Ebben a bejegyzésben több egymással kapcsolatban nem álló esetről fogok
írni időrendi sorrendben.
Vasárnap (nov.3.) reggel kedvet kaptam a futáshoz, kicsit futottam
is, nem bírok túl sokat, de szeretnék mindennap pár kört, ma reggel viszont már
nem volt kedvem :D Majd lehet, hogy este. Update: Aznap este sem futottam :D
Gyönyörű idő volt vasárnap, ezért elmentünk a City Parkba.
A képeken is láthatjátok milyen csodálatos, ahogy a háttérben
látszódnak a felhőkarcolók, azokon túl meg a Sziklás-hegység :) Itt
található a természettudományi múzeum is, ahova azért is akarunk ellátogatni,
mert egy Mythbusters-es kiállítást is meg lehet tekinteni január 5-ig. Arra
majd biztos elmegyünk, mert nagy rajongói vagyunk a Discoveryről sugárzott
sorozatnak. Egyébként ennek a sorozatnak 2 szereplője épp a los
angelesi reptéren tartózkodott a múlt pénteki lövöldözés idején :O Hír
Jelentkeztem a H&M-be értékesítési tanácsadónak, vagyis
szerintem egyszerű eladónak. Ki kellett töltenem online egy logikai tesztet,
amit nem győztem, néhány kérdést már nem is volt időm elolvasni :D Nem hiszem,
hogy majd jelenkeznek, de hagyom magam meglepni :)
Hétfőn átvittük az első házban lakó fiúnak, nevezzük M-nek, az ígért
rakott krumplit. Meg készítettünk olyan finomságot is, hogy tortillába
pakoltunk csirkehúst, meg mindenféle zöldséget, leöntöttük sajtos szósszal és
megsütöttük. Abból is adtunk neki és nagyon finomnak találta mindkettőt.
Ugyanezen a napon elmentünk a Targetbe, ami egy nagy
bevásárlóközpont. Ricsi itt talált egy szép medvemintás kötött sapkát, ami
meghozta a kedvét a kötéshez, most mindenáron kötni akar tanulni :D
A minta, ami megihlette Ricsit |
Ezt mind betermeltük :) |
Kedden este sikerült rászednem Ricsit, hogy futva-kocogva-gyalogoljunk
egyet. Nagyon jól esett a parkban a tó körül szaladgálni, remélem még
lesz ilyen gyakrabban!
Megérkeztek az SSN kártyáink is, hurrá! Azt hittem, hogy ez ilyen
műanyag kártya lesz, de ez csak egy papírka, amilyet akár én is tudnék
nyomtatni.
Ugyanezen a napon Ricsi és M áthozták M kanapéját, mert ő nem használja,
így mostmár mi sem a földön ücsörögve böngésszük az internetet.
Ma, azaz szerdán, abszolváltam az első állásinterjúm is abban a
degeszreevős étteremben. Kellemesen elbeszélgettünk, nem voltak cikis
helyzetek, csak állandóan azt hajtogatta a fickó, hogy ez nagyon stresszes
munka és nagyon gyorsnak kell lennie az embernek, meg hogy nagyon sokan
jelentkeztek a munkára és soknak közülük már van tapasztalata éttermi
munkában. Hétfőn megtudom, hogy felvesznek-e, de szerintem nem én leszek a befutó,
mivel nincs is tapasztalatom még ilyen téren :) De örülök, hogy ilyen ügyesen
lezajlott az első amerikai interjúm, meg is leptem magam egy csokival :D
Közben Ricsi is jelentkezget állásokra, meg én is fogok még. Ma
kinyomtattattuk az életrajzainkat és megy a munkakeresés ezerrel.
No comments:
Post a Comment