Arra
gondoltam, hogy bemutatom kicsit közelebbről a várost, ahol most élünk.
Október 23-án volt 1 éve, hogy megérkezett a gépünk Chicágóból Denverbe.
Nem
a száraz adatokat írnále, m hanem inkább a saját szemszögemből
ismertetném.
Néhányan
kérdeztétek, hogy az USA összes városa közül miért pont Denverre esett
a választás. Annak idején sokat agyaltunk, hogy hova kéne költöznünk. Mivel
ismerősünk nem nagyon volt az államokban, ill. csak néhány távolibb, ezért bármelyik
helyet kiválaszthattuk. Természetesen, mi is egyből New Yorkra gondoltunk, mint
ahogy a legtöbb zöldkárytás LA-be, NY-ba vagy Miamiba költözne rögtön.
Később aztán jobban utánanéztünk a dolgoknak, több város megélhetési
költségeit is összehasonlítottuk ennek az oldalnak a segítségével.
Örülök, hogy végül nem Albuquerque-be költöztünk, ami
Új-Mexikó államban található. Ennek a városnak mind a leírásával, mind a
kiejtésével gondban vagyok. Persze ez nem volt a listán, de most eszembe jutott
:D
Ezelőtt
mi Csehországban éltünk és nagyon szerettük, ott is már kialakítottuk
a kis életünket. Ricsi az IBM-nél dolgozott. Ennek a cégnek a belső
rendszerében meg tudta nézni az összes amerikai IBMes álláshirdetést. Azt vette
észre, hogy a coloradóiba mindig keresnek munkaerőt. Ezután még jobban
elkezdett érdekelni minket Denver és sok információt összegyűjtöttünk róla. Kiderült,
hogy létezik tömegközlekedés, alacsony a munkanélküliség, van egy jól
működő magyar klub, mindig süt a nap, vannak hegyek, kevés
a természeti katasztrófa. Végül Ricsit nem vették fel, de úgy gondoltuk,
hogy nekivágunk, aztán ha nem tetszik átköltözünk más államba vagy hazamegyünk.
Először
Chicagoban landoltunk. Sajnos, nem éreztem magam olyan igazán jól Chicagoban,
elmaradt a hasraesés, bunkók voltak a határőrök, szar idő volt és még
a Willis Towerből sem volt szép a kilátás. Persze majd egyszer vissza
szeretnénk oda menni jó időben kicsit kirándulni. Onnan aztán Denverbe jöttünk.
Mikor megérkeztünk állandóan álmos voltam, rosszul viseltem a hosszú
repülőutat,(nem a Chicago-Denver távot :)) a jetlaget, na meg
a magassági levegő is rátehetett egy lapáttal. Viszont az időjárással
nagyon meg voltam elégedve, október vége volt és nyárias hangulatom lett – ez
volt az első jópont Denvernek :D Aztán sorban értek a kellemes
meglepetések, amikről már írtam az első bejegyzésekben, hogy könnyen ment az
ügyintézés, sikerült túlélnünk pár hetet couchsörföléssel, sikeresen találtunk
egy átmeneti lakhelyet, senki se kérdezte, hogy mi a fenét keresünk itt és
az emberek többsége kedves volt.
A munkám
által megismertem az itteni legnagyobb „kisebbségi“ csoportot,
a hispánokat. Azért raktam idézőjelbe a kisebbségit, mert nem
szeretem ezt a kifejezést, vannak ugyan nyelvi és kulturális
különbségek, de én az embereket csak hülyékre és okosakra osztom. Akiket itt
megismertem, mind nagyon dolgos és valamit el akarnak érni az életben. Akik nem
voltak azok, már lemorzsolódtak. Szeptember 16-án ünnepelték itt Denverben is a
mexikói függetlenség napját. Ott, ahol az ilyesmi rendezvények megrendezésre
szoktak kerülni, tehát a Kapitólium előtti parkban zajlott az akció. Mi is
ellátogattunk oda, mert a SAL-nak is volt egy kis standja. Rengetegen voltak,
vááá, tudjátok, hogy nem szeretem a tömegnyomort :) Most feltehetnétek a
kérdést, hogy miért ünneplik itt ezt a mexikói ünnepet?! A denveri lakosság
egyharmada hispán vagy már 2.-3. generációs mexikói. Egyébként Colorado is spanyol
szó és azt jelenti, hogy piros színű. Si?
Írnék pár sort az
itteni tömegközlekedésről. Mert Denverben van, bár nem hasonlítható egyik
európai városéhoz sem színvonalban, de az USA-hoz képest egész jó. Mi majdnem
fél éven át kihasználtuk a tömegközlekedés nyújotta lehetőségeket. Szóval
van a busz, állítólag kb. 125 busz útvonal létezik. Sajnos, nem mindig
megbízhatóak, szoktak késni és ez elég rossz, mikor valahova időre kell menni.
