Itt jártak anyukáink 2. rész

Ott tartottam, hogy elindultunk a Hoover gáthoz, ami Nevada és Arizona határán fekszik a Colorado folyón. Itt épp felújítottak egy sávot, meg rosszul navigáltam, aztán így szóltam: „na itt kellett volna lemenni“ és hirtelen Arizónaban találtuk magunkat. Ott aztán az első adandó alkalommal visszafordultunk és sikerült megtalálni a gátat. Szerda reggel volt, de alig lehetett parkolóhelyet találni, épp szerencsénk volt, mert előttünk kiparkolt valaki, mi meg gyorsan beálltunk a helyére. Többféle túra közül lehet választani, van fél órás meg 1 órás is, ahol levisznek a turbinákhoz. Mi a látogatóközpontba mentünk be, 10 dollár a belépő fejenként. Itt egy kiállítást néztünk meg, ami végigvezetett minket a gát rendkívül érdekes történetén. Mindössze 6 évbe telt az építkezés és mikor elkészült a legnagyobb ember alkotta építménynek számított a világon. A kiállítás nagyon interaktív, sokáig elidőztünk egy kis képernyő mellett, ahol kiválasztottál egy szobát és rákattintottál az egyes tárgyakra pl. a hajszárítóra és megnézhetted mennyi áram kell a működésükhöz és közben nekünk kellett az áramot is termelni. Mindent amit lehetett megnyomkodtunk és elolvastunk, majd végül átsétáltunk a gáton. Nagy volt a hőség, úgy 42 °C és a levegő is száraz volt, a látvány viszont mindannyiunkat lenyűgözött. A gát egyik oldala Nevadához tartozik a másik oldala már Arizónához. El volt helyezve egy-egy óra mindkét oldalon. Utána olvastam és kiderült, hogy Arizónában nem állnak át a nyári időszámításra, ráadásul Arizóna a hegyi időzónába (Mountain Time) tartozik, míg Nevada a csendes-óceáni időzónába (Pacific Time), tehát 1 óra az eltérés a 2 időzóna közt, de mivel Arizónában nincs nyári időszámítás, ezért ugyanannyi volt épp az idő a két órán. Ezután még az ajándékboltban élveztük a légkondit, majd kocsiba be és irány Las Vegas. 

Mikor a las vegasi szálláslehetőségek közül válogattunk, arra gondoltunk, hogy menő lenne, ha az ún. Strip-en lenne a hotelünk. Ricsinek az volt a fontos szempont, hogy tartozzon hozzá úszómedence is. (Csak úgy megjegyzem, hogy végül Ricsi nem pakolt be semmilyen úszással kapcsolatos kelléket, pl. úszónadrágot vagy papucsot. Váltig állította, hogy ő emlékszik, hogy betette ezeket, de biztos a takarítónő hazavitte fiainak, Pepének és Rodrigónak). Így végül a középkori témájú Excalibur hotelre esett a választásunk. Délután 3-tól lehetett átvenni a szobánkat. Mi nagyjából akkortájt értünk oda és még kb. fél órát sorakoztunk a becsekkolásnál, ugyanis elég sokan akartak ott megszállni még rajtunk kívül. Kérdezte a recepciós, hogy napi 30 dollárért nem akarjuk-e “upgradelni” a szobánkat, hogy a Strip-re nyíljanak az ablakok. Először, nem fogadtuk el az ajánlatot. A szobánkból végül a hotel falán gyönyörűen kígyózó csövekre nyílt a kilátásunk. Igazából, Ricsi volt az, akit ez a legjobban felháborított, így végül annyira erősködött, hogy szobát váltottunk. Be kellett látnunk, hogy az új szobából valóban pazar látvány tárult elénk. Anyu szavaival élve: „Jé, ez Amerika“. Végül a bőröndünk is megérkezett. Ezután beváltottunk 50 dollárt egy dollárosokra és kezdetét vette a kaszinózás. Érdekességnek számított, hogy lehetett dohányozni a hotelek kaszinórészlegén és sörösüveggel a kezedben sétálni az utcán és nem kell szállodavendégnek lenned ahhoz, hogy használd az egyes hotelek játékgépeit. A legnagyobb összeget Ricsi nyerte, aki $1-ból 20-at csinált. Mikor eljátszottuk a vagyonunkat és úgy gondoltuk odakint már nincs gatyarohasztó meleg, elindultunk egy sétára. Megálltunk pár ajándékboltban és egész a Bellagio hotelig mentünk, ahol megvártuk a híres szökőkút egyik show-ját. Nagyon tartalmas napot zártunk, sok kalanddal és nevetéssel megfűszerezve. 

