Megint úgy
jártam, hogy volt egy kis időm és gyorsan leírtam a mondanivalómat, de nem
fejeztem be, nem is publikáltam, aztán sok minden összejött és már nem volt
időm újra leülni és írni. Most vettem észre, hogy 2018-ban még nem is volt
bejegyzés. Ajjjaj. Szóval, ideteszem, amit már korábban gyűjtöttem össze az
elmúlt időszakról és ezúttal megpróbálom befejezni.
A Határátkelő
blognak volt egy felhívása, melynek címe „Tíz ok, amiért szeretek itt élni”.
Gondoltam, ha lesz időm, összeszedek 10 pontot én is és megfogalmazok egy kis
esszét. Az történt, hogy nem sikerült összegyűjtenem 10 okot és nem akartam az
olyan elcsépelteket, mint hogy, az emberek sokkal kedvesebbek stb. Meg aztán az
időm sem engedte, hogy tovább agyaljak ezen. Azért talán, ha nagyon
megerőltetném magam, összejönne az a 10 pont, viszont rossz, hogy kapásból nem
tudok ennyit mondani...
Az elmúlt időszak
nem volt annyira mozgalmas, mármint kirándulások szempontjából, de azért mindig
akadt valamilyen program.
Voltunk például
kétszer is bowlingozni, amiben én nagyon ügyetlen vagyok. :)
Ricsi abszolválta
első karate versenyét és rögtön 2 aranyat is nyert és azóta már lila öves lett.
A karate bekerülne a 10 okba, amiért érdemes itt élni, Ricsinél.
Voltunk St.
Vincent koncerten. Majdnem nem is vettem jegyet, mert olvastam, hogy most nem
zenekarral turnézik Annie Clark, hanem csak egyszál gitárral, és a zenei
aláfestés előre felvett alapról megy. Ezért vaciláltam, hogy vajon megéri-e
elmenni rá, hisz ez már majdnem olyan, mintha csak audióban hallgatnám a
Spotifyról. De én mondom, nagyon szuper volt! Ricsivel még napokkal később is
erről a rendhagyó koncertről beszéltünk. Attól is tartottam, hogy majd biztos
csak lejátsza a számokat és nem lesz a közönséggel semmilyen interakció, de
ebben is tévedtem, kiderült, hogy még a humora is remek. :) Azáltal, hogy
ennyiféle zenekar ad koncertet Denverben, ez bekerülne a 10 okba nálam. Bár
gondolom, más nagyvárosban is ez így működik, de otthon nem volt lehetőségem ennyi
koncertre elmenni.
Az idei tél
viszonylag enyhe, ha jött is egy hóvihar, másnapra már alig volt nyoma. Az
időjárást is szeretem itt, mert nem bírom a túl meleget sem, de a nagyon hideg
sem kellemes, de inkább a hideg, mint a meleg, ha már választanom kéne. :)
Munkában
állandóan változások állnak be. Alig van olyan időszak, mikor minden pozíció be
van töltve és mindenki végzi a dolgát. Most az egyik legkedvencebb kolleganőm,
akitől rengeteget tanultam, beadta a kéthetes felmondását. Nem is csodálkozom,
mert teljesen kihasználták őt, sokszor este 9-ig bent volt és hétvégén is.
Amióta utoljára írtam a munkáról, azóta már vagy 5 ember váltotta egymást a mi
részlegünkön. Volt olyan, aki csak előadta magát az állásinterjún, gondolom kamu
életrajzzal. Mégis felvették és aztán derült ki, hogy az Excel tudása nulla.
Vagy egy másik bejött kétszer dolgozni és aztán nem hallottunk felőle. Ilyenkor
persze azok szívnak, akik bemennek dolgozni, mert egy csomó extra feladatot
kapunk, mivel nincs elég ember az elvégzésükre. Volt olyan nap is, mikor
majdnem 11 órát dolgoztam. A marketing osztályon az egyik lány kért
fizetésemelést (szerintem megérdemelten), erre inkább elbocsátották őt. Itt
Amerikában még nem volt olyan munkám, ahol ne dolgoztattak volna agyon. Szóval,
a munka nem fog hiányozni, csak 1-2 munkatárs.
Síelni is
eljutottunk. Idén nem volt síbérletünk, viszont Ricsi kollegájának van, így ő
általa mi is kedvezményesen tudtunk venni napijegyet a Copper Mountain nevű síközpontba.
