Itt jártak anyukáink 1. rész

Június 24. és július 7. között itt jártak anyukáink. Ezt a tartalmas 2 hetet kéne most összefoglalnom.

Az USA-ba történő belépés előtt megvettük az ESTA engedélyeket, ami $14-ba kerül személyenként, 2 évig érvényes és ezzel 90 napig lehet itt tartózkodni (ez nem vízum, csak beutazási engedély és nem lehet munkát vállalni vele) és nem garantálja az országba való belépést sem, az a határőrön is múlik. Mivel anyáink nem beszélik jól az angol nyelvet, ezért még írtunk egy levelet is Ricsivel, amiben leírtuk, hogy ez a 2 nő kirándulni jön hozzánk és hogy mi vállaljuk értük az anyagi felelősséget és ha valami gond van, akkor hívjanak. Utólag kiderült, hogy ez a levél jó ötlet volt, mert mikor odaléptek a határőrhöz, nem értették mit kérdezett tőlük és csak átnyújtották a levelet. Végül szó nélkül és a levelünktől meghatódva továbbengedte őket. Meg persze a repjegy is elmaradhatatlan kelléke volt az utazásnak. Idefele a Budapest-München-Denver útvonalon jöttek, vissza meg a Denver-Frankfurt-Budapest útvonalon. Leírhatnám a járatszámokat is, de gondolom, az senkit sem érdekel. :)

A programot az elkövetkezendő 2 hétre, már előre megterveztük, hogy minden úgy menjen mint a karikacsapás és hogy a lehető legjobban beosszuk az időnket. Kivettük a 6 nap fizetett szabadságunkat is erre a különleges alkalomra.

Június 24. nem csak az érkezésük dátumát jelentette, hanem anyukám szülinapját is, épp az ötvenediket. Mesélte, hogy a repülőn is kiszúrta a stewardess, hogy szülinapos, ezért ingyen pezsgőt kaptak. Az ünneplés még tovább folytatódott Denverben, holott Európában már másnap volt, de itt szerzett 8 óra előnyt.  

Mi még dolgoztunk 24-én, munka közben végig figyelemmel kísértem a flightradaron, hogy épp merre szállnak, majd 12:30-kor elindultunk a reptérre, nagy izgalommal.

Nagyjából délután 3 óra fele végre kisétáltak az üvegajtón és egymás nyakába borultunk. Remek pillanat volt. :)

A következő pont a programban így szólt: „Hazaérkezés, elszállásolás“, hát így is történt :D Ezután hívtunk egy Ubert és elmentünk a Yard House nevű étterembe, ahol fél yardos söröket lehet kapni. A BOR családtól kaptunk ide egy utalványt is, amit végül elfelejtettünk felhasználni, így kénytelenek leszünk megint ide visszatérni. Itt próbáltunk olyan ételeket rendelni, amik nem annyira elterjedtek Európában, pl. Nachos mártogatós tálat, kicsontozott rántott csirkeszárnyakat, magyarul Buffalo wings, amihez szárzellert adnak, amit itt nagyon megkedveltem. Továbbá édesburgonyából készült sült krumplit. Az édesburgonya is nagy kedvencemmé vált itt. Az étel mellé finom sört fogyasztottunk a szép hosszúszárú poharainkból. Ez az étterem a belvárosban található, a hangulatos 16^th Street Mall-on, ami Denver belvárosának a gyalogos zónája, tele mindenféle üzletekkel, szóval még itt sétálgattunk és beszélgettünk, majd ismét az Uber segítségével hazajutottunk.

