Monday, March 17, 2014

Nincs baj :)



Egy átlagos szerdai napon, nyugodtan dolgoztam a kasszánál, mikor egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a nőnek, aki nálam fizet szenes a homloka. Először arra gondoltam, megkérdezem tud-e róla, de aztán az is eszembejutott, hogy biztos őrült vagy szektás. Majd jött egy egész család is, ahol még a kisbabának is koszos volt a homloka. Később minden 5. embernek szénnel rajzolt kereszt volt a homlokán, csak nem lehetett mindig kivenni, hogy az kereszt. Aztán magyarázták a többiek, hogy ez valamilyen vallással kapcsolatos dolog. Utána rájöttünk mi is, hogy valószínűleg a Hamvazószerdára gondoltak. Ezt otthon is ünneplik, de még sosem láttam szenes homlokkal mászkáló embereket. Érdekes, hogy ezt itt így bevállalják :D

Kaptunk a szüleimtől egy újabb életmentő csomagot, amiben sok hasznos és finom dolog volt pl. kolbász, Kinder tojás :D, Elmex fogkrém, csak hogy párat megemlítsek. Nagyon örültünk, hogy minden épségben megérkezett :)

Minden szombaton délután 2-kor tartjuk a Piñata szétverését az üzletben :D Aminek annyi a lényege, hogy egy papírból készült pinyátát megtöltenek édességgel, majd a bekötött szemű gyerekek bottal püfölik és hullik ki a cukorka. Gyerekeknek nagyon bejön ez a vandálkodás.
Piñata

A másik esemény meg vasárnaponként a „cake walk“. Ehhez leragasztunk körbe számokat, azt hiszem 1-től 25-ig és a versenyzők körbe-körbe mennek és mikor leáll a zene, akkor meg kell állni, a menedzser mond egy számot és aki azon a számon áll, az nyert. A nyeremény egy torta meg egy fagyitorta. Mikor először zajlott ez a játék, még hiányzott 2 játékos, ezért beálltunk Jessicával mi is és rögtön az első tortát én nyertem :D A tortát bevittem a „break room-ba“, a pihenő szobába, ahol a szüneteket töltjük és mindenkinek adtam egy szeletet, aki aznap ott volt, el is fogyott egész gyorsan. A fagyiból meg Ricsi kedvencét választottam, moose tracks avagy jávorszarvas lábnyom fagyi :D


Újabban be kell jelentenünk a hangosbemondóba az akciós termékeket. Kaptunk egy szöveget, csak fel kell olvasni. Van ennek a szövegnek spanyol változata, de azt nem kötelező bemondani. Gondoltam, beolvasom az utolsó két elköszönő mondatot spanyolul is, persze előtte megkérdeztem a kiejtést, de kb. úgy kellett mondani, ahogy le volt írva. Így mikor rám került a sor, szépen felolvastam mindent angolul, majd még megköszöntem, hogy minket választottak spanyolul is. Elég volt ennyi, hogy lenyűgözzem a többieket :D Még maga Greg is előrejött gratulálni :D Én voltam a nap hőse :D Mikor Ricsi ment dolgozni délután, neki is mondták, hogy milyen jól beszéltem spanyolul. Egyébként nem volt ez olyan nagy dolog, csak gondolom, az angol anyanyelvűeknek nehezebb kiejteni a spanyol szavakat, mert máshogy képzik a hangokat.

