Elnézéseteket kérem, tudom, hogy már rég nem
jelentkeztem. Nem kell megijedni, nincs semmi különösebb gond :) Elég sok
minden történt, amióta utoljára jelentkeztem, most írok ezekről.
Az egyik fő oka, amiért nem tudtam írni, az
az, hogy előléptettek! Már assistant manager (menedzser asszisztens) vagyok.
Ehhez a pozícióhoz már jár egészségügyi biztosítás is ami sokkal jobb, mint
amink eddig volt és ebbe belevettem Ricsit is. Akit bővebben érdekelne az
amerikai egészségügyi biztosítás, itt nagyon jól el van magyarázva. A mienkhez fogorvosi ellátás is jár.
A fizetésem is emelkedett, viszont hetente 45
órát dolgozom. Eléggé fárasztó tud lenni, hetente kétszer van szabadnapom, de
azok általában mindig különböző napokon, ezen a héten pl. péntek és szombat, de
van hogy a hétfő és csütörtök stb. 2 műszakban dolgozom vagy reggel 7-től 5-ig
vagy déltől este 9-ig. De nem panaszkodom, mert eléggé szeretem ezt a munkát :)
Jövő hét szerdán meetinget tartok a pénztárosoknak, mert vannak hiányosságaik,
majd meglátjuk, segít-e ez a megbeszélés. Ez az egész előléptetés váratlanul
ért. Ugyanis Ch-t, akinek miután a lánya felépült a lábtörés után, visszajött
dolgozni, majd 1 hétre rá áthelyezték őt egy másik üzletbe, mert túl ügyes
volt. Úgyhogy nálunk menedzser hiány lett, de G azt hitte, hogy egy másik
menedzsert áthoznak hozzánk. Épp mikor mérgesen mentem a hűtőbe, hogy megnézzem
mennyi tej kell, mert G megint elfelejtette megrendelni, bejött a nagyfőnök,
elbeszélgetett velem és felajánlotta ezt a pozíciót. Ez pont jókor jött, mert
már éppen új munkák után kezdtem kutatni, meg az életrajzomat hoztam rendbe,
mert már elegem volt, hogy olyan feladatokat végzek el, amit egy menedzsernek
kéne és még mindig részmunkaidős voltam. Elég szomorú voltam, mikor Ch elment,
mert tőle tanultam mindent, de érdekes módon most G is sok újat mutat, főleg a
papírmunkát, amit neki kell elvégezni, de nem szereti, fokozatosan majd
megtanulom, meg a számokat ismerteti velem, meg hogy hogyan kell kiszámolni
egyes dolgokat, pl. ha valaminek a darabját mondjuk 1 dollárért vesszük, akkor
legalább 25%-os bevételt szeretne, tehát 1.39-ért kéne árulnunk és hasonlók.
Most meg Mózes tanulja meg azokat a dolgokat, amiket eddig csináltam, pl. a
pénzszámolást, nekem még mindig az a kedvencem :D Szóval sok időt töltök a
munkahelyemen, de azért van idő a szórakozásra is, néha :D
Egy másik dolog, ami miatt néha lemondtam a
blogírásról az az volt, hogy Ricsitől és
tesómtól kaptam egy új számítógépet. Egy ilyen Lenovo-s érintőképernyős All-In-One
Computert
és szégyenszemre újra elkezdtem Simsezni :D Mert fekete péntekkor 7 dollárért
le lehetett tölteni Sims kiegészítőket és megvettünk hármat.
Egyik barátunk a brünni Lufthansánál
dolgozik, így 90 %-os kedvezménye van a repjegyekre és úgy döntött meglátogat
minket 4 napra, ez pont a hálaadásnapos hétvége volt. Ja itt még eszembejutott,
hogy minden SAL alkalmazott kapott egy egész fagyasztott pulykát hálaadáskor,
így muszáj volt nekem is elkészítenem, mert elfoglalta a helyet a hűtőben.
Nagyon felkészültem a pulykasütésre és több youtube videót is megnéztem, végül egy
Gordon Ramsay-s meg egy másik recept keverékéből készült el a mienk, annyira
finom lett! Persze elég időigényes procedúra, ezért nem fogom túl gyakran
elkészíteni :D Visszatérve a barátunkhoz...elmentem vele a Kapitóliumba, aminek
már megnyitották a kupoláját, ahonnan nagyon szép a kilátás. Majd feltöltök ide
pár tőle lopott képet, mert a beszélgetéseink során rájöttem, hogy nem olvassa
a blogom :D Elmentünk a Broncos stadionba is, ahol épp valamilyen középiskolás
amerikai foci meccsek zajlottak. Pont úgy kell elképzelni, mint az amerikai
filmekben, pom-pom lányokkal és rajongó szülőkkel.
Idén karácsonyra kikértem 24-ét szabadnapnak,
25-én meg zárva volt a bolt, így ez volt az aheti 2 szabadnapom, előtte is
utána is dolgoztam. Viszont a karácsony nagyon jól telt, skypeoltam a
családommal is. Volt karácsonyfánk is idén. A menü rántott hal volt, nekem
majonézes krumplival, Ricsinek sült krumplival. Megleptük magunkat egy 4 napos
síbérlettel a Winterparkba, ami egy közeli síközpont. 25-én átjöttek Ritáék,
kaptunk tőluk egy Cheesecake Factory-s utalványt, amit már el is ettünk azóta.