Június 25-én délelőttre még nem raktunk be semmi komolyabb programot, hogy ne kelljen korán kelniük az anyáinknak, hogy ki tudják pihenni az út fáradalmait. Délután 2-kor viszont már mentünk egy baseball meccsre, ami a Colorado Rockies és az Arizona Diamondbacks között zajlott. Ide elkísért bennünket a Rita és Bálint páros is. Anyukámat nem nagyon nyűgözte le ez a sport, mert nem túl mozgalmas és sokáig nem történik semmi, de az bejött neki, hogy a „semmiből“ is ekkora showt tudnak csinálni az amcsik, pl. minden játékosnak külön bevonulózenéje van, vagy ha a Colorado Rockies legalább 7 pontot szerez, akkor másnap a Taco Bell-ben délután 4 és 6 között ingyen tacót kapsz stb. Itt még egyeztettük a másnapi programot Ritáékkal, ugyanis ismét velünk tartottak és megbeszéltük, hogy vasárnap reggel fél 9-kor találkozunk a Garden of the Gods parkolójában.

Kicsit unjuk már a Garden of the Gods-ot Ricsivel, mert már 3x jártunk ott, de mindenképpen érdemes egyszer ellátogatni oda és megcsodálni a vörös sziklaképződményeket, ráadásul teljesen ingyenes a belépés. Ezután a Cave of the Winds avagy a szelek barlangja volt terítéken, ahova a 10 órakor kezdődő tárlatvezetésre foglaltam időpontot. Itt egy kissé idegesítő idegenvezetőt kaptunk, aki próbált elsütni vicceket, de mindig csak a „tücsökciripelést“ lehetett hallani egy-egy ilyen próbálkozása után. Egyébként ügyesen végigvezetett minket az egész mészkőbarlangon és kiderült, hogy a South Park medvedisznóembere is ebben a barlangban élt. :)

Ezután hazajöttünk, majd átmentünk Ritáékoz, ahol „muttertalálkozót“ tartottunk, ugyanis Rita anyukája is most Denverben van. Finom sajtbureszekkel vendégeltek meg minket, a háttérben ment a foci EB, ahol sajnos a magyarok kikaptak a belgáktól 4:0-ra. Mindig jól érezzük magunkat a BOR családdal, nehezen tudunk onnan hazajönni, ez akkor sem volt máshogy. :)

Június 27-28-án még dolgoztunk. Mialatt mi munkában voltunk, anyukáink kaptak egy feladványt, meg kellett találniuk és lefényképezniük egy bagolycsaládot :D Igazából ez beugratós volt, mert egy épület tetején lévő bagolydíszekről volt szó, ami a közelünkben lévő élelmiszerüzlet sajtrészlegének ablakából kitekintve volt jól látható, de sikerült megfejteniük a feladványt végül. Ezt az időt finom ételek főzésére is kihasználták és szívesen emlékszem vissza arra, mikor együtt ültünk asztalhoz vacsorázni. Összekötöttük a számítógépet a tévével és így közösen Honfoglalóztunk :D Na meg persze pakoltunk, mert június 29-én Las Vegasba utaztunk.

Vegas baby!

