Akkor folytatnám is a Salt Lake Cityben tett látogatásunkkal, ahol május 28. és 30. között voltunk. A Memorial Day-t május utolsó hétfőjén ünneplik, ez épp 30-a volt, ezért úgy gondoltuk kirándulunk egy kicsit. Utah államra esett a választásunk, azon belül is Salt Lake Cityre, mert az "csak" 8 óra vezetésre van tőlünk. Pénteken autót béreltünk és szombaton nagyon korán elindultunk. Az út viszonylag gyorsan eltelt. Ricsi mindig hattal túllépte a sebességhatárt, mert afelett még általában szemet hunynak a rendőrök, viszont egy ilyen hosszú utazás során akár 30-45 percet is megspórolhatunk. Szép tájakat láttunk útközben, sok tehenet, egy Lincoln emlékművet a semmi közepén és aztán hopp meg is érkeztünk. Elmentünk a szállást átvenni, ahol először nem találták meg a foglalásom, mert a rendszerükben keresztnevem volt a vezetéknevem és a vezetéknevem a keresztnevem. Aztán nem működött a szobánk ajtaját nyitó kártya sem, de aztán minden megoldódott. A szobánk mennyezetén volt egy öntözőberendezés, amit tűz esetén bekapcsolnak és a plafonon ott volt egy matrica, hogy ne használjuk fogasként. Nekem mondjuk eszembe sem jutott volna a plafonból kilógó cuccra felakasztani valamit is, de a felhívás elolvasása után már igen, na jó nem :)
Kicsit szusszantunk itt majd el is sétáltunk a belvárosba. Az egyik legnagyobb látványosságnak a Salt Lake Temple tartható, ami a mormonok fontos temploma. Éredekes lehet hívőknek és nem hívőknek egyaránt, azoknak is, akik egy South Park epizódból ismerkedtek meg ezzel a vallással. A vallást egyébként Joseph Smith alapította, majd halála után Brigham Young vezette a mormonokat Utah területére, ahol 40 év alatt meg is építették ezt a templomot. Fallal van körülvéve a templom, de a belépés ingyenes. Viszont magába a templomba nem szabad belépni, csak a hívőknek és nekik sem mindig, ha jól tudom. A többi épület látogatható, így mi a látogatóközponttal kezdtük, ahol rögtön le is szólított minket egy kedves, fiatal apáca, aki útbaigazított és megkérdezte, honnan jöttünk. Itt aztán megnéztük egy maketten, hogyan is nézne ki belülről a templom. Aztán átmentünk a Joseph Smith Memorial Building-be, ahol meg akartuk nézni Joseph Smith szobrát. Ahogy ott bolyongtunk az épületben, egy másik kedves hölgy beinvitált minket a moziterembe, ahol valamilyen a mormon vallással kapcsolatos, 125 perces filmet készültek vetíteni. Mikor leoltották a lámpákat, mi kiszöktünk a terem túlsó oldalán :D Olyan kedvesek az emberek, hogy nem tudsz nemet mondani.A templom körüli kert a szökőkutakkal is csodálatos.
Mikor itt kibámészkodtuk magunkat, elindultunk az International Peace Gardens-be, ami egy botanikus kertnek is mondható park. Itt láttuk pl. a Matterhorn kicsinyített mását is, meg kopjafákat, amire különböző nyelveken rá volt írva, hogy legyen béke az adott országban. Úgy gondolom ez utóbbikat a 2002-es téli olimpia alkalmából helyezték ott el.
Ezután a kapitóliumot vettük célba. Meg is lepődtem a méretén, sokkal nagyobb, mint a denveri kapitólium. Ide be lehetett menni és szabadon körülnézni. Itt egy ismertető táblát olvasva megtudtam, hogy az itteni mormonok egy saját államot akartak megalapítani, aminek Deseret lett volna a neve, de sajnos a Kongresszus nem hagyta ezt jóvá. Feltűnően sok volt itt az ázsiai turista, néhány meg is kért, hogy fotózzam le őket a kapitóliummal.
