A múltkori
bejegyzés kicsit negatív lett, köszönöm
a kedves visszajelzéseket. Nem vagyunk elkeseredve, de néha azért előtörnek az
érzelmek :)
Azóta történt egy s más.
Megtanultam kirakni a Rubik-kockát :D
Megszereztem a jogsimat, biztos azt
kérdezitek, hogy: Csak most??? A válasz az, hogy igen, csak most, mert nem
szeretek vezetni. Eddig csak ilyen ún.: instruction permit-em volt, tehát
engedély, amivel már vezethetek, de csak ha ül mellettem egy olyan,
akinek már van jogsija. Viszont az lejárt volna május elsején, ezért úgy
gondoltam, ideje letenni a forgalmi vizsgát. Ricsivel elmentünk vezetni, de
majdnem elütöttem egy gyalogost, ezért úgy gondoltam, hogy inkább egy
autósiskolában folytatom a gyanútlan gyalogosok megfélemlítését. Voltam háromszor 2 órát vezetni
szombatonként. Egyébként, nagyon hasznos volt, bejártuk az egész várost,
gyakoroltuk a felgyorsulást az autópályára érkezéskor, álltunk dugóban is,
mert mindenki lelasított, mikor a bölények közel merészkedtek a hegyi
úthoz stb. Végül náluk le is tehettem a vizsgát az ő autójukkal. Mert itt ugye
általában a saját autóddal vizsgázol. Természetesen, ahogy rákanyarodtam az
útra vizsgakor, rögtön meghallottam a szirénázó mentőautót, de félreálltam és
jól megoldottam. Továbbra sem szeretek vezetni, de ha muszáj lesz, akkor majd
vezethetek. Munkába busszal és villamossal megyek, ami nagyon bejön. Hazafele
meg Ricsi felvesz vagy a munkahelyemnél, ha ő is ott végez vagy a
villamosmegállóban.
Egyszer
régebben, még úgy 4 évvel ezelőtt írtam
a Blogilatesről, hogy azt tornázom. Ebben a bejegyzésben, az utolsó
bekezdésben említem.
Ennek most
már létezik a PopPilates verziója és már nem csak youtubeon keresztül lehet
tornázni, hanem már igazi élő órára is lehet menni, főleg a 24 Hour Fitness
nevű edzőtermekben láttam meghirdetve. Aztán azt is láttam, hogy részt lehet
venni workshopon is USA szerte, majd utána belőled is PopPilates oktató válhat.
Láttam, hogy lesz egy oktatás Denverben, így arra gondoltam, megpróbálom. A workshop után aztán 60 napod van,
hogy beküld a videódat, amin 3 ember előtt letanítod az órát. A koreográfia és az ún. Class skeleton, tehát az
órafelépítés meg vannak adva,
ezen nem lehet változtatni, ezeket meg kellett tanulnom és aztán levezényelni
az órát. Azért is kételkedtem magamban, mert nem volt kamerám, nem tudtam kivel
és hol vegyem fel a videót, de aztán minden megoldódott és az itteni
magyar bariknak köszönhetően minden simán ment. Épp a múlt héten küldtem
be a videót és átmentem. Küldtek egy részletes elemzést minden részről és
mostmár én is taníthatom. Akit érdekelné,
itt olvashat róla bővebben.