Nem indult túl zökkenőmentesen a vegasi kirándulás. A gépünk reggel 7:30-kor indult, rendeltem egy shuttle-t a reptérre. A kisteherautó eleve 10 percet késett, a sofőr mondta, hogy még 2 tagot fel kell vennünk. Megálltunk hát a második helyen, ahol még nem várt senki, ezért a sofőr felhívta az illetőt, hogy ad neki 5 percet, ha nem jön, akkor nekünk tovább kell indulnunk. Végül megérkezett a lány csurom vizes hajjal, gondolom, a sofőr hívása ébresztette. Ezután jött a következő megálló, itt gyorsan fel is vettük a fiút. Végre rátértünk az autópályára, mikor a fiú rájött, hogy otthon felejtette a pénztárcáját. Na akkor gyorsan visszafordultunk. Eközben a 3. utas, aki már ott volt, mikor mi beszálltunk, folyamatosan és nagyon hangosan telefonált. Nem tudtuk elképzelni, hogy ki a fene akar vele csevegeni hajnali fél 6-kor olyan témákról, hogy időjárás, ételek, házikedvencek stb. Több embert is felhívott és ha nem vette fel valaki, akkor hangpostaüzenetet is hagyott. Mi próbáltunk volna még egy kicsit aludni, de képtelenség volt. Aztán végre kijutottunk a reptérre és éppen hogy csak elértük a gépet. Másfél órás repülőút után megérkeztünk a bűn városába. Egy feladható poggyászba pakoltunk mind a négyen és az volt a vicces, hogy hiába vártuk, nem érkezett meg a csomagunk a futószalagon. Szerencsére, még néhányan így jártak, ezért aztán mindannyian panaszt tettünk és ki kellett tölteni egy nyomtatványt a csomag adataival. Azt mondták majd felhívnak és kiküldik a csomagot a hotelünkbe. Kiderült, hogy elromlott egy olyan kis poggyászhordozó kocsi, amivel a repülőhöz szállítják a csomagokat és így néhány csomag nem került fel a gépre. Ezután mentünk átvenni a bérelt autót, amit Ricsi foglalt a hitelkártyájára. Valamiért a bankunk kiküldött nekünk 2 új hitelkártyát, amin minden adat ugyanaz volt, kivéve a 3 számjegyű azonosító számot a kártya hátulján. Ricsi aktiválta az újat, de a régivel foglalta le az autót, de gondoltuk nem lesz belőle gond. Az autókölcsönzős férfi bepötyögött valamilyen számot a rendszerbe, azt mondta ez a szám nem érvényes, akkor Ricsi mondta neki, hogy épp tegnap aktiválta ezt a kártyát. A férfi mondta, hogy akkor fel kell hívnunk a bankot és áttenni a pénzt erre a kártyára meg hogy újra kell foglalni. De mondtuk, hogy ez ugyanaz a számla, nincs mit áttenni. Na aztán rájött, hogy ő a kártyán található telefonszámot ütötte be véletlenül és nem a kártyaszámot. Miután a helyes számjegyeket írta be, már látta a foglalást, szóval nem az új kártyával volt a baj. Ezután átvettük a szuper kis Toyota Rav 4-et, megvolt az öröm. Majd be akartam ülni, de túlságosan előre volt tolva az ülésem. Gondoltam, beállítom, de az ülést állító fogantyú meg sem mozdult, Ricsi is próbálta, semmi. Szóltunk egy ott elsétáló karbantartónak, ő is megrángatta, de nem jutott semmire. Mondta, hogy menjünk vissza a kölcsönzőbe szólni. Visszamentünk, ezúttal egy hölgy szolgált ki, mondta, hogy odaküld egy karbantartót. Ez a másik karbantartó sem tudta megmozdítani az ülést, viszont ő kihozott nekünk egy szinte új Nissan Rogue-t. Végre el tudtunk indulni. Mivel a szállást csak délután 3-kor lehetett átvenni, meg csomagunk sem volt, autónk viszont igen, úgy döntöttünk, hogy először a Hoover gáthoz látogatunk.

Erről és a többi kalandról viszont majd csak a következő bejegyzésben írok. Kisvártatva :)

