Monday, August 18, 2014

Los Angeles – 2. rész



Még megosztom veletek azt is, mielőtt belevágok a beszámolóba, hogy mindenem viszket, míg ezeket a sorokat írom! Úgy tűnik, hogy beköltözött hozzánk, az amerikaiak legrettegettebb rémálma, a bed bug, vagyis ágyi poloska. Már beszéltem a házmesterrel és mondta, hogy valószínűleg mi hoztuk őket be, mert más lakásban nincsenek és ha voltak, akkor már kiirtották. Lehet, hogy épp Los Angelesből utaztak velünk hazáig. Itt nagyon ügyelnek a tisztaságra és ez miatt kisállatot se lehet itt tartani, mert azok bevonzzák a mindenféle bogarakat. Mi is rendszeresen takarítunk, szóval nem értem, hogy lehetséges ez. Kedden jön a bed bug szakértő. Tegnapról mára csak egy új csípésem lett, ami jó érzés :D Egyszerűen nem tudom megtalálni a rejtekhelyüket, pedig már tűvé tettem mindent és kimostam az összes ágyneműt is. Na mindegy, akkor most kellemesebb témára terelem a szót.

A Universal Studiosra egy egész napot kell szánni és talán még akkor sem sikerül az összes „ride-ra“ felülni. Ajánlott korán odaérni, mert aztán ez is megtelik emberekkel és sokat kell sorbanállni. Nekünk nem sikerült nyitásra odaérnünk :D Pedig aznap még ilyen ún. early open volt érvényben, hogy már reggel 8-tól megnyitott a park. Végül 11 magasságában érkeztünk meg. A jegyeket online megvettük, mert így $87-t fizettünk fejenként, helyszínen meg 92 dollárba kerül. Az egész egy Universal Citywalk-kal kezdődött, mintha egy mesevilágba csöppentünk volna, mindenféle ajándékboltok, éttermek, ilyen-olyan üzletecskék lassították a bejutásunkat a Universal Studiosba. Aztán ott volt még az a forgó Universal Studiosos glóbusz, ahol kötelező volt fényképezkedni. Majd egy vörös szőnyegen végül eljutottunk a bejáratig. Néhány attrakció csak bizonyos időközönként, mondjuk óránként zajlik. Kaptunk egy térképet és egy brossúrát, amiből megtudtuk, hogy 2 perc múlva kezdődik a Waterworldös előadás. Az első utunk tehát odavezetett, de már majdnem az összes ülőhely foglalt volt, kivéve néhány „soak zones-t“, ott foglaltunk helyet, néztem is, hogy miért ül itt néhány ember esőkabátban, aztán nagyjából 2 perc után rájöttem :D Itt tulajdonképpen kaszkadőrök adtak elő egy romantikus akciófilm jelenetet. Itt megnézhetitek, hogy nagyjából miben volt élményünk, de aki kamerázta, az a felső sorokban ült, így nem adja vissza annyira azt a hatást :D A jetskikkel állandóan lefröcsköltek, annyira vizesek lettünk a műsör alatt, a cipőm, a táskám, sőt a bugyimból is csavarni lehetett volna a vizet. Nagyjából a videóban a 15. percnél lezuhan egy repülőgép, mi pont az előtt ültünk. Minden leég vagy felrobban, aztán mindent visszaállítnak és 1 óra múlva újból előadják.

Ezután a House of Horrors-ba mentünk. Itt már azért várakozni kellett, hogy bejussunk. Minden attrakció előtt volt egy tábla, ami jelezte, hogy kb. mennyi a várakozási idő. Itt ugye minden oldalról ijesztgettek, mindenki sikoltozott. Már majdnem kijutottunk innen, de egy baltás zombie elállta az utamat és mikor visszaszaladtam Ricsihez, akkor jött utánam :D Nem tudtam lerázni, persze végig visítottam én is és a többiek meg már röhögtek. A belépésnél ki voltak függesztve az instrukciók, hogy azok a rémisztgetős emberek nem nyúlhatnak hozzánk és hogy mi se bántsuk őket. De ez a zombie már súrolta a lábam a baltájával :D Mivel nem lökhettem őt félre, nem tudtam, mit csináljak :D Aztán végül elszaladtam mellette gyorsan.

