Wednesday, August 16, 2017

Hétvége Seattle-ben



Seattle-be május 27-én indultunk nagyon korán, mivel már reggel 7-kor szállt fel a gépünk. Ezúttal a jófej BORI (Bálint, Olivér, Rita, Irén) családdal keltünk útra.
Nálam Seattle mindenképp bakancslistás úticél volt, mégpedig a grunge zene miatt. Itt nyílt a legelső Starbucks, itt született Jimi Hendrix is vagy Bill Gates, tehát itt alakult a  Microsoft, de az Amazon is. Biztos sokat esik az eső és az ember bent ül és nagy dolgokon töri a fejét. :D 
Ilyen egyszerű ember vagyok, ami valaha Amerikával kapcsolatban lázba hozott, az a zene, nem érdekel engem holmi Empire State Building meg hasonlók :D Igazából, kíváncsi voltam a város hangulatára. 

Landolás után, átvettük a kisbuszt, amivel elindultunk a Boeing gyárba, ami Seattletől nagyjából 50 percre található. Ide már előre lefoglaltuk a tárlatvezetést.
Itt legalább 4 láb (122cm) magasnak kell lenned, hogy részt vehess a touron, úgyhogy csak Ricsi, Bálint és én mentünk, a többiek maradtak játszani az erre kialakított részen, persze mi már tudtunk erről és ez így volt megtervezve. (Irén és Rita belefért a keretbe, csak Olivérke nem :)) Ez a 90 perces túra egy kb. 5 perces filmvetítéssel kezdődött, majd egy buszra felszállva elszálítottak bennünket a gyárba. Sajnos, fényképezni tilos volt és még a belépés előtt le kellett adnunk mindenünket. Ez a gyár 399 480 m²-en fekszik, szóval el tudjátok képzelni, milyen hatalmas, ahol csak úgy egymás mögött sorakozik 1-2 repülőgép termetes fesztávolsággal. Sok információval gazdagodtunk, láthattuk, ahogy épülnek ezek a nagy monstrumok, bár épp nem dolgoztak sokan, mivel szombat volt és hosszúhétvége. Az én kedvencem a Boeing Dreamlifter volt, ami egy teherszállító repülőgép és ki lehet nyitni az orrát, hatalmasnak tűnt. Én nem vagyok olyan repülőgép-bolond, mint Ricsi, aki szabad idejében repülőgép szimulátorral szokott játszani és megnézette velem az összes légikatasztrófa sorozatot, de azért még számomra is nagyon érdekes volt az egész. Ami még megmaradt az emlékezetemben, az egy félkész repülő Roald Dahl arcképével, ami a Norwegian Airlinesnak készült. Valamint a szlogen: If it's not Boeing, I'm not going.” :) A tour után Ricsi vett magának egy Boeing 737-es pólót az ajándékboltban.
Az egyetlen kép a múzeumból

Ezután az élmények után visszapattantunk a furgonba és a Kerry Park-ot látogattuk meg. Ez egy nagyon kis park, ahova mindenki a szemet gyönyörködtető látvány miatt megy. Mi is ellőttünk itt jópár képet a seattlei belvárossal, a Space Needle-vel, Mt. Rainier-el és az óceánnal (valójából csak egy öböl) a háttérben. 


Majd visszavittük az autót a kölcsönzőbe és átvettük a szállást, ami Ritáék kemény munkájának köszönhetően nagyon király volt és főleg ingyenes. :) Még bekészítés is várt ránk az egybenyíló szobáinkban.
Este aztán kimentünk sétálni egy kicsit a belvárosba. A harmadik sugárút telis tele van hajléktalanokkal és nagyon fura szerzetekkel. Ricsi itt bement egy McDonald's-ba, amit egy biztonsági őr őrzött talpig felfegyverkezve golyóálló mellényben és megkérdezte tőlünk is, hogy minden rendben van-e. :)
Este még kipróbáltuk a hotelben található szaunát is és fáradtan dőltünk be az ágyba.
Másnap reggel mentünk egy megállót, mert csak ennyit megy, az ún. monorail-el, ami egy egysínű vasút, melyet még 1962-ben építettek, mikor Seattle világkiállítást szervezett. Innen leszállva rögtön szembe jött velünk a Space Needle avagy szabadon fordítva űrtű, ami egy 184 méter magas kilátótorony, étteremmel a tetején.
A látvánnyal nem nagyon tudtunk betelni. Meg is említettem, hogy a távolban kimagasló Mt. Rainier olyan, mintha egy vulkán lenne. Aztán utána olvastam és valóban egy szunnyadó vulkánról van szó, kicsit megtévesztő, mivel hó borítja a csúcsát.
A környéket, ahol az űrtű is található, Seattle Centernek nevezik. Ez egy kulturális központ, tele múzeumokkal, botanikus kerttel, szökőkutakkal, kirakodó vásárral, színpaddal és mindenki sétált és élvezte a jó időt.





