Összefolynak a napok. 2-án aláírtuk a
szerződést, majd hazamentünk és összepakoltunk és az interneten lefoglaltunk
egy furgont a U-Haultól. Ez egy cég, ahonnan kölcsönözhetsz járműveket, akár
kamion méretűt is. 3-án munka után elmentünk a kis autónkért. Majd elautóztunk
a régi lakhelyünkre, bepakoltuk a dolgainkat, aztán megálltunk a
munkahelyünknél is. Elfelejtettem említeni, hogy a húsrészlegen dolgozik egy
nagyon kedves John nevű bácsi, aki már pár év múlva nyugdíjba vonul. Na és ő
kapott egy új íróasztalt és a régit nekünk adta. Szóval megálltunk azért is és
jöttünk az új lakásba. Nagyon büszke voltam Ricsire, bár tudtam, hogy jó sofőr,
de csak megnézte google mapsen, merre kell menni és mindenhova odatalált.
Olyanokra is oda tudott figyelni, hogy lekanyarodjon jobbra a piros lámpánál,
mert itt azt szabad. Szóval most már itt vagyunk, de még nincs internetünk.
Ezzel a furgonnal költöztünk |
Ez egy kicsi stúdió nagyon sok beépített
szekrénnyel :D A ház már régebbi építésű, de a lakás fel van újítva, új padló,
csempe, konyhai bútor, hűtő és tűzhely. Sajnos, az ablakok eléggé rosszul
szigetelnek. Néha egész hideg van bent, pedig megy a fűtés. Mikor panaszt
tettünk, hogy hideg van, adtak nekünk két kis fűtőt, ami úgy néz ki, mint egy
ventilátor, de meleget fúj. Ezeket bekapcsoltuk, majd nem sokkal később
kiverték a biztosítékot, amit mi nem tudunk visszakapcsolni, mert azt egy másik
helységből kezelik, amihez nekünk nincs kulcsunk, de még épp itt volt a nőci az
irodában. Aztán este 9 fele bekapcsoltuk az egyik ilyen fűtőt meg ment a mikró
is és megint elsötétült minden. Próbáltuk hívni Simont, de nem vette fel. Így
hát arra gondoltunk, hogy akkor megnézzük a konditermet. :D Először nem tudtunk
bejutni oda, aztán kiderült, hogy azért, mert egy lány bent tornázott sötétben
és bezárta az ajtót. Majd kinyitotta és nagyon kedves volt, elmondtuk a
problémánkat és felhívta nekünk Simon fiát, aki mondta, hogy 45 perc múlva
idejön. Végül megérkezett és mindent visszakapcsolt, úgyhogy nem maradtunk áram
nélkül, szerencsére. Kedden eljött a vízvezetékszerelő is és most már működik a
radiátor.
A környéken van 2 templom is, úgyhogy
gyakran ébredünk harangjátékra, de nem annyira zavaró.
Egyébként nagyon tetszik a lakás és már
tervezzük, hogy fogjuk berendezni. Mert már beléptünk a 2. fázisba :D
Az első fázisban az volt, hogy legyen munka,
iratok és lakás. A másodikban a bútorok, autó és a credit history építése. A
harmadikban meg a jobb munka van eddig. De persze a legfontosabb az egészség,
boldogság és a szeretet :D
Az üzletbe egyre többen jönnek, néha
brutálisan sokan vannak. Főleg, hogy most olyan akció is van, hogyha 25 vagy
több $-ért vásárolsz és felmutatod a kupont, akkor 5$-árt levonnak a
vásárlásból. Szombaton 10-től 6-ig dolgoztam, mondhatni megállás nélkül, épp
csak egy 15 meg egy 30 perces szünetem volt.
Aztán szombaton felhúzott az egyik
menedzser is. Mert vannak a Bolillo nevű zsömlék, amik ilyen hosszúkásak és
vannak a Telera nevűek, amik gömbölyűek. Eleinte ez a két termék egy kód alatt
futott, mert ugyanannyiba került. Aztán bevezették, hogy 8 db. Bolillo 1
dollár. Majd odahívott a péknő egyik reggel magához és mondta, hogy csak a
Bolillokat áruljuk 8db/1$-ért a Teleráknál 4db. kerül egy dollárba. Ezt el is
mondtam Horhénak, ő gyártott az utóbbira egy új kódot. Mindenki így használta.