Salt Lake Cityben jártunk 2 hónappal ezelőtt

Akkor folytatnám is a Salt Lake Cityben tett látogatásunkkal, ahol május 28. és 30. között voltunk. A Memorial Day-t május utolsó hétfőjén ünneplik, ez épp 30-a volt, ezért úgy gondoltuk kirándulunk egy kicsit. Utah államra esett a választásunk, azon belül is Salt Lake Cityre, mert az "csak" 8 óra vezetésre van tőlünk. Pénteken autót béreltünk és szombaton nagyon korán elindultunk. Az út viszonylag gyorsan eltelt. Ricsi mindig hattal túllépte a sebességhatárt, mert afelett még általában szemet hunynak a rendőrök, viszont egy ilyen hosszú utazás során akár 30-45 percet is megspórolhatunk. Szép tájakat láttunk útközben, sok tehenet, egy Lincoln emlékművet a semmi közepén és aztán hopp meg is érkeztünk. Elmentünk a szállást átvenni, ahol először nem találták meg a foglalásom, mert a rendszerükben keresztnevem volt a vezetéknevem és a vezetéknevem a keresztnevem. Aztán nem működött a szobánk ajtaját nyitó kártya sem, de aztán minden megoldódott. A szobánk mennyezetén volt egy öntözőberendezés, amit tűz esetén bekapcsolnak és a plafonon ott volt egy matrica, hogy ne használjuk fogasként. Nekem mondjuk eszembe sem jutott volna a plafonból kilógó cuccra felakasztani valamit is, de a felhívás elolvasása után már igen, na jó nem :)

Kicsit szusszantunk itt majd el is sétáltunk a belvárosba. Az egyik  legnagyobb látványosságnak a Salt Lake Temple tartható, ami a mormonok fontos temploma. Éredekes lehet hívőknek és nem hívőknek egyaránt, azoknak is, akik egy South Park epizódból ismerkedtek meg ezzel a vallással. A vallást egyébként Joseph Smith alapította, majd halála után Brigham Young vezette a mormonokat Utah területére, ahol 40 év alatt meg is építették ezt a templomot. Fallal van körülvéve a templom, de a belépés ingyenes. Viszont magába a templomba nem szabad belépni, csak a hívőknek és nekik sem mindig, ha jól tudom. A többi épület látogatható, így mi a látogatóközponttal kezdtük, ahol rögtön le is szólított minket egy kedves, fiatal apáca, aki útbaigazított és megkérdezte, honnan jöttünk. Itt aztán megnéztük egy maketten, hogyan is nézne ki belülről a templom. Aztán átmentünk a Joseph Smith Memorial Building-be, ahol meg akartuk nézni Joseph Smith szobrát. Ahogy ott bolyongtunk az épületben, egy másik kedves hölgy beinvitált minket a moziterembe, ahol valamilyen a mormon vallással kapcsolatos, 125 perces filmet készültek vetíteni. Mikor leoltották a lámpákat, mi kiszöktünk a terem túlsó oldalán :D Olyan kedvesek az emberek, hogy nem tudsz nemet mondani.A templom körüli kert a szökőkutakkal is csodálatos. 

Mikor itt kibámészkodtuk magunkat, elindultunk az International Peace Gardens-be, ami egy botanikus kertnek is mondható park. Itt láttuk pl. a Matterhorn kicsinyített mását is, meg kopjafákat, amire különböző nyelveken rá volt írva, hogy legyen béke az adott országban. Úgy gondolom ez utóbbikat a 2002-es téli olimpia alkalmából helyezték ott el. 

Ezután a kapitóliumot vettük célba. Meg is lepődtem a méretén, sokkal nagyobb, mint a denveri kapitólium. Ide be lehetett menni és szabadon körülnézni. Itt egy ismertető táblát olvasva megtudtam, hogy az itteni mormonok egy saját államot akartak megalapítani, aminek Deseret lett volna a neve, de sajnos a Kongresszus nem hagyta ezt jóvá. Feltűnően sok volt itt az ázsiai turista, néhány meg is kért, hogy fotózzam le őket a kapitóliummal.

Másnapra az Antelope Island State Park látogatása volt betervezve, ami a híres Nagy-sóstó egyik szigete. Ahogyan közeledtünk a sziget felé, feltűnt, hogy egyre több bogár ütközik frontálisan a szélvédőnknek. A park bejáratánál ki is volt írva, hogy nem vállalnak felelősséget a bogárcsípésekért. Pont a hotelszobában felejtettem a rovarriasztó spray-t. Kicsit izgultam, hogy agyoncsípnek a bogarak, de az ajándékboltban dolgozó hölgy megnyugtatott, hogy azok akkor is csípnek, ha befújom magam. :) Végül nem is támadtak meg a sóstavi bogarak. A tó lélegzetelállítóan szép volt és érezni lehetett a levegőben a sót. Voltak, akik fürödtek is benne, mi csak merítettünk egy üvegbe a sós vízből. Képzeljétek, azóta otthon kikelt benne 3 kicsi sórák(brine shrimp) is. Mindig tartok tőle, hogy belekortyolok véletlenül.

