Sunday, December 20, 2015

Gyors téli bejelentkezés

Halihó!
Összejött néhány dolog, amit úgy érzem, meg kell osztanom veletek :)
Nos, ott volt a hálaadás. Azt mindig november negyedik csütörtökén tartják. Szerdán már 15:00-kor elengedtek mindenkit munkából és 8 órának számították be. Idén csak pulykamellet készítettem, ugyanis tavaly nem bírtunk megenni egy egész pulykát. Az volt a jó, hogy a hosszúhétvége minden napján tudtunk skypeolni az otthoniakkal. Este átmentünk Ritáékhoz, ahol aztán Nintendóztunk és babáztunk. :) Ez itt az USA-ban sokkal fontosabb ünnepnek számít, mint a karácsony. Kérdezte is a főnököm, hogy mik a terveink a hálaadásra, kissé csodálkozott, mikor mondtam, hogy semmi különös mivel ezt Európában nem tartjuk, aztán rájött, hogy ők ilyenkor miért is adnak hálát. Mindenesetre nagyon jól esett a 4 nap semmittevés. 

Ricsiék cégénél létezik egy olyan szokás, (mivel összesen csak hárman vannak a cégben) hogy szülinap alkalmából bármit kitalálhatnak és a cég állja. Ricsi azt találta ki, hogy szeretne elmenni a Mythbusters showra, ami december 2-án került megrendezésre. Mivel csak egyszer említettük ezt Ricsi főnökének, teljesen megfeledkezett róla, szóval végül csak ketten mentünk Ricsivel és ki kell találnia valami újat a szülinapjára. :) Ez egy amolyan búcsúturné volt, ugyanis leforgatták a 14. és egyben az utolsó évadot ebből a remek sorozatból. Nagyjából 2 órás műsort adtak elő a végén volt egy ilyen Q&A rész, ahol bárki kérdezhetett tőlük. A különböző feladatokhoz önkénteseket hívtak fel, az utolsót sajnáltam, aki telelőttek paintball labdákkal.






Idén is megnéztük a Parade of Lights karácsonyi felvonulást, amit tavaly kihagytunk, mert akkor épp a Sims-es reneszánszomat éltem :D Két évvel ezelőtt meg brutálisan hideg volt aznap, de azért kimentünk. Épp abban a két évvel ezelőtti bejegyzésben írtam, hogy már alakul a munkahely is és bizony azóta csak dolgozunk és nem volt még fizetett szabadságunk :O Mármint 1 vagy 2 napnál hosszabb. Meg voltunk otthon 2 hetet, de az nem volt fizetett meg pihentető sem, hiszen nagyon sűrű programunk volt. De olyan igazán lustálkodó szabadságunk nem volt azóta. Persze nem panaszkodom, mert örülök, hogy jó állásaink vannak. Csak nem tudok azonosulni ezzel, hogy a munkához nem jár alapból államilag garantált fizetett szabadság. Az én munkahelyemen az évek során kell összegyűjtenem a szabadsághoz az óráimat. Pl. az aki 1 évnél kevesebbet dolgozott ennél a cégnél és már lejárt a próbaideje, tehát én is ebbe a kategóriába tartozom, havonta 4 órát gyűjt össze, viszont maximum 40 óra (5nap) fizetett szabadsága lehet. Aztán ez az óra emelkedik a ledolgozott évek számával. Persze, ha munkát váltok, akkor ez kezdődik megint elölről vagy más paraméterek alapján szabnák meg. Pl. ha a régi munkahelyemnél maradtam volna, akkor megkaptam volna már idén az 1 hét fizetett szabimat. ...
Ja igen a karácsonyi felvonulás remek volt :) 







Tavaly is rendezett Ricsi cége egy karácsonyi bulit, akkor egy menő étterembe mentünk. Idén viszont Vail-be utaztunk, ami egy hegyi település kb. másfél órára Denvertől. Ricsi főnöke, felesége, Ricsi kollegája és két gyereke meg Ricsi is én élveztük a rezidenciát, amit kibéreltek nekünk. Kicsit a Dumb és Dumberre emlékeztetett az egész hotel meg a berendezése :D Este mondták, hogy öltözzünk melegen, így már sejtettük, hogy valami szabadtéri dolog készül. Végül elvittek minket valamilyen tanyára, ahol egy lóhúzta szánon utaztunk a havas éjszakában egy erdőben. Az egyik legnagyobb élmény az volt, mikor a ló elkezdett pisilni és akkora párafelhő keletkezett, hogy nem láttunk semmit :D Ezután vacsoráztunk ott a tanyán, nagyon teleettem magam, mert túl finom volt minden. Miután visszaértünk a hotelbe Ricsi főnöke, a kollegájának a gyerekei meg mi ketten hajnali kettőig kártyáztunk :D Másnap, vasárnap reggel, reggelit készítettünk, ettünk és hazajöttünk. 





Ricsit egyébként már nagyon szeretik és megbecsülik a munkahelyén. Kapott új laptopot, névjegykártyákat és januártól fizetésemelést ígértek neki. :)
Ricsi szülinapja dec. 23-án lesz és ezért dec.19-ére áthívtunk pár embert egy ilyen előszülinapi/karácsonyi bulira. Eljött a BOR család (Bálint, Olivér és Rita), Mariann, a férje, a lánya és az anyukája is épp itt volt Magyarországról és Zsuzsiék is eljöttek, a férjével és 2 gyerekével. A vacsora a visszhangok alapján nagyon finom lett :) Jó volt így együtt, elég nehéz összehangolni az időnket. Ricsi kapott két ajándékkártyát is az Ace hardware-be, ami a kedvenc barkácsboltja :D 
A gyerekek elállították a termosztátot, ezért Ricsi zabos volt reggel, mivel éppenhogy kikászálódott a megfázásból, erre most megint hibernálták őt éjszakára. Azt mondja, már kicsit kapar is a torka. 

 Még néhány érdekes kép: