Itt jártak anyukáink 1. rész

Június 24. és július 7. között itt jártak anyukáink. Ezt a tartalmas 2 hetet kéne most összefoglalnom.

Az USA-ba történő belépés előtt megvettük az ESTA engedélyeket, ami $14-ba kerül személyenként, 2 évig érvényes és ezzel 90 napig lehet itt tartózkodni (ez nem vízum, csak beutazási engedély és nem lehet munkát vállalni vele) és nem garantálja az országba való belépést sem, az a határőrön is múlik. Mivel anyáink nem beszélik jól az angol nyelvet, ezért még írtunk egy levelet is Ricsivel, amiben leírtuk, hogy ez a 2 nő kirándulni jön hozzánk és hogy mi vállaljuk értük az anyagi felelősséget és ha valami gond van, akkor hívjanak. Utólag kiderült, hogy ez a levél jó ötlet volt, mert mikor odaléptek a határőrhöz, nem értették mit kérdezett tőlük és csak átnyújtották a levelet. Végül szó nélkül és a levelünktől meghatódva továbbengedte őket. Meg persze a repjegy is elmaradhatatlan kelléke volt az utazásnak. Idefele a Budapest-München-Denver útvonalon jöttek, vissza meg a Denver-Frankfurt-Budapest útvonalon. Leírhatnám a járatszámokat is, de gondolom, az senkit sem érdekel. :)

A programot az elkövetkezendő 2 hétre, már előre megterveztük, hogy minden úgy menjen mint a karikacsapás és hogy a lehető legjobban beosszuk az időnket. Kivettük a 6 nap fizetett szabadságunkat is erre a különleges alkalomra.

Június 24. nem csak az érkezésük dátumát jelentette, hanem anyukám szülinapját is, épp az ötvenediket. Mesélte, hogy a repülőn is kiszúrta a stewardess, hogy szülinapos, ezért ingyen pezsgőt kaptak. Az ünneplés még tovább folytatódott Denverben, holott Európában már másnap volt, de itt szerzett 8 óra előnyt.  

Mi még dolgoztunk 24-én, munka közben végig figyelemmel kísértem a flightradaron, hogy épp merre szállnak, majd 12:30-kor elindultunk a reptérre, nagy izgalommal.

Nagyjából délután 3 óra fele végre kisétáltak az üvegajtón és egymás nyakába borultunk. Remek pillanat volt. :)

A következő pont a programban így szólt: „Hazaérkezés, elszállásolás“, hát így is történt :D Ezután hívtunk egy Ubert és elmentünk a Yard House nevű étterembe, ahol fél yardos söröket lehet kapni. A BOR családtól kaptunk ide egy utalványt is, amit végül elfelejtettünk felhasználni, így kénytelenek leszünk megint ide visszatérni. Itt próbáltunk olyan ételeket rendelni, amik nem annyira elterjedtek Európában, pl. Nachos mártogatós tálat, kicsontozott rántott csirkeszárnyakat, magyarul Buffalo wings, amihez szárzellert adnak, amit itt nagyon megkedveltem. Továbbá édesburgonyából készült sült krumplit. Az édesburgonya is nagy kedvencemmé vált itt. Az étel mellé finom sört fogyasztottunk a szép hosszúszárú poharainkból. Ez az étterem a belvárosban található, a hangulatos 16^th Street Mall-on, ami Denver belvárosának a gyalogos zónája, tele mindenféle üzletekkel, szóval még itt sétálgattunk és beszélgettünk, majd ismét az Uber segítségével hazajutottunk.

Június 25-én délelőttre még nem raktunk be semmi komolyabb programot, hogy ne kelljen korán kelniük az anyáinknak, hogy ki tudják pihenni az út fáradalmait. Délután 2-kor viszont már mentünk egy baseball meccsre, ami a Colorado Rockies és az Arizona Diamondbacks között zajlott. Ide elkísért bennünket a Rita és Bálint páros is. Anyukámat nem nagyon nyűgözte le ez a sport, mert nem túl mozgalmas és sokáig nem történik semmi, de az bejött neki, hogy a „semmiből“ is ekkora showt tudnak csinálni az amcsik, pl. minden játékosnak külön bevonulózenéje van, vagy ha a Colorado Rockies legalább 7 pontot szerez, akkor másnap a Taco Bell-ben délután 4 és 6 között ingyen tacót kapsz stb. Itt még egyeztettük a másnapi programot Ritáékkal, ugyanis ismét velünk tartottak és megbeszéltük, hogy vasárnap reggel fél 9-kor találkozunk a Garden of the Gods parkolójában.

Kicsit unjuk már a Garden of the Gods-ot Ricsivel, mert már 3x jártunk ott, de mindenképpen érdemes egyszer ellátogatni oda és megcsodálni a vörös sziklaképződményeket, ráadásul teljesen ingyenes a belépés. Ezután a Cave of the Winds avagy a szelek barlangja volt terítéken, ahova a 10 órakor kezdődő tárlatvezetésre foglaltam időpontot. Itt egy kissé idegesítő idegenvezetőt kaptunk, aki próbált elsütni vicceket, de mindig csak a „tücsökciripelést“ lehetett hallani egy-egy ilyen próbálkozása után. Egyébként ügyesen végigvezetett minket az egész mészkőbarlangon és kiderült, hogy a South Park medvedisznóembere is ebben a barlangban élt. :)

Ezután hazajöttünk, majd átmentünk Ritáékoz, ahol „muttertalálkozót“ tartottunk, ugyanis Rita anyukája is most Denverben van. Finom sajtbureszekkel vendégeltek meg minket, a háttérben ment a foci EB, ahol sajnos a magyarok kikaptak a belgáktól 4:0-ra. Mindig jól érezzük magunkat a BOR családdal, nehezen tudunk onnan hazajönni, ez akkor sem volt máshogy. :)

Június 27-28-án még dolgoztunk. Mialatt mi munkában voltunk, anyukáink kaptak egy feladványt, meg kellett találniuk és lefényképezniük egy bagolycsaládot :D Igazából ez beugratós volt, mert egy épület tetején lévő bagolydíszekről volt szó, ami a közelünkben lévő élelmiszerüzlet sajtrészlegének ablakából kitekintve volt jól látható, de sikerült megfejteniük a feladványt végül. Ezt az időt finom ételek főzésére is kihasználták és szívesen emlékszem vissza arra, mikor együtt ültünk asztalhoz vacsorázni. Összekötöttük a számítógépet a tévével és így közösen Honfoglalóztunk :D Na meg persze pakoltunk, mert június 29-én Las Vegasba utaztunk.

Vegas baby!

Nem indult túl zökkenőmentesen a vegasi kirándulás. A gépünk reggel 7:30-kor indult, rendeltem egy shuttle-t a reptérre. A kisteherautó eleve 10 percet késett, a sofőr mondta, hogy még 2 tagot fel kell vennünk. Megálltunk hát a második helyen, ahol még nem várt senki, ezért a sofőr felhívta az illetőt, hogy ad neki 5 percet, ha nem jön, akkor nekünk tovább kell indulnunk. Végül megérkezett a lány csurom vizes hajjal, gondolom, a sofőr hívása ébresztette. Ezután jött a következő megálló, itt gyorsan fel is vettük a fiút. Végre rátértünk az autópályára, mikor a fiú rájött, hogy otthon felejtette a pénztárcáját. Na akkor gyorsan visszafordultunk. Eközben a 3. utas, aki már ott volt, mikor mi beszálltunk, folyamatosan és nagyon hangosan telefonált. Nem tudtuk elképzelni, hogy ki a fene akar vele csevegeni hajnali fél 6-kor olyan témákról, hogy időjárás, ételek, házikedvencek stb. Több embert is felhívott és ha nem vette fel valaki, akkor hangpostaüzenetet is hagyott. Mi próbáltunk volna még egy kicsit aludni, de képtelenség volt. Aztán végre kijutottunk a reptérre és éppen hogy csak elértük a gépet. Másfél órás repülőút után megérkeztünk a bűn városába. Egy feladható poggyászba pakoltunk mind a négyen és az volt a vicces, hogy hiába vártuk, nem érkezett meg a csomagunk a futószalagon. Szerencsére, még néhányan így jártak, ezért aztán mindannyian panaszt tettünk és ki kellett tölteni egy nyomtatványt a csomag adataival. Azt mondták majd felhívnak és kiküldik a csomagot a hotelünkbe. Kiderült, hogy elromlott egy olyan kis poggyászhordozó kocsi, amivel a repülőhöz szállítják a csomagokat és így néhány csomag nem került fel a gépre. Ezután mentünk átvenni a bérelt autót, amit Ricsi foglalt a hitelkártyájára. Valamiért a bankunk kiküldött nekünk 2 új hitelkártyát, amin minden adat ugyanaz volt, kivéve a 3 számjegyű azonosító számot a kártya hátulján. Ricsi aktiválta az újat, de a régivel foglalta le az autót, de gondoltuk nem lesz belőle gond. Az autókölcsönzős férfi bepötyögött valamilyen számot a rendszerbe, azt mondta ez a szám nem érvényes, akkor Ricsi mondta neki, hogy épp tegnap aktiválta ezt a kártyát. A férfi mondta, hogy akkor fel kell hívnunk a bankot és áttenni a pénzt erre a kártyára meg hogy újra kell foglalni. De mondtuk, hogy ez ugyanaz a számla, nincs mit áttenni. Na aztán rájött, hogy ő a kártyán található telefonszámot ütötte be véletlenül és nem a kártyaszámot. Miután a helyes számjegyeket írta be, már látta a foglalást, szóval nem az új kártyával volt a baj. Ezután átvettük a szuper kis Toyota Rav 4-et, megvolt az öröm. Majd be akartam ülni, de túlságosan előre volt tolva az ülésem. Gondoltam, beállítom, de az ülést állító fogantyú meg sem mozdult, Ricsi is próbálta, semmi. Szóltunk egy ott elsétáló karbantartónak, ő is megrángatta, de nem jutott semmire. Mondta, hogy menjünk vissza a kölcsönzőbe szólni. Visszamentünk, ezúttal egy hölgy szolgált ki, mondta, hogy odaküld egy karbantartót. Ez a másik karbantartó sem tudta megmozdítani az ülést, viszont ő kihozott nekünk egy szinte új Nissan Rogue-t. Végre el tudtunk indulni. Mivel a szállást csak délután 3-kor lehetett átvenni, meg csomagunk sem volt, autónk viszont igen, úgy döntöttünk, hogy először a Hoover gáthoz látogatunk.

Erről és a többi kalandról viszont majd csak a következő bejegyzésben írok. Kisvártatva :)