Már reggel 6 előtt indultunk, hogy időben odaérjünk és hogy elkerüljük a dugót,
amibe végül mégis belekerültünk, de olyan 9:30 körül már a sípályákat szeltük. Lementünk
a félcsőn is, persze nem ugratva. Az egyik felvonó lábánál találkoztunk E-vel,
aki egy magyar lány és a férjével, aki pedig lengyel. (Nem tudom, hogy említettem-e
őket, de a blogomnak köszönhetően találkoztunk. Voltak olyan jófejek, hogy
hazavitték a karácsonyi ajándékainkat, mikor hazalátogattak karácsony előtt és így
megspórolták a postaköltséget nekünk. Távollétükben meg mi etettük a cicájukat
:)) Visszatérve a síeléshez, nagyon szuper volt és rendkívül elfáradtunk. A
hegyek is jók itten. :)
Tök sok
kulturális inger ért, ugyanis voltunk 2 kolleganőmmel baletten, a Rómeó és
Júlián, továbbá egy vígjátékon is, az American Mariachi címűn, R-el es T-vel
egy feminista este keretein belül :D
Egyik februári
pénteken tartották R és B cégének a karácsonyi buliját, ami valójában egy gála,
ahol díjakat is kiosztanak. Tavaly western stílusú volt, idén pedig „masquerade
ball” jegyében telt, tehát ki kellett öltözni és álarcot felvenni. Ricsi és B
rájöttek, hogy elég a WC papír csomagolásából kivágni a B betűt és abból csinálni
álarcot. :D Aznap R nem kapta meg a kívánt fizetésemelést, ezért az volt a
célunk, hogy kiegyük-igyuk a cégüket a vagyonukból.
Az ezután
következő szombaton pedig a Colorado Springsben található Cheyenne
Mountain Zoo-ba látogattunk el, ami a főleg a zsiráfjairól híres állatkert. Volt itt egy ausztrál rész is,
ahol lehetett hullámos papagájokat etetni. Nagyon tetszett ez az állatkert és
remek időnk volt. :)
Még említésre
méltó a Szent Patrik napi felvonulás. Ekkor mindenki kicsit írré változik és
zöldbe öltözik, ez kapóra is jött nekem, mert rengeteg zöld színű ruhám van, ez
ugyanis a kedvenc színem. Itt olvashattok többet erről az ünnepről.
Megnéztük a
felvonulást, remek volt. :) Ezután Ricsivel elmentünk egy íjászat órára, ahol
megtanítottak, hogy kell helyesen nyilazni.
Bobi egyre
ügyesebb, nagyon jó kis madárka :)
Most meg épp úgy
teszek, mintha dolgoznék, de már péntek délután van és nem fog az agyam :)
Közben Slipknotot hallgatok. Most újra felfedeztem őket magamnak, utoljára 13
évesen voltam rajongó. Ennek nincs semmi köze, ahhoz, amit írni fogok, csak
felvezetésként említem meg.
Folytatom ott,
ahol abbamaradt. De mi is történt azóta? Lehet, hogy az íráshoz sem fog az
agyam. Nos, Ricsivel önkénteskedtünk egy karateversenyen. Ricsi rájött, hogy a
versenyzést nem annyira neki találták ki, ezért csak besegítettünk.
Mindenesetre sok herekötőt eladtam és láthattam Yaguchi mestert.
A Húsvétot a
szokásos magyar barikkal töltöttük. Szeretem ezeket az összejöveteleket, sokat
ettünk, nevettünk, tojást is festettünk.
Egy szép
délelőttön paintballozni is elmentünk. Vicces volt, de inkább maradunk a
bowlingozásnál. Egy erődöt kellett megvédenünk, de a fegyvermániás amerikaiak
túl ügyesek voltak hozzánk képest. :)
Ismét jártam a
Colorado Symphonyban, ahol Béla Fleck banjo művészt hallgattuk meg és rögtön
rajongója lettem. Ne tévesszen meg senkit a keresztneve, a szülei csupán nagyon
szerették Bartók Bélát, ezért lett ez a neve, amerikai egyébként.
Jártunk egy
koncerten, ahol az előzenekar nagyon bejött nekünk, a The Ghost Wolves. Majd
Európában is fognak turnézni. Ja és beszéltünk a dobossal, akinek meg Konya a
vezetékneve és mondta, hogy a nagypapája “kicsi Jánosnak” szólította mindig, de ő nem tud magyarul, ők is amcsik.
Azért úgy tűnik
olyan sok minden nem történt, de most akkor rakok ide képeket is és ezúttal
megosztom ezt az irományt.
Ja és kövessetek
Instagramon. De csak ha akartok. :)
Pusziiiiiiii
