Sunday, July 7, 2019

Bangkok


Ezer éve nem jelentkeztem már, te jó ég, nincs is 2019-es bejegyzés. Jöjjön tehát egy nem Amerikával kapcsolatos írás.
2019-et egy rendhagyó kirándulással kezdtük, méghozzá Bangkokban. Miiiiii? Hogy kerültünk oda?
Bátyámnak thaiföldi felesége van és a lány nagypapája kiszámolta számmisztikával, hogy az esküvőnek 2019 január 12-én kell lennie, így esett, hogy Bangkokba utaztunk 1 hétre.
Az utazás előtt kb. 2 hónappal vettük csak a repjegyet, mert nem tudtuk, hogy el tudunk-e menni egy másik dolog miatt, amiről még azt hiszem nem írtam. Beadtuk a kérvényeket az amerikai állampolgárságra és nem tudtuk, hogy mikor fognak behívni. Annyit elárulhatok, hogy végül nem akkor volt az interjú, így nem volt gond. A másik dolog meg ugye a munka miatt, de azt is megoldottuk.
Denverből Bangkokba.... volt vagy 20 órás az út. Először Los Angeles-be repültünk január 4-én este. Ja igen, ez egy pénteki nap volt és Ricsi főnöke Ricsit direkt beosztotta egy észak-denveri céghez délutánra, közben tudta jól, hogy egy kicsit hamarabb szeretne végezni, hogy elérjük az este 7-kor induló gépet, szóval izgultunk, hogy el tudunk-e indulni időben a forgalom miatt, ám szerencsére sikerült elérni a gépet. Los Angelesben megszálltunk egy reptérhez közeli hotelben, amit épp felújítottak, még éjszaka is, úgyhogy a zajtól, nem nagyon tudtunk aludni. Majd valami gyorsulási verseny lehetett az utcán, a hangok alapján, mikor már végre el tudtunk volna szenderülni, a szomszéd szobában elkezdtek hangoskodni. Szóval, január 5-én, mint a mosott szarok, indultunk neki a nagy repülőútnak. Los Angelesből Shanghai-Pudong reptérre érkeztünk, majd innen Bangkokba, ekkor már hajnal 1 volt és január 7. Egyébként a China Eastern légitársasággal repültünk, amiről sok rossz véleményt olvastam, de én csak jókat tudok róluk mondani. Remek volt az ellátás, igazából nem is jut eszembe semmi rossz. :)





Shanghai cola

Kijött elénk a Suvarnabhumi névre hallgató reptérre a tesóm, a felesége és az unokatestvére, aki a sofőr volt. Nagyon örültünk egymásnak, most találkoztunk először személyesen a sógornőmmel, eddig csak skypeon keresztül beszéltünk. Az első éjszakát a sógornőm családjának a házában töltöttük. Amint lefeküdtünk egy fura állathangot hallottunk, először azt hittem, hogy egy majom makog, de kiderült, hogy valóban egy apró madár volt az. Mindenesetre egy jót aludtunk végre és másnap kipihenten ébredtünk, egyáltalán nem volt jetlagem. Aztán jött a reggeli, ami egyáltalán nem olyan reggeli, mint amihez mi vagyunk szokva, sógornőm és az anyukája egy kis terülj terülj asztalkámat rittyentettek, volt ott rizs, többféle hús, gyümölcs stb. Már akkor feltűnt, hogy a thaiok nagyon szeretnek enni és mindent az evéshez igazítanak. Miután jól laktunk, a sógornőm és az unokatestvére már azon gondolkoztak, hogy mit fogunk ebédelni. Ekkor megismerkedtünk még a nagyszülőkkel, nagynénivel, nagybácsival és egy másik unokatestvérrel, aki Angliában él. Majd nagypapa egy fura ízű desszerttel kínált, ami úgy nézett ki, mint egy tojás, Ricsi szerint papír ízű volt, de muszáj volt mindent megkóstolni. :)
Majd kocsiba szálltunk és elmentünk esküvői ruhákat próbálni. Ekkor láttam nappali fényben is Bangkokot és nagyon tetszett a szemeimnek, az időjárásról nem is beszélve. Denverben röpködtek a mínuszok, Bangkokban meg nyár volt. Ezután ettünk egy bevásárlóközpontban, Ricsi és a tesóm pizzát, én meg a többiekkel bevállaltam a thai kaját. Ezután még pénzt váltottunk, majd elmentünk becsekkolni a szállásunkra. 
Tesómmal