Persze nem minden móka és kacagás. Nagyon undorító dolgok mennek itt, pl. G kidobta a terhes Jessicát, igaz, hogy sokszor késett és mostanában beteg volt, de azért sajnáltam. Vagy az egyik pénztárosnak a barátja a barátnőjénél akart fizetni, de csak egy egyszerű csipszet vett. Húha meg is történt a baj, mert G látta és mondta, hogy nem fizethet nála. Akkor a lány sztornózta, aztán nem tudom pontosan hogy volt, de a nagy herce-hurcában végül a fiú majdnem elfelejtett fizetni és akkor G agyában az állt össze, hogy biztos ezt szándékosan csinálta és nem akart érte fizetni. Úgyhogy másnap G hazaküldte a lányt is ez miatt és hogy majd ennek még következményei lesznek. Másnap megjelentek a pihenőszoba faliújságán az új szabályok, hogy családtagok és barátok nem fizethetnek nálad. Vagy nem lehet nálad ital a pénztáradnál, csak ha orvosi papírt mutatsz róla. Pedig nekem mindig volt egy üveg vizem, mert nekem muszáj innom és odafigyelek a napi folyadékbevitelemre. Igazából csak az üvegemet töltöm fel minden reggel vízzel és azt iszom a munkában. Sokan viszont megveszik ott a cukros löttyöket és szerintem itt is ezzel arra célzott, hogy biztos nem fizetünk érte, csak úgy levesszük a polcról.

Vagy pl. Mike a húsrészlegről, aki múltkor egy picit levágta az ujját, de végül sikerült megmenteni. Ő aztán 1 hónapig nem dolgozott, majd G behívta őt, hogy most már szerinte dolgozhat. Erre M mondta, hogy van orvosi igazolása, hogy még 5 hétig nem használhatja azt a kezét, akkor G mondta, hogy csak a másik kezével dolgozzon. Úgyhogy ő most nem ment vissza a húsrészlegre, hanem mindenféle kisebb munkákat végez, amit lehet 1 kézzel, pl. minden terméket a címkéjével előre igazít. Ez is csak azért, hogy már ne kelljen utána fizetni a betegszabadságot.

Ahogy már korábban is írtam, nagyon nincs G képben, mindig olyan termékeket rendel, ami nem kell, amik a raktárban tornyosulnak. Nincs rendes leltár, az alapján adja le a megrendelést, hogy megnézi mi hiányzik a polcokon, de annyira már nem futja, hogy ellenőrizze esetleg a raktárat is. Valószínűleg ennek az eszetlen üzletvezetésnek lett most meg az eredménye és most G mindenen spórolni akar és mindenkiben a hibát keresi. Múltkor megszámoltam mindent a pékrészlegen és aztán szövegkiemelővel bejelöltem G-nek, hogy miket rendeljen és tökre örült neki :D Mert különben találomra rendel valamiket, amik pont nem kellenek és már nem lehet beférni a fagyasztóba miattuk.

Na most, hogy  jól kipanaszkodtam magam, megosztom veletek, hogy Ricsi ma felmondott. Mert a jófej pék még múltkor említette, hogy tudna neki egy jó raktáros munkát ajánlani, mert a barátja épp valakit keres. Ez a munka hétfőtől péntekig, reggel 8-tól délután 5-ig lenne és a fizetés meg a duplája a mostaninak, plusz megtanítják őt a targoncavezetésre, amihez majd persze le kell tenni a jogsit. Izgalmas dolgok ezek, remélem, most már egyenesbe jövünk :)
Mókus etetés
Kipróbáltuk a "bézbózt" a Targetben

6 comments:

  1. Szia :) Nincs amerikában kinder tojás? :O bár ahogy hallotam milka sincsen :(
    Ezek a bolti események tökre jók, itt is lehetnének :D Nem néztek csúnyán az eladók amikor felvettétek a fejvédőt meg az ütőt? itt biztos minden mozdulatomat gonoszan lesték volna.. :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia! Hát nincs kinder tojás sem meg milka sem, bár milkát lehet kapni ilyen európai boltokban (jó borsos áron). :O
      Itt a boltokban nem nagyon szólnak rád, csak mosolyogtak, pedig nem is sikerült elkapnom a labdát abban a hülye kesztyűben :D

      Delete
  2. Gratulálok Ricsinek! Előre félek mit fog művelni a targoncával:D Neked meg sok kitartást! Ha ennyire hiányzik a józan ész, akkor lehetnél Te az áruházvezető...persze sokkal több pénzért:P
    Pacsi, Viktor;)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi! Eddig sokkal jobban bejön neki, mint az előző meló.
      Dolgozom majd az ügyön, hogy én legyek az áruházvezető :D

      Delete
  3. Végre írtál, nagyon hiányzott, jólesett olvasni!!!!

    ReplyDelete