Csak ez a két zsömle egymás mellett van és néha a vásárlók összekeverik. Szombaton
is ez történt, és állította nekem a fickó, de amúgy nem veszekedős hangnemben,
hogy azokra a zsömlékre a 8db/1$ érvényes. Mondtam neki, hogy nem, az az a
hosszúkás. Majd ott volt épp Greg az egyik menedzser, aki nagyon nincs soha
képbe, és mondta, hogy a vásárlónak van igaza és hogy nem is árulunk Telerát és
hogy adjam csak el úgy. Mutattam neki, hogy tessék Horhé ideragasztott egy új
matricát, miszerint 4db. Telera 1 dollárba kerül. Aztán láttam, ahogy elmegy a
pék részlegre és megkérdezi, meg megnézi, de nem jött vissza, hogy beismerje,
tévedett. Ez eléggé rosszul esett, mert én jöttem ki rosszul a szituációból és
a vásárló azt hitte, hogy drágábban akarom eladni neki. De nem tudom, Greg is
mit gondolt, hogy unalmamban saját magamtól találok ki új termékeket. Ezután az
incidens után volt egy vásárló, akiről kiderült, hogy Kaposváron tanított egy
évet és mondta, hogy olyan érzése volt, hogy magyar vagyok :D és kiejtette a
nevem magyarul :D Ez aztán enyhített a dühömön.
Még múlt héten egy néni kérdezte, hogy hogy
van a szia szlovákul és aztán hétfőn, mikor a kosarakat toltam, épp jött ki az
üzletből és odaköszönt, hogy Agnes, ahoooj :D
Na igen a kosarak. Itt nem apróért lehet
kivenni, hanem ingyen vannak és mindenki eltolja a parkolóba, majd miután
bepakolt az autóba, ott is hagyják. Azokat is nekünk kell aztán összeszedni. Ez
Európában jobban ki van találva, gondolom itt is visszatolnák a kosarat, ha
visszakapnák a zsét.
Nálunk a SAL (Save a Lot)-ban a táskákért
fizetni kell, más üzletekben pl. Walmartban vagy Safewayban ingyenesek és
sokszor meg is lepődnek az emberek, hogy fizetniük kell érte. Pedig ez is már
Európában teljesen normális és természetbarátabb. Itt a SAL-ban viszont ingyen
pakolhatsz kartondobozokba, amiket a raktárból hoznak előre, miután kirakták az
árut belőle, ezt nagyon jó ötletnek találom.
Sokan fizetnek nálunk ún. Food stamp
kártyával. Ilyen kártyát főleg az alacsony jövedelmű háztartásban élők
igényelhetnek. A követelmények államonként különböznek, de a jövedelem és a
család nagysága alapján számolják ki, hogy mennyi pénzt kapsz a kártyára, amit
csak élelmiszerre lehet költeni. A másik kedvezmény, amit sokan használnak az a
WIC utalvány (Women, Infants, and Children, magyarul nők, csecsemők és gyerekek. Ennek 2 változata is van, az
egyiknél fel vannak tüntetve a termékek és a mennyiség, amennyit megvehet azzal
az utalvánnyal. Nekünk le kell ellenőrizni, hogy azokat és annyit vásárolt-e az
illető, majd ráírni az összeget, kérni egy aláírást és beletenni a nyomtatóba,
ami ráírja a dátumot meg valamilyen számokat. A másik változata pedig az,
amikor már rajta van a csekken egy összeg és oda van írva, hogy azért az
összegért vásárolhat bármilyen gyümölcsöt meg zöldséget. Ezt most azért írtam
le, hátha valaki igényelhetné és nem is tudott róla, a többieknek csak
érdekesség, hogy ilyen juttatásokkal segíti az állam az itt élőket.
Vannak olyan vásárlók is, akik 2 telepakolt
kosárral jönnek, 300 dollárt fizetnek, de nincs benne semmi egészséges,
egyetlen gyümölcs sem, csak ilyen fagyasztott dolgok meg instant levesek,
töménytelen mennyiségű édesség. Múltkor egy fickó 14 karton (1 kartonban 6 db.)
instant levest vett, mert hogy a nagymamája nagyon szereti. :D Azt mondják,
hogy Colorado a legegészségesebb amcsi állam, de itt is nagyon sok az
egészségtelenül elhízott ember.
A szilveszteri buliról nem is írtam. A
belvárosban, a 16th Street Mall utcában DJ-ek szolgáltatták a zenét és így az
egész utca táncolt. Viszonylag jó idő volt még este is, néhány lány pl.
ujjatlanban szaladgált vagy rövidnadrág volt néhány emberen, rajtunk kabát is
volt azért. Sikerült nagyon finom coloradoi sört vennünk, Sunshine nevezetűt
meg valamilyen olasz bort is ittunk. Este 9-kor és éjfélkor is volt tüzijáték,
nem olyan pompás, mint az augusztus 20-i, de egész jó volt :) Aztán másnap ugye reggel
8-tól dolgoztam.
Háttérben a tüzijáték |
Gondolom, mindenki hallotta a hírekben, hogy megnyitották Coloradoban
a marihuánát árusító boltokat, majd keresek egyet és lefotózom. Azt is
olvastam, hogy fogynak ki a készletek és ekkora forgalomra nem
számítottak. Amúgy épp múltkor a buszon láttam, ahogy üzletelnek, de végül
nem sikerült eladnia a fickónak az árut.
A CIA aktánkon lehet, hogy egy kicsit furán néz ki, hogy
Csehországból, ahol legális a fű, átköltöztünk Coloradoba, ahol immár
szintén az :D
No comments:
Post a Comment