Ezután az élmények után elgurultunk egy helyi sörfőzdébe, ahol leöblítettük a sótól kiszáradt torkunkat. Annyira nem ízlett a sör, de azért sikerült meginnom. Majd sétáltunk a kissé kihalt belvárosban, aztán a hotel kis medencéjében fürödtünk egy kicsit.

Utolsó nap a 2002-es téli olimpia egyik helyszínére látogattunk, a Utah Olympic Parkba, ami Salt Lake Citytől 30 percre keletre található, egy kis hegyi városban. Itt kb. 2 órát töltöttünk csupán, mert egy hosszú autóút állt még előttünk. Először megnéztünk itt egy kiállítást, kipróbáltuk a síugró és a bob szimulátort végül libegővel felmentünk a hegy csúcsára, ahonnan a síugrók is indultak az olimpián. Volt egy medence is, amibe a lejtőről lecsúszva estél, teljes sífelszerelésben, azt hiszem angolul "pond skimmingnek" hívják. Láttunk is néhány tagot, akik így ugrottak a medencébe. Lehetett volna még drótkötélpályán, bobbal vagy hófánkkal is lecsúszni, mi csak a  libegővel jöttünk le. Rendkívül kalandos park ez, télen és nyáron is érdemes meglátogatni. Innen aztán már Denver felé vettük az irányt.

Ezzel a kis beszámolóval még el voltam maradva, pedig már nagyon régen meg akartam írni. Nagyon hálás vagyok, hogy ennyi szép helyre van lehetőségünk eljutni. 

A kirándulás előtt, május 26-án Florence + the Machine koncerten jártunk. Ahogy beléptünk a Pepsi centerbe, rögtön odajött egy fényképész, hogy lefotózhatna-e minket a Westword újságba. Le is fényképezett. Volt egy előzenekar is, a Grimes, ami Ricsinek annyira tetszett, hogy megvette a cd-jüket, azóta az szól az autóban és mindig hangosan énekelünk pl. ilyen elborult számokat. Ezután jött a Florence + the Machine. Az énekesnő, Florence Welch mezítláb végigrohanta a koncertet, balettmozdulatokkal vegyített táncait is megcsodálhattuk, emellett egy hamis hangot sem adott ki. Nagyszerű volt ő is meg a 11 tagú zenekara is, egy teljesen szokatlan kategóriát képviselnek zeneileg, mindenkinek csak ajánlani tudom. Az egyik szám előtt megkérte a közönséget, hogy rakják félre a telefonokat és csak élvezzék a számot, aminek el is mesélte a megírásának történetét. Aztán olyat is kért, hogy vegyünk le egy ruhadarabot magunkról és lóbáljuk a fejünk felett :D Ez itt látható is 3:40-nél, (nem túl jó a videó minősége), aztán a végén egy csomó ruhát feldobnak neki a színpadra. Ezeket a számokat játszották, ha esetleg érdekelne valakit. Ez is egy rendkívüli élmény volt számomra, de gondolom még eljutok a koncertjükre, vagyis azon leszek :) 

Már ekkortájt nagy izgalomban voltunk, mert már csak 1 hónap volt anyukáink látogatásáig. Erről majd egy külön bejegyzésben fogok írni. Elszomorít, hogy már azóta haza is mentek, de mindannyian életreszóló élményekkel gyarapodtunk. Szerintem, a következő bejegyzésre nem kell majd 2 hónapot várni, de inkább nem ígérek semmit. Addig is puszi!