Kilátás a szobából 1.

Kilátás a szobából 2.

Agymenők játékgép

Másnap, június 30-án korán ébredtünk, mivel egy hosszú autóút várt ránk, egészen a Grand Canyon déli oldalához, a South Rim-hez mentünk. Hozzávetőleg 4,5 óra volt az odaút. Még korán reggel megálltunk a „Welcome to Fabulous Las Vegas” táblánál ellőni néhány fotót, megreggeliztünk és meg sem álltunk egészen a Grand Canyonig, kis pihenővel a Seligman nevű település 66-os út menti vegyesboltjában. Mondanom sem kell, hogy megint alig találtunk parkolóhelyet és a parkolóőr megengedte, hogy oda parkoljunk, ahol egy konténer szokott állni, de épp nem volt ott, majd ezután kitette a „megtelt“ táblát.

Itt végigsétáltunk a „Trail of Time“ nevű úton, ami a Grand Canyon mentén vezetett és közben végigkísérhettük a Grand Canyon kialakulását geológiai szempontból, sziklamintákkal és a járdában elrejtett jelzésen figyelhettük hány év telt el egyes pontok közt. Ez nagyjából egy 4,5 km-es túra volt, vissza már busszal mentünk a parkolóhoz. A Grand Canyon teljesen magával ragadott, hihetetlen mit képes a természet kialakítani, a képek vagy szavak nem is tudják visszaadni azt a gyönyőrű látványt, amiben részünk volt. Sajnos, innen is el kellett indulnunk haza. Az arizónai Kingman város közelében egy homokviharba kerültünk, hirtelen sűrű homály borult az autópályára és picit dobálta a szél az autót, majd kikeveredtünk belőle és folytattuk az utunkat. Aznap este már csak visszavittük az autót a kölcsönzőbe és nem okozott gondot az elalvás sem. 

Másnap már nem kellett korán kelni és a nap nagy részében strandoltunk, a maradék időben pedig Las Vegas hotelei közt ingáztunk. Ricsivel felültünk a New York New York hotelhez tartozó hullámvasútra is, ami után kicsit rosszul lettem, de megérte :D 

Este elubereztünk a Fremont street-re, ami a belváros fő utcája, itt nyílt először kaszinó Vegasban. A Strip inkább családbarát utca, míg ez egy kicsit bulisabb, sötétebb hely, éjszaka. Van itt egy zárt sétálóutca és hogy oda bejussunk, sorban kellett állnunk és átellenőriztek mindenkit a biztonságiak. A sétálóutca egyébként fedett és a tetején át lehet csúszni zipline-nal. Itt bent aztán a legfurább utcai művészeket láthattuk, le lehetett volna fényképezkedni félmeztelen Kiss bandatagognak maszkírozott szerzetekkel és hasonlók. Viszont a szuvenírek sokkal olcsóbbak voltak az itteni ajándékboltokban. Az egész fényárban úszik, félkarú rablók és szórakozó turisták mindenfelé.

Július 2. az utolsó las vegasi napunkat jelentette. Reggel még úszkáltunk a medencében, majd leadtuk a szobánkat, 11-ig kellett kijelentkezni. Ezután a hotelünk kaszinórészlegében részt vettünk egy ingyenes Black Jack és Craps oktatáson, utóbbi kicsit bonyolult kockás játék volt. Hamarabb is eszünkbe juthatott volna ez és akkor mertünk volna élesben is játszani egy asztalnál, de majd legközelebb, addig is otthon Black Jackezünk. Lehetett kapni az ajándékboltban olyan kártyapaklikat, amiket már használtak, pl. vettem egy paklit, amivel a Luxor hotelben játszottak.