Szóval 2 napig karácsonyias hangulatunk volt, aztán vissza a valóságba. Ricsi
anyukájától is megérkezett a csomag, szerencsére, mert tavaly elveszett. Ez az
idei csomag tartalmazott egy takarót, amire mindenféle képek rá vannak varrva,
pl. Ricsi gyerekkorából, nagyszüleiről, rólunk. Nagyon szép és személyes ajándék,
nem is merünk vele takarózni. Ricsitől meg kaptam egy Pearl Jam cd-t, illetve
hármat, a denveri koncert van rajta teljes egészében. Ez is egy jópont a
PJ-nek, hogy a turné után bármelyik koncertet meg lehet venni audioban, ez
azért elég profi :)
Ricsi cége tartott egy karácsonyi vacsorát is. Pontosan este 6-kor kellett a Ricsi főnökének a házánál találkoznunk, ahova oda is értünk és pont akkor parkolt be egy rózsaszín limuzin is. És hát igen, azzal mentünk a Colorado Springsben található Broadmoor szállodába. A főnök felesége foglalta a limót és ő sem tudta, hogy
rózsaszín lesz. Egyébként az a hely nagyon szép, itt megnézhetitek, de mivel sötét volt már, túl sok mindent nem láttunk. Az étel rendkívül finom volt, Ricsi véletlenül 2 főételt evett :D
December 31-én szabadnapom volt, viszont elsején reggel 7-re mentem dolgozni. Ismét a belvárosba mentünk, ahogy tavaly is és a tűzijáték után a Hard Rock Cafe-ban kötöttünk ki, ahol megittunk néhány screwdrivert (vodkanarancsot), de másnap nem volt semmi gond :) Rammstein is szólt a Hard Rock Cafeban, nem is tudtam, hogy azt itt is hallgatják. Aztán még gyorsan összefutottunk Rita&Bálint párossal, akik aznap is dolgoztak, aztán jöttünk is haza úgy hajnal fél 2 fele.
Ricsi cége tartott egy karácsonyi vacsorát is. Pontosan este 6-kor kellett a Ricsi főnökének a házánál találkoznunk, ahova oda is értünk és pont akkor parkolt be egy rózsaszín limuzin is. És hát igen, azzal mentünk a Colorado Springsben található Broadmoor szállodába. A főnök felesége foglalta a limót és ő sem tudta, hogy
rózsaszín lesz. Egyébként az a hely nagyon szép, itt megnézhetitek, de mivel sötét volt már, túl sok mindent nem láttunk. Az étel rendkívül finom volt, Ricsi véletlenül 2 főételt evett :D
December 31-én szabadnapom volt, viszont elsején reggel 7-re mentem dolgozni. Ismét a belvárosba mentünk, ahogy tavaly is és a tűzijáték után a Hard Rock Cafe-ban kötöttünk ki, ahol megittunk néhány screwdrivert (vodkanarancsot), de másnap nem volt semmi gond :) Rammstein is szólt a Hard Rock Cafeban, nem is tudtam, hogy azt itt is hallgatják. Aztán még gyorsan összefutottunk Rita&Bálint párossal, akik aznap is dolgoztak, aztán jöttünk is haza úgy hajnal fél 2 fele.
Holnap meg megyünk síelni a Winterparkba.
Viszont a mi autónkkal nem akarjuk megkockáztatni ezt a hegyi utat, ezért
felraktunk a craigslistre egy hirdetést, hogy utitársat keresünk, akinek van
autója. Hívott is egy srác, aki a Winterparkban snowboard oktató, hogy neki
bevonták a jogsiját, viszont mindenképp el kell jutnia oda, úgyhogy majd Ricsi
fogja vezetni a jeepjét. Reméljük, minden a terv szerint halad majd :)
Vettünk repjegyet is, május 13-tól 27-ig
otthon leszünk. Ja és ebből nekem egy hét fizetett szabadságom lesz, juhuuu :D
A hajamat is levágattam egy kicsit. Ricsi
nagyon izgult, hogy milyen lesz, de végül tetszik neki :D Nem nagyon szeretek a
hajammal bármit is csinálni, néha megmosni is nehezemre esik, ezért jobb ez így
:D
A minap bejött egy nő az üzletbe és mondta
nekem, hogy mégegyszer nagyon köszöni a segítséget és hogy nagyon hálás, én
persze rávágtam, hogy ugyan semmiség. Aztán kérdezte, hogy szeretem-e a
tamalest (mexikói étel), mondtam, hogy igen, ő meg, hogy akkor majd hoz nekem.
Aztán elment és foggggalmam sem volt, hogy ki volt az a nő. :D Nagyon rossz az
arcmemóriám, de szerintem 2 lehetőség van, vagy az a nő, aki elvesztette a
telefonját az üzletben és megtaláltuk vagy egy másik a pénztárcáját és
visszaadtam neki, de nem tudom. Aztán pár napra rá tényleg hozott nekem
tamalest :D Egyébként a tamales valóban finom, kukoricacsuhéba van becsomagolva, azt ki kell bontani és a töltetet kell megenni, aminek a fő összetevői a masa, ami egy ilyen nyers tésztaszerű anyag, ami összetartja az egészet és ezt ízesítik csilivel meg sajttal. Állítólag egyszerű elkészíteni.
Megpróbálok most már gyakrabban jelentkezni!
Minden kedves olvasómnak nagyon boldog új évet kívánok!
íme néhány kép :)rénszarvasok a városházán |
lentről nem tűnik ilyen szépnek ez a templom |
nem estek túlzásba a diszitéssel |
a brünni barát |
Broncos stadion |
pulyka |
elmosódott limuzin |
a fa |
új frizura |
szép takaró |
No comments:
Post a Comment