejött 20 cm haj, amitől megválhattam decemberben. 

Voltunk a Star Wars-os kosztümkiállításon, nagyon király volt.







Ismét van 4 napos síbérletünk a Winter Parkba, már egyszer voltunk is síelni. 

Gyarapodott a magyarok száma Denverben, együtt ünnepeltük a karácsonyt és az új évet. Még tudok egy lányról, aki a barátjával nemsokára költözik Denverbe. ( A szerencsétlenek! Neeem, csak viccelek :D)

Ricsi elkezdett karatézni, már kiskorában is karatézott, de most újfent belevágott.
Kiolvastam jópár könyvet, az egyik, ami nagyon megfogott az Böszörményi Gyula, Leányrablás Budapesten c. kötete, alig tudtam letenni, most már olvasom a második részt A Rudnay-gyilkosságok címűt, ami hasonlóan izgalmas, mint az első.

Valószínűleg már elveszítettem olvasóim nagy részét, de akik még itt vannak, azoknak is, de amúgy mindenki másnak is boldog új évet kívánok!
Jó lenne, ha részletesebben tudnék írni az eseményekről, de valahogy nem megy ez nekem mostanában, de nem adom fel :)

Szeretettel,

Major Richárd Ferencné Mészáros Ágnes (Bc.)   :D