Aznap kaptam egy emailt a légitársaságtól, hogy a járatunk 3 órával később fog indulni. Ezért még volt időnk kicsit sétálgatni, bár nagyon meleg volt, majd kajáltunk és kimentünk a reptérre. Elég sok időnk volt még a gép indulásáig, szóval bejártuk a reptéri boltokat, aztán a Starbucksból elhoztunk kis zacskós cukrokat, amik zsetonokként szolgáltak és kártyáztunk. Egyébként voltak itt is játékgépek, de már nem akartunk több pénzt elveszíteni. Éjfél előtt már Denverben voltunk.

Las Vegas sosem alszik, nem lehetett tudni, hogy épp hétköznap van vagy hétvége, állandó a nyüzsgés. Nehéz elképzelni, hogy valakinek ez az otthona, itt jár munkába, iskolába. Érdekes kontraszt tárult elénk, a fényűző luxushotelek közt sétálva feltűnően sok volt a hajléktalan is. Ezerarcú város, 4 nap nem is volt elég a felfedezésére, de szerintem kihoztuk a lehető legtöbbet belőle. Szívesen felidézem az itt eltöltött napok élményeit. Csak az zavart, hogy egyre közelebb kerültünk anyukáink hazautazásának dátumához. Még jön majd egy 3. rész is a maradék együtt töltött napokról is.

Minden jót!

Itt jártak anyukáink 1. rész

Június 24. és július 7. között itt jártak anyukáink. Ezt a tartalmas 2 hetet kéne most összefoglalnom.

Az USA-ba történő belépés előtt megvettük az ESTA engedélyeket, ami $14-ba kerül személyenként, 2 évig érvényes és ezzel 90 napig lehet itt tartózkodni (ez nem vízum, csak beutazási engedély és nem lehet munkát vállalni vele) és nem garantálja az országba való belépést sem, az a határőrön is múlik. Mivel anyáink nem beszélik jól az angol nyelvet, ezért még írtunk egy levelet is Ricsivel, amiben leírtuk, hogy ez a 2 nő kirándulni jön hozzánk és hogy mi vállaljuk értük az anyagi felelősséget és ha valami gond van, akkor hívjanak. Utólag kiderült, hogy ez a levél jó ötlet volt, mert mikor odaléptek a határőrhöz, nem értették mit kérdezett tőlük és csak átnyújtották a levelet. Végül szó nélkül és a levelünktől meghatódva továbbengedte őket. Meg persze a repjegy is elmaradhatatlan kelléke volt az utazásnak. Idefele a Budapest-München-Denver útvonalon jöttek, vissza meg a Denver-Frankfurt-Budapest útvonalon. Leírhatnám a járatszámokat is, de gondolom, az senkit sem érdekel. :)

A programot az elkövetkezendő 2 hétre, már előre megterveztük, hogy minden úgy menjen mint a karikacsapás és hogy a lehető legjobban beosszuk az időnket. Kivettük a 6 nap fizetett szabadságunkat is erre a különleges alkalomra.

Június 24. nem csak az érkezésük dátumát jelentette, hanem anyukám szülinapját is, épp az ötvenediket. Mesélte, hogy a repülőn is kiszúrta a stewardess, hogy szülinapos, ezért ingyen pezsgőt kaptak. Az ünneplés még tovább folytatódott Denverben, holott Európában már másnap volt, de itt szerzett 8 óra előnyt.  

Mi még dolgoztunk 24-én, munka közben végig figyelemmel kísértem a flightradaron, hogy épp merre szállnak, majd 12:30-kor elindultunk a reptérre, nagy izgalommal.