Ruhapróba


Még mindig január 7.volt és estefelé megérkeztek a szüleim is, juhúúúú. Felvettük őket is a reptéren és visszajöttünk a szállásunkra, ugyanott szálltak meg ők is, ahol mi Ricsivel. Annyira örültünk egymásnak, hogy csak na! 

Hirtelen elvesztettük az időérzékünket és azon kaptuk magunkat, hogy ébredni kell, mert megjött értünk a kisbusz, amivel Pattayába utaztunk. Gyorsan összekaptuk magunkat és elindultunk, anyu, apu, tesóm, Ricsi, megálltunk a sógornőméknél, felvettük őt és az unokatestvérét. Útközben megálltunk egy úszópiacon, ahova a thaioknak ingyenes volt a belépés, a többieknek meg belépőt kellett fizetni. :D Na itt aztán tényleg mindenféle szag összekeveredett és a legfurább dolgokat lehetett volna enni pl. kacsacsőrt vagy skorpiót. Bánom, hogy nem vettem meg azt a halpapucsot. 

Nyami csirkeláb







Végül megérkeztünk Pattayába. Itt egy nagyon pöpec szállást foglalt nekünk a tesóm a Grande Centre Point nevű hotelben. Annyira hívogatott a pihe-puha ágy, de végül inkább a medencéhez mentünk le. Sogornőm családja is megérkezett Pattayába és az egyik nagynénije mindenkinek vett belépőjegyet egy ladyboy showra, ami egy táncos-énekes előadás. A ladyboyok olyan férfiak, akik nőnek operáltatják át magukat. A legtöbbnél rendkívül jól sikerült a transzformáció. Egyébként a thai személyi igazolványon akkor is férfinak tüntetnek fel, ha már fizikailag nő vagy, szóval ebből ki lehet deríteni a nemet. A showban nagyon sokat adtak a különféle kosztümökre és a díszletre, mindenképp érdemes egy ilyen előadást megnézni. Az előadás után le lehetett pénzért fényképezkedni a fellépőkkel.
Az angol unokatestvér folyton azzal viccelődött, hogy el akar menni egy ping-pong showra...azt kell erről csak tudni, hogy ott Pattayában ezt nem ütőkkel játszák... Na mindegy, végül ilyenre nem mentünk :D 








Ricsi és én nem szeretjük a tengeri herkentyűket, csak a halat, ami talán nem is számít herkentyűnek. Kiderült, hogy a szüleim sem rajonganak a seafood-ért. Ezt a tényt valahogy nehezen fogadta el tesóm thai családja, mert meg szerettek volna hívni bennünket valamilyen legjobb seafood étterembe, sajnos, mi inkább találtunk egy német éttermet magunknak.  Szerencsére, a bátyám meg imádja ezeket a nyálkás izéket és ez a lényeg. :)
Itt épp nagyon finomakat ettünk


Másnap, elmentünk a tengerpartra, ami nem mondható gyönyörűnek, de azért úszkáltunk egy kicsit és napoztunk. Majd visszaindultunk Bangkokba.
Thaiföldön már 2562-t írnak
Karácsonyfákkal is találkoztunk, ja és a kábelrendszert is érdemes megfigyelni


Bangkokban találhatóak ún. éjszakai piacok, ahol mindent IS lehet kapni. pl. hörcsögöt is XD De