Most majd
fogok jelentkezni edzőtermekbe, aztán meglátjuk mi lesz. Úgy gondolom, hogy
csak hétvégente tartanék órákat, csak így hobbiként, a rendes állásomat megtartom. :)
Na most elolvastam a régi bejegyzést
és még mindig ugyanazt a sütőport használjuk, amit ott említek :D
A legutóbb írtam az idős hölgyről,
akit felvettünk és borzasztó nehezen ment a betanítás. Az első két hétben 200 dollár értékben
összerendelt magának irodai kellékeket. Pl. adtam neki egy tűzőgépet, azt
mondta, hogy ez túl nehéz neki, mármint súlyra és ezért rendelt ilyen automata
tűzőgépet, ami alá csak beszúrod a papírt. Rendelt címkézőt is és hetente többször átcímkézte és átrendszerezte a papírjait,
úgyhogy ha vittem neki valamit, mindig máshova kellett letennem :D Saját irodai
széket hozott be, mert nyilván az nem volt jó, ami ott volt. Ezenkívül
rengetegszer járt orvoshoz, volt olyan is, hogy mondta, hogy most hosszabb ebédet
vesz ki, mert a belvárosba megy orvoshoz, aztán csak hagyott egy
hangpostaüzenetet a főnökömnek, hogy már nem jön vissza. Szóval, az ő munkáját
és a sajátomat is csinálnom kellett, mert különben elmaradtunk volna. 20 év
accounts payable tapasztalattal olyat is megcsinált, hogy ugyanazon a csekken
2x befizetett egy számlát, de ő észre sem vette. Valami baj volt a memóriájával
is, mert pl. nem emlékezett kivel telefonált aznap reggel, mondta, hogy meg
kell nézni a jegyzeteit, pedig az volt az egyetlen hívása aznap. Szóval, láttuk, hogy túl sok ez neki
és felajánlottuk neki, hogy csak adatbevitelre fogjuk használni, mert azt még
úgyahogy tudta, de ezen meg megsértődött, sírt, hogy lefokoztuk, elkezdte
kidobálni a papírjait, mert, hogy már úgyse lesz rá szüksége, eltűnt 2 órára.
Szóval már tele volt vele a tökünk, hogy még azt se fogta fel, hogy csak a
stresszt akarjuk levenni a válláról, ugyanannyi maradt volna a bére.
Aztán még neki állt feljebb és elment a HR-eshez panaszkodni, de végül
őt rúgták ki.
Aztán, múlt
héten kezdett az új nő, meglátjuk, milyen lesz, szóval most megint betanítok :) Bezzeg, engem senki sem tanított
be, de nem baj, feltaláltam magam.
Egyébként, nem nagyon bírom az új
főnököm, de azért el tudom őt viselni. Már eleve úgy kezdett nálunk, hogy azt
hitte, hogy azért vagyunk elmaradva, mert hülyék vagyunk és nem tudjuk, mit
kell csinálni. Kicsit javult a helyzet, de azért elég leereszkedően tud hozzánk
beszélni és olyanokat magyaráz el, amit már rég tudunk. …
Ricsi új munkát keres, most várja
a választ egy ígéretesnek tűnő munkahelyről, bárcsak összejönne :)
Elég sok
koncertjegyet vettem, de arra gondoltam, hogy ez okoz örömet, akkor miért is
ne, vannak nők, akik cipőket vásárolnak ilyenkor. Szóval megyünk Sum41-ra,
Primusra, Soundgardenre, Metallicára, Green Dayre :D Márciusban lett volna a
Red Hot Chili Peppers koncert, de áttették októberre, mert az énekes, Anthony
beteg volt, így is csoda, hogy
túlélte a 90-es éveket, szóval már kibírom azt a fél évet.
Ja és tudtátok, hogy James Hetfield a Metallicából
Coloradoba költözött?! Mióta ezt tudom, arra várok, hogy összefussak vele a King
Soopersben :D
Ricsinek nagyon bejön a karatézás,
április 30-án lesz az első övvizsgája. Itt a karatén megismerkedett egy cseh
fickóval, aki Brünnből származik, mi meg ott éltünk kiköltözésünk előtt. Hihetetlen!
:)
Hazalátogatunk
augusztus 23. és szeptember 11. között, juhúúú, ééééljeeeen, ezaaaaaz!!!!
Májusban 2
nagyvárosba is ellátogatunk, San Francisco-ba egy hétvégére és Seattle-be egy
hosszú hétvégére, Memorial Day-kor. Nagyon várom ezeket a kirándulásokat,
remélem minden jól sikerül.
Ricsinek
egyébként tanulnia kéne a vizsgákra, de általában addig halogatja a tanulást, míg kiveri őt a hideg veríték 2 nappal a határidő előtt,
amikor is aztán elkezd fogni az agya.
Az elmúlt
időszak képekben:
Western karácsonyi buli |
Wings Over the Rockies Air and Space Museum-ban |
A befagyott Grand Lake-n |
Winter Park |
Jófej szomszéd |
Lemmyvel |
Puszi!