Ezúttal is néhány
egypercessel jövök.
Múltkori bejegyzésben írtam, hogy néhány gyárba ingyenes a belépés.
Így el is látogattunk most a Hammond's cukorkagyárba. Kicsit Charlie és
a csokigyár feelingje volt az egésznek, de sajnos nem umpa-lumpák vezettek
végig a gyáron és Willy Wonkával sem találkoztunk. Volt viszont rengeteg
kisgyerek és az egyik kislány Wolverine jelmezt viselt, ami valamilyen
szuperhős. Megnéztük, hogyan gyártják
a különféle édességeket és a végén kaptunk olyan „candy cane-t“, amit
elrontottak a gyártás alatt, törött volt. Ami jó, mert amúgy olyan kemény,
hogy beletörik az ember foga.
|
Épp felújítás alatt |
Szintén ingyenes tour keretein belül elmentünk a State Capitolba,
ami
a washingtoni Capitoliumra hajaz és ez előtt is áll egy olyan cerka, mint
a Washington Monument, csak kisebb kiadásban.
Ez a kapitólium
a Colorado állam kormányának a központja, itt székel a szenátus,
a képviselőház stb. A belső falak meg pillérek rózsaszín ónixból
készültek, amit Coloradoban bányásztak és állítólag ilyen színű ónixot sehol
máshol a világon nem lehet találni. Denvert úgy is
nevezik, hogy
„Mile-High City“, mert 5280 láb magasan fekszik, tehát 1 mérföld a tengerszint
feletti magassága és ez a kapitólium 15. lépcsőfokán meg is van jelölve
(one mile above sea level). Az idegenvezető lány mondta, hogy ő félig magyar,
mert az egyik szülője budapesti. :)
|
|
|
A Kapitólium lépcsőjén, háttérben a városháza és a Sziklás-hegység |
|
|
A tengerszint feletti 1 mérföldet jelölő lépcsőn |
|
|
|
Ilyen és ehhez hasonló falfestmények díszítik az épület belsejét |
|
Az ingyenes programok meglelésében egész ügyes vagyok, így a denveri
állatkertbe is bejutottunk ingyen, mert csütörtökön épp free day-t tartottak. Igen,
jól látjátok lehullott hirtelen az első hó is és -8 fok volt, de nem bántuk meg
ezt a kis
kirándulást. Ez a havas dolog azért is érdekes,
mert pont egy hónapja vagyunk kint. Szóval ez két értelemben is az első hó volt
csütörtökön. Nagyon
tetszett, hogy egyes ketreceknél önkéntesek álltak és sok érdekességet
megtudtunk az adott fajokról. Megsimogattunk egy 49 éves teknőst, megfoghattuk
az orrszarvú szarvát, nem az állaton, hanem így külön, elég súlyos volt.
Mostmár értem miért lóg úgy a fejük szegényeknek. Az állatkert kitűnő
állapotban van és az állatok is vidámak voltak :D Volt egy páva, ami csak úgy
szabadon járt-kelt az egész állatkert területén, elég vagány volt :D Hát ez
gondolom nem annyira érdekfeszítő fejezet, úgyhogy rakok pár állatos képet,
hogy feldobjam az olvasmányt :D
Pénteken nyitotta meg a kapuit a denveri Christkindlmarkt, vagyis
a karácsonyi vásár német módra. Itt, sajnos, nem olyan rendszer volt, mint
a bécsi vásárban, hogyha visszavitted a bögrét, akkor visszaadták
a pénzt. Itt megvettük 6 dollárért a forralt bort bögréstül és 3-ért
lehetett utántölteni és a bögrét meghagyhattuk vagy visszaadhattuk volna
ingyen. Közben játszott valamilyen Tanzkapelle is, akik mindig ivásra buzdítottak,
így megittunk 3-3 bögrével. Főleg angolul énekeltek vagy németül akcentussal. Egy
nő a Paulaner által előidézett módosult tudatállapotában vicceseket
mondott meg egyedül táncolt, mi sajnos nem jutottunk el arra a szintre :)
|
|
|
|
Glühwein |
|
|
|
Az is tetszett, mikor felszálltunk egy buszra és csak mi ketten voltunk
Ricsivel az egész buszban. A sofőr meg mondta, hogy 5 perc múlva indulunk,
még elmegy WC-re és odaszólt, hogy „You are in charge“ és erre otthagyott
minket a beindított busszal és a cuccaival együtt :D
A Starbucksból visszahívtak! Még az interjú alatt mondta a nőci,
hogy egy másik Starbucksba is most vesznek fel embereket és hogy nem lenne-e
gond esetleg a másikban dolgozni. Na az a másik kávéház épp itt van 1
utcával arrébb, úgyhogy oda gyalog is járhatnék és ezt mondtam is neki akkor,
hogy ahhoz nagyon közel lakom. Aztán kedden felhívott azzal, hogy nagyon
élvezte az interjút és hogy beajánlott abba a másikba, aminek
a menedzsere majd a héten felveszi velem a kapcsolatot. Hát a héten
nem telefonált senki. Hétfőn majd megérdeklődöm, hogy mi a helyzet, ilyen
könnyen nem szabadulnak meg tőlem. :)
Megejtettük a Mythbusters kiállítást is! Azok a kellékek voltak
kiállítva, amiket ők használtak a forgatás alatt. Sok mítoszt ki is lehetett
próbálni az ő szerkezeteikkel pl. mikor azt vizsgálták, hogy játékkártyával
lehet-e embert ölni, ha elég erősen találja el azt. Itt is dobálhattuk
a kártyákat a céltáblába és kiírta, hogy milyen volt
a gyorsasága, de elég nehéz volt úgy dobni, hogy az éle beleálljon
a táblába. Ki lehetett próbálni az autóvezetést vakon egy szimulátorral,
ahol csak a másik látta, hogy hol vagyunk és ő mondta az irányt, hát én az
első oszlopig jutottam :D Vagy mindenféle műszerekkel kipróbálhattuk, hogy
igaz-e hogy a vajas kenyér mindig a vajas felével ér földet. Vagy
hogy milyen gyorsasággal tudunk kitérni a töltény elől. Volt esőszimulátor
is és ki kellett próbálni, hogy ki lesz vizesebb, aki fut vagy aki gyalogol. Az
esővízbe raktak valamilyen foszforeszkáló anyagot is, hogy le tudjuk
ellenőrizni az UV fénynél, hogy melyikünk lett vizesebb. A végén meg jött a show, ahol Ricsit
elkapta hirtelen a szereplésvágy, így jelentkezett statisztának. Itt az
volt a mítosz, hogy ki tudunk-e térni a golyó elől. Ehhez először
megvizsgáltuk a reakcióidőt, hogy az ember a hangra vagy
a fényre reagál-e gyorsabban. Tehát először egy kis fény villant föl, majd
egy hangjelzés a lövés előtt. A 3 önkéntes közül Ricsi reagált
mindkettőre a leggyorsabban, ezért őt érte a megtiszteltetés, hogy
lelövik paintball-lal. :D
Elkezdtük nézni a Trónok harca sorozatot, ami a könyv nyomába sem ér, sokat
bosszankodunk a filmbéli módosítások miatt :D Ricsi már kétszer kiolvasta
az eddig 5 kötetből álló regényciklust, szóval nehezen emészti a sorozatot,
én még csak a negyedik közepén tartok.
Ja igen a címet talán csak az a 300
ember értené meg, aki az Arapaho indián nyelvet beszéli, (meg aki kiguglizza),
de így nevezték egykor Denvert :)
Itt meg lehet tanulni néhány kifejezést.