A szolgáltatásuk színvonalához képest a bérlet ára nagyon borsos
volt. Mi anno 79 dollárt fizettünk havonta 1 bérletért, ami csak a helyi
zónákra jó, ha távolabbi zónákba mész, akkor drágább. A bringádat is szállíthatod a busz elején, ez a látvány szokatlannak tűnhet.Továbbá létezik
a Light Rail ami a villamosnak és a vonatnak a keveréke,
gyorsabb, mint a villamos és modernebb mint mondjuk a Hév. Ez
a közlekedési eszköz még viszonylag új és főleg Denver déli felébe lehet
velük eljutni. Épülnek viszont az új útvonalak és 2016-ra már a reptérre
is ki lehet majd villamossal jutni. A 16th street mall-on fel lehet
szállni egy ingyenes buszjáratra, ez csak ebben az utcában közlekedik, jól jön
ha nincs kedved gyalogolni. Nemrégtől lehet már a 18-as és a 19-es
utcában is egy ingyenes buszon utazni, mi eddig még csak egyszer próbáltuk ki
:D Nagyon kényelmes és működik a légkondi, ahogy a legtöbb buszon is.
Lehet ilyen utcai biciklit is bérelni és vannak „megállóik“, ahol aztán
leteheted a biciklit, ha jól tudom, akkor egy napra 8 dollárba kerül. Itt
meg lehet tekinteni, hogy az adott megállóban mennyi szabad hely van.
Azt is észrevettük, hogy Colorado nagyon sportos állam.
Minden sportágban képviseltetik magukat, talán a legfelkapottabb a Broncos,
amerikai focicsapat. Nekik
ez a foci és amit mi hívunk focinak, az nekik a soccer. Megint
megkezdődött a fociidény. Vasárnaponként játszák a meccseket,
olyankor hirtelen nagy lesz a forgalom nálunk is a boltban és
mindenki csipszet meg üdítőt vásárol, meg természetesen a kihagyhatatlan
jeget. Majd egyszer jó lenne eljutni egy meccsükre :) Eddig kipipálhatjuk
a focimeccset (nem az amerikait) és a baseball meccset.
Az
időjárás kissé szeszélyes. Mondhatjuk, hogy ez itt tulajdonképpen egy sivatag
csak a hegyekben. Azt mondják, hogy itt az év 300 napján süt a nap,
ez részben igaz. A város magas fekvése miatt, a felkelő és
a lemenő Nap szinte felperzsel, ha nincsenek felhők és ez autóvezetés
közben elég borzasztó, mert elég a retinád, ha a Nappal szemben vezetsz,
hiába van napszemüveged. A tél kicsit el tud húzódni, de én szeretem
a telet. Mózes mondta, hogy 2006-ban júniusig nem olvadt el a hó,
azért az már nem tetszene :D
Denver
a Sziklás-hegység közelében fekszik, hihetetlenül gyönyörű, ahogy
a távolban kirajzolódnak a hegyek körvonalai. Néha, mikor köd van,
alig látszanak, néha meg olyan közelinek tűnnek, mostanában már havat is lehet
látni a csúcsokon. :) Azt tervezzük, hogy idén már elmegyünk síelni mi is,
remélem összejön. Coloradoban található egyébként Aspen síváros, ami mondjuk
a Dumb&Dumberből lehet ismerős.
Az
emberek szeretik a country zenét :D Ez gondolom, más államokra is
jellemző, de engem ez meglepett. A country szó hallatánál én mindig
a szájharmonikára, farmernadrágra és kalapra asszociálok. Nem ismertem
egyetlen modern countryzenészt sem, pedig vannak és nálunk is az üzletben be
van állítva a country rádió. Ilyen a modern country mikor
a teherautód hátulján állva énekelsz.
25
milliós megtekintés, szóval nem csak Coloradoban hallgatják :D
Mint
minden nagyobb városban, itt is zajlik az élet és minden korosztály megtalálja
a kikapcsolódás lehetőségét. Denver egyáltalán nem unalmas város, tele van
éttermekkel, bárokkal, amik mindig dugig vannak emberekkel, ezt nem annyira
szoktam érteni, hogy hogyan van ennyi pénzük, hogy állandóan éttermekben
ücsörögnek hétköznap is, hétvégén meg pláne. Aki kultúrára vágyik, ellátogathat
valamelyik múzeumba, gyakran tartanak ingyenes napokat is. El szeretnék jutni
végre a Denver Art Museumba, aminek már az épülete is rendkívül érdekes.
Akik
már az elejétől kezdve olvastok, észrevehettétek, hogy szabadidőnkben mindig
kiruccanunk valahova, hegyekbe, vadasparkba, víziparkba vagy csak épp mókusokat
etetni :D De még így is számtalan felfedezésre váró hely van itt, alig tudunk
lépést tartatni. :)
Denver
egy élhető város...
No comments:
Post a Comment