Főattrakciónak a Despicable Me, azaz Gru animációs film alapján készített 3-D-s menet számított. Mindenhol azt reklámozták és az ajándékbolt is tele volt minyonokkal. Ezután ehhez sorakoztunk be, de itt kb. 40 percet is vártunk. Közben Minion kvízt vetítettek, hogy ne unatkozzunk, de mindig a C lehetőség volt a helyes megfejtés :D Kaptunk 3-D-s szemüveget és egy virtuális ride-on vettünk részt, tehát csak ültünk és mindent vetítettek egy vásznon, azt hiszem az ülés is mozgott. De nagyon szuper volt!

Ha emlékezetem nem csal, ezután kajáltunk. Minden körülöttünk olyan volt, mintha egy filmben lennénk, londoni utcáról betértünk Párizsba meg hasonlók. Mikor jóllaktunk, elindultunk a Studio Tour-hoz, mert anélkül nem érne semmit a Universal Studiosos kirándulás. Itt is természetesen sorbanállás következett majd beültünk egy kocsiba és bemutatták, hogy amit a filmekben látunk, az mind csak díszlet és trükk, semmi sem valódi :D Mindegyik kocsin volt egy idegenvezető, aki végig pofázott, hogy most épp mit látunk és volt egy kis képernyő is, ahol bemutatták pl. az azon a részen forgatott filmből a jelenetet. Ki voltak állítva azok az autók is, amiket az egyes filmekben használtak, pl. a Knight Rideres autó, a Vissza a jövőbe filmben használt autók vagy a Jurassic parkos kocsi. Itt is elhaladtunk mindenféle díszlet mellett, pl. egy mexikói falu mellett, amit aztán elöntött az árvíz, majd egy horrorfilmbe illő motel mellett, ahol a gyilkos kihozta a hullát és betette a kocsi csomagtartójába, majd elővette a kését és elindult a kocsink felé, vagy előttünk volt egy nagy tó, ami kettévált és áthaladtunk rajta, majd egy metrómegállóba érkeztünk, ahol hirtelen földrengés lett, majd a megrepedt vezetékekből szivárgó gáz lángra kapott, a beszakadt plafonon keresztül behömpölygött a víz, aztán egy gyanútlan metróvezető is épp erre vezette szerelvényét, ami kisiklott, ketté törött és kis híján elütött minket. Láttunk egy díszletet a Világok háborúja c. filmből, amihez egy lezuhant repülőgéproncs is tartozott valamint a Született feleségek szép kertvárosi környékét is.

Ezután következett a Jurassic parkos menet. Nagyjából így kell elképzelni. Elég félelmetes volt, mikor hirtelen egy T-Rex fej bukkant elő és elkezdtünk zuhanni. A zuhanást meg is örökítik, meg lehet venni a képet róla. Mi meg is vettük, mert olyan jól sikerült :D Itt is kicsit vizes lett az ember, de nem volt vészes. Ez volt az egyik kedvencem, mert a filmet is nagyon szeretem.
Megnéztük a Special Effects előadást is. Itt bemutatták, pl. a „stop motion“ technikát, amit a Wikipédia így jellemez.
Ilyen módon készítették pl. a ParaNorman c. mesét. A műsör elején lehetett jelentkezni önkéntesnek és aztán mindenféle trükköket mutattak be rajtuk. Pl. egy lánynak megvágták a kezét, de igazából nem is és a vér sem volt igazi, vagy behoztak egy hajót, amire felmentek az önkéntesek és aztán mögéjük volt vetítve a tenger, de a képernyőről igazinak tűnt és akkor hozzávetítettek polipkarokat, mintha megtámadta volna a hajót meg hasonlók. Bemutattak számítógéppel létrehozott „effecteket“ is, hogy néha elég egy jelenethez pl.egy lépcsőkorlát és minden mást számítógépes grafikával létrehoznak és valódinak tűnik.

Ezek után vágytunk valami mozgalmasabbra, így a múmiás menetet választottuk. Sophie közben rájött, hogy ez az a félelmetes hullámvasút, amitől kiskorában félt és nem merte kinyitni a szemét. Már akkor kicsit éreztem hogy durva lesz, mikor ilyen kis összezárható tartókba kellett belerakni a táskánkat, napszemüveget stb., mert különben lerepülne menet közben. Ez zárt menet volt és nagyon gyors és kacskaringós, aztán hirtelen megállt és ilyen bogarakat vetítettek a képernyőn és közben levegőt fújtak a lábainkra, hogy olyan érzést keltsen, mintha az a sok bogár a lábadon mászkálna. Itt is mindenki sikoltozott, aztán ez is nagyon meredeken, zuhanással végződött.