Keresd a babakocsiból éppen kieső kislányt


A következő úticél Amerika egyik legrégebbi piaca, a Pike Place Market volt. Ez a hely zsúfolásig tele volt, úgyhogy először csak átverekedtük magunkat a tömegen, közben azért nézelődtünk. Majd inkább a másik oldalon kijöttünk és elsétáltunk a kikötőnél található óriáskerékhez. Ugyanekkor meg is éheztünk, úgyhogy itt betértünk egy étterembe, ahol életem egyik legfinomabb lazacát ettem és állítólag ott Washington államban volt kifogva. Ezután nyilván nem maradt ki az óriáskerék sem. A kerék egyébként hármat fordult és egész komótosan haladt, így volt időnk nézelődni.




Innen aztán egy kis séta után, eljutottunk az ún. Gum Wall-hoz, ami egy sikátor, melynek falai tele vannak ragasztgatva használt rágógumikkal. Itt nem töltöttünk el túl sok időt, mert azért kicsit gyomorforgató volt a látvány és a szag, de azért mókás volt. Egyébként egyszer már letakarították a falakat 2015-ben, de az emberek újból teleragasztgatták. 


Ezután még Ricsivel visszamentünk a Pike Place Market-re egy kis lazacot venni és épp láttuk, ahogy az eladók dobálják a halakat egymás közt, ez amolyan attrakciónak számít itt.
Elhaladtunk a legelső Starbucks előtt is, de egész kint állt a sor, úgyhogy ide nem tértünk be.
Még picit sétálgattunk a kikötőben, majd visszatértünk a hotelbe, ahol megint kicsit szaunáztunk.
A következő nap, hétfőn a BORI család már délelőtt visszaindult Denverbe. A mi gépünk csak este indult, ezért Ricsivel felvettük a bérelt autónkat és Aberdeen fele vettünk az irányt. Nagyjából 175 km-re találtható Aberdeen Seattletől. Aberdeenből, Kurt Cobain származik és ha már így benne voltunk Seattle-ben és a Nirvánában, úgy gondoltuk, ide is érdemes ellátogatni. Mikor ideértünk, kicsit hűvösebbé vált az időjárás, kicsit be is borult. A leghíresebb látványosságnak a Kurt Cobain Landing számít, ami egy Kurt emlékére kialakított park. Itt van az a híd is, ami alatt üldögélve inspirációt gyűjtött, itt folyik át a Wishkah folyó is. Nagyjából 10 perc alatt megnéztünk és elolvastunk mindent, játszottunk Kurt léggitárján. Lefényképeztük a házat is, ahol kiskorában lakott, biztos örülnek a jelenlegi lakosok, hogy random emberek fotózzák a házukat.
Kurt így jellemezte az aberdeeni embereket: „highly bigoted redneck - snoose chewing - deer shooting, faggot killing - logger types” (magyarul: felettébb bigott suttyó – dohányrágcsáló – szarvasralövő – buziölő - favágó tipus) és mikor itt betértünk egy Walmartba, magam sem tudtam volna jobban leírni az itt látott embereket :D Lefényképezkedtünk még a Come As You Are táblával is, majd visszaindultunk a reptérre.








Sajnos, ez a kirándulós hétvége is nagyon gyorsan eltelt, de minden percét élveztük.

Azóta már el is telt 2 hónap, gyorsan összefoglalom az eseményeket.
Ricsi végül nem kapta meg az új állást, amit korábban említettem, pedig 5 interjúja volt, de sebaj.
Átköltöztünk egy másik lakásba, mert a lakásról, amiben laktunk már 2,5 éve, kiderült, hogy azbeszt van a mennyezetben. Úgy derült erre fény, hogy Simon, a régi házmesterünk eladta az egész komplexumot és az új tulaj meg alá akart velünk iratni olyan papírt, amiben tudomásul vesszük, hogy azbesztes a plafon. Ez elég rossz volt, mert nagyon szerettünk ott lakni. Az új lakás egyébként eddig nagyon király.
Nagyon sok koncerten voltunk, sajnos a Soundgardenre nem jutottunk el, mert Chris Cornell öngyilkos lett, egyébként ő is Seattle-ből származott. A többi koncert (Primus, Metallica, Wolf Alice, Guns and Roses, Green Day) mind megérne egy külön beszámolót, ám erre most nincs időm.
Augusztus 22-én utazunk haza, már alig várom. Persze, munkában sokan beszólnak, hogy hú 3 hétre elmész, más 20 év alatt gyűjt össze ennyi szabadnapot”, elég rugalmatlanok. A főnököm fel akart venni valakit erre az időszakra helyettem, de végül kiderült, hogy egyébként is fel akarnak venni egy új alkalmazottat, de persze először így lett előadva, hogy rosszul érezzem magam. Nálam viszont a család előbbre van, mint a munka, ezért még mindig úgy gondolom, hogy megérdemeljük ezt az utat. :)
Minden jót! :)