Nagyjából délután 3 óra fele végre kisétáltak az üvegajtón és egymás nyakába borultunk. Remek pillanat volt. :)

A következő pont a programban így szólt: „Hazaérkezés, elszállásolás“, hát így is történt :D Ezután hívtunk egy Ubert és elmentünk a Yard House nevű étterembe, ahol fél yardos söröket lehet kapni. A BOR családtól kaptunk ide egy utalványt is, amit végül elfelejtettünk felhasználni, így kénytelenek leszünk megint ide visszatérni. Itt próbáltunk olyan ételeket rendelni, amik nem annyira elterjedtek Európában, pl. Nachos mártogatós tálat, kicsontozott rántott csirkeszárnyakat, magyarul Buffalo wings, amihez szárzellert adnak, amit itt nagyon megkedveltem. Továbbá édesburgonyából készült sült krumplit. Az édesburgonya is nagy kedvencemmé vált itt. Az étel mellé finom sört fogyasztottunk a szép hosszúszárú poharainkból. Ez az étterem a belvárosban található, a hangulatos 16^th Street Mall-on, ami Denver belvárosának a gyalogos zónája, tele mindenféle üzletekkel, szóval még itt sétálgattunk és beszélgettünk, majd ismét az Uber segítségével hazajutottunk.

Június 25-én délelőttre még nem raktunk be semmi komolyabb programot, hogy ne kelljen korán kelniük az anyáinknak, hogy ki tudják pihenni az út fáradalmait. Délután 2-kor viszont már mentünk egy baseball meccsre, ami a Colorado Rockies és az Arizona Diamondbacks között zajlott. Ide elkísért bennünket a Rita és Bálint páros is. Anyukámat nem nagyon nyűgözte le ez a sport, mert nem túl mozgalmas és sokáig nem történik semmi, de az bejött neki, hogy a „semmiből“ is ekkora showt tudnak csinálni az amcsik, pl. minden játékosnak külön bevonulózenéje van, vagy ha a Colorado Rockies legalább 7 pontot szerez, akkor másnap a Taco Bell-ben délután 4 és 6 között ingyen tacót kapsz stb. Itt még egyeztettük a másnapi programot Ritáékkal, ugyanis ismét velünk tartottak és megbeszéltük, hogy vasárnap reggel fél 9-kor találkozunk a Garden of the Gods parkolójában.

Kicsit unjuk már a Garden of the Gods-ot Ricsivel, mert már 3x jártunk ott, de mindenképpen érdemes egyszer ellátogatni oda és megcsodálni a vörös sziklaképződményeket, ráadásul teljesen ingyenes a belépés. Ezután a Cave of the Winds avagy a szelek barlangja volt terítéken, ahova a 10 órakor kezdődő tárlatvezetésre foglaltam időpontot. Itt egy kissé idegesítő idegenvezetőt kaptunk, aki próbált elsütni vicceket, de mindig csak a „tücsökciripelést“ lehetett hallani egy-egy ilyen próbálkozása után. Egyébként ügyesen végigvezetett minket az egész mészkőbarlangon és kiderült, hogy a South Park medvedisznóembere is ebben a barlangban élt. :)

Ezután hazajöttünk, majd átmentünk Ritáékoz, ahol „muttertalálkozót“ tartottunk, ugyanis Rita anyukája is most Denverben van. Finom sajtbureszekkel vendégeltek meg minket, a háttérben ment a foci EB, ahol sajnos a magyarok kikaptak a belgáktól 4:0-ra. Mindig jól érezzük magunkat a BOR családdal, nehezen tudunk onnan hazajönni, ez akkor sem volt máshogy. :)

Június 27-28-án még dolgoztunk. Mialatt mi munkában voltunk, anyukáink kaptak egy feladványt, meg kellett találniuk és lefényképezniük egy bagolycsaládot :D Igazából ez beugratós volt, mert egy épület tetején lévő bagolydíszekről volt szó, ami a közelünkben lévő élelmiszerüzlet sajtrészlegének ablakából kitekintve volt jól látható, de sikerült megfejteniük a feladványt végül. Ezt az időt finom ételek főzésére is kihasználták és szívesen emlékszem vissza arra, mikor együtt ültünk asztalhoz vacsorázni. Összekötöttük a számítógépet a tévével és így közösen Honfoglalóztunk :D Na meg persze pakoltunk, mert június 29-én Las Vegasba utaztunk.

Vegas baby!