Másnapra az Antelope Island State Park látogatása volt betervezve, ami a híres Nagy-sóstó egyik szigete. Ahogyan közeledtünk a sziget felé, feltűnt, hogy egyre több bogár ütközik frontálisan a szélvédőnknek. A park bejáratánál ki is volt írva, hogy nem vállalnak felelősséget a bogárcsípésekért. Pont a hotelszobában felejtettem a rovarriasztó spray-t. Kicsit izgultam, hogy agyoncsípnek a bogarak, de az ajándékboltban dolgozó hölgy megnyugtatott, hogy azok akkor is csípnek, ha befújom magam. :) Végül nem is támadtak meg a sóstavi bogarak. A tó lélegzetelállítóan szép volt és érezni lehetett a levegőben a sót. Voltak, akik fürödtek is benne, mi csak merítettünk egy üvegbe a sós vízből. Képzeljétek, azóta otthon kikelt benne 3 kicsi sórák(brine shrimp) is. Mindig tartok tőle, hogy belekortyolok véletlenül.
Ezután az élmények után elgurultunk egy helyi sörfőzdébe, ahol leöblítettük a sótól kiszáradt torkunkat. Annyira nem ízlett a sör, de azért sikerült meginnom. Majd sétáltunk a kissé kihalt belvárosban, aztán a hotel kis medencéjében fürödtünk egy kicsit.
Utolsó nap a 2002-es téli olimpia egyik helyszínére látogattunk, a Utah Olympic Parkba, ami Salt Lake Citytől 30 percre keletre található, egy kis hegyi városban. Itt kb. 2 órát töltöttünk csupán, mert egy hosszú autóút állt még előttünk. Először megnéztünk itt egy kiállítást, kipróbáltuk a síugró és a bob szimulátort végül libegővel felmentünk a hegy csúcsára, ahonnan a síugrók is indultak az olimpián. Volt egy medence is, amibe a lejtőről lecsúszva estél, teljes sífelszerelésben, azt hiszem angolul "pond skimmingnek" hívják. Láttunk is néhány tagot, akik így ugrottak a medencébe. Lehetett volna még drótkötélpályán, bobbal vagy hófánkkal is lecsúszni, mi csak a libegővel jöttünk le. Rendkívül kalandos park ez, télen és nyáron is érdemes meglátogatni. Innen aztán már Denver felé vettük az irányt.
Ezzel a kis beszámolóval még el voltam maradva, pedig már nagyon régen meg akartam írni. Nagyon hálás vagyok, hogy ennyi szép helyre van lehetőségünk eljutni.
A kirándulás előtt, május 26-án Florence + the Machine koncerten jártunk. Ahogy beléptünk a Pepsi centerbe, rögtön odajött egy fényképész, hogy lefotózhatna-e minket a Westword újságba. Le is fényképezett. Volt egy előzenekar is, a Grimes, ami Ricsinek annyira tetszett, hogy megvette a cd-jüket, azóta az szól az autóban és mindig hangosan énekelünk pl. ilyen elborult számokat. Ezután jött a Florence + the Machine. Az énekesnő, Florence Welch mezítláb végigrohanta a koncertet, balettmozdulatokkal vegyített táncait is megcsodálhattuk, emellett egy hamis hangot sem adott ki. Nagyszerű volt ő is meg a 11 tagú zenekara is, egy teljesen szokatlan kategóriát képviselnek zeneileg, mindenkinek csak ajánlani tudom. Az egyik szám előtt megkérte a közönséget, hogy rakják félre a telefonokat és csak élvezzék a számot, aminek el is mesélte a megírásának történetét. Aztán olyat is kért, hogy vegyünk le egy ruhadarabot magunkról és lóbáljuk a fejünk felett :D Ez itt látható is 3:40-nél, (nem túl jó a videó minősége), aztán a végén egy csomó ruhát feldobnak neki a színpadra. Ezeket a számokat játszották, ha esetleg érdekelne valakit. Ez is egy rendkívüli élmény volt számomra, de gondolom még eljutok a koncertjükre, vagyis azon leszek :)
Már ekkortájt nagy izgalomban voltunk, mert már csak 1 hónap volt anyukáink látogatásáig. Erről majd egy külön bejegyzésben fogok írni. Elszomorít, hogy már azóta haza is mentek, de mindannyian életreszóló élményekkel gyarapodtunk. Szerintem, a következő bejegyzésre nem kell majd 2 hónapot várni, de inkább nem ígérek semmit. Addig is puszi!