Majd a The Simpsons menettel zártunk. Ez is virtuális volt, de teljesen más irányba mozgott a kép, mint az ülés és nagyon hirtelen történt benne minden. Aztán a nagy részénél már csukva volt a szemem, ugyanis rosszul lettem, hányingerem lett és kivert a víz, alig vártam, hogy vége legyen. :D Mindannyian kicsit rosszul lettünk, de engem viselt meg a legjobban. Erről is van youtubeos videó, de azt nézve nem lettem rosszul :D

Ez nem volt túl jó zárása a napnak, hazafele úton az autóban is elég bizonytalannak éreztem a gyomrom, de aztán a szálláson megittam egy Fat Tire nevű sört, ami mindent helyrerakott.

Nade kicsit előreszaladtam. Szóval kijöttünk a Simpsonos kínzásból, a többiek még bementek az ajándékboltba, én csak kint ücsörögtem és szívtam a friss levegőt. Egyébként itt nem a ride-al volt a baj, hanem velem, szerintem 10 emberből nagyjából ketten lesznek rosszul egy ilyesmi menet során, és a neten is általában jó kritikát kap, szóval nem kell megijedni.

A Universal Studios-t mindenkinek csak ajánlani tudom. Rendkívüli élményekben volt részünk, nagyon jó volt felidézni most ezt az egész napot. Csatoltam néhány videót (amiket nem én készítettem), csak hogy legyen elképzelésetek róla, hogy milyen hangulata volt az egésznek. Volt egy rész, épp a Universal Studios tour végén, mikor elkezdett esni az eső, de én azt hittem, hogy ez is csak egy trükk, de akkor ott tényleg esett :D De aztán mondta az idegenvezető, hogy ilyet már nagyon rég nem látott itt augusztusban. Ebben a parkban érdemes egy teljes napot eltölteni. Lehet egyébként olyan jegyet is vásárolni, amivel nem kell sorban állni, de az kb. duplája még az így is kicsit borsos jegyárnak. Mi 13 attrakcióból 8-at láttunk, szerintem ez így is kiváló teljesítmény.

Aztán már indulnunk kellett, mert este 8:30-ig vissza kellett vinni a kocsit. Ezt sikerült is abszolválni. Örültem, hogy nem történt semmilyen baleset. Azt meg kell hagyni, hogy ezek a californiai sofőrök meglehetősen őrült módjára vezetnek, de Ricsinek elég gyorsan sikerült alkalmazkodnia.

Nemsokára jön a következő bejegyzés a kirándulás utolsó napjáról is, amit még a héten megpróbálok megírni :) 

Waterworld
Táncolunk a minyonokkal
Kettéváló víz
Sophie szuvenírjei

6 comments:

  1. lehethogy csak ruhabolha!! múltkor mi is hazahoztuk őket romániából.
    azokat könnyebb kiirtani mint a rohadék ágyipoloskákat.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Már én is gondoltam arra, mert néha nem is éjszaka lett új csípésem :O Azóta már volt egy bedbug szakértő is nálunk, meg rendeltem bed bud port, mindent leszórtunk vele és már 2 napja nem csípett meg semmi.jeee Remélem, nem térnek vissza :)

      Delete
    2. akkor sikeres volt az irtás, és reméljük végleges :D

      Delete
    3. hát nagyon remélem, de azért még lefekvés előtt befújom magam OFF-fal, vagy hogy kell ezt írni :D
      de most rákattintottam a blogodra és wow te lány igen jókat írsz, ráadásul szlovákiai vagy, még kiderül, hogy ismerjük is egymást :D

      Delete
    4. igazán? :) köszi.
      ismerjük egymást bizony :D mondjuk inkább csak futólag (jelige: Cremor aquosus ;D )
      na,remélem a ma éjjel is csípéstelenül telik.

      Delete
    5. :D igen, már tudom is ki vagy :)

      Delete