Nem indult túl zökkenőmentesen a vegasi kirándulás. A gépünk reggel 7:30-kor indult, rendeltem egy shuttle-t a reptérre. A kisteherautó eleve 10 percet késett, a sofőr mondta, hogy még 2 tagot fel kell vennünk. Megálltunk hát a második helyen, ahol még nem várt senki, ezért a sofőr felhívta az illetőt, hogy ad neki 5 percet, ha nem jön, akkor nekünk tovább kell indulnunk. Végül megérkezett a lány csurom vizes hajjal, gondolom, a sofőr hívása ébresztette. Ezután jött a következő megálló, itt gyorsan fel is vettük a fiút. Végre rátértünk az autópályára, mikor a fiú rájött, hogy otthon felejtette a pénztárcáját. Na akkor gyorsan visszafordultunk. Eközben a 3. utas, aki már ott volt, mikor mi beszálltunk, folyamatosan és nagyon hangosan telefonált. Nem tudtuk elképzelni, hogy ki a fene akar vele csevegeni hajnali fél 6-kor olyan témákról, hogy időjárás, ételek, házikedvencek stb. Több embert is felhívott és ha nem vette fel valaki, akkor hangpostaüzenetet is hagyott. Mi próbáltunk volna még egy kicsit aludni, de képtelenség volt. Aztán végre kijutottunk a reptérre és éppen hogy csak elértük a gépet. Másfél órás repülőút után megérkeztünk a bűn városába. Egy feladható poggyászba pakoltunk mind a négyen és az volt a vicces, hogy hiába vártuk, nem érkezett meg a csomagunk a futószalagon. Szerencsére, még néhányan így jártak, ezért aztán mindannyian panaszt tettünk és ki kellett tölteni egy nyomtatványt a csomag adataival. Azt mondták majd felhívnak és kiküldik a csomagot a hotelünkbe. Kiderült, hogy elromlott egy olyan kis poggyászhordozó kocsi, amivel a repülőhöz szállítják a csomagokat és így néhány csomag nem került fel a gépre. Ezután mentünk átvenni a bérelt autót, amit Ricsi foglalt a hitelkártyájára. Valamiért a bankunk kiküldött nekünk 2 új hitelkártyát, amin minden adat ugyanaz volt, kivéve a 3 számjegyű azonosító számot a kártya hátulján. Ricsi aktiválta az újat, de a régivel foglalta le az autót, de gondoltuk nem lesz belőle gond. Az autókölcsönzős férfi bepötyögött valamilyen számot a rendszerbe, azt mondta ez a szám nem érvényes, akkor Ricsi mondta neki, hogy épp tegnap aktiválta ezt a kártyát. A férfi mondta, hogy akkor fel kell hívnunk a bankot és áttenni a pénzt erre a kártyára meg hogy újra kell foglalni. De mondtuk, hogy ez ugyanaz a számla, nincs mit áttenni. Na aztán rájött, hogy ő a kártyán található telefonszámot ütötte be véletlenül és nem a kártyaszámot. Miután a helyes számjegyeket írta be, már látta a foglalást, szóval nem az új kártyával volt a baj. Ezután átvettük a szuper kis Toyota Rav 4-et, megvolt az öröm. Majd be akartam ülni, de túlságosan előre volt tolva az ülésem. Gondoltam, beállítom, de az ülést állító fogantyú meg sem mozdult, Ricsi is próbálta, semmi. Szóltunk egy ott elsétáló karbantartónak, ő is megrángatta, de nem jutott semmire. Mondta, hogy menjünk vissza a kölcsönzőbe szólni. Visszamentünk, ezúttal egy hölgy szolgált ki, mondta, hogy odaküld egy karbantartót. Ez a másik karbantartó sem tudta megmozdítani az ülést, viszont ő kihozott nekünk egy szinte új Nissan Rogue-t. Végre el tudtunk indulni. Mivel a szállást csak délután 3-kor lehetett átvenni, meg csomagunk sem volt, autónk viszont igen, úgy döntöttünk, hogy először a Hoover gáthoz látogatunk.

Erről és a többi kalandról viszont majd csak a következő bejegyzésben írok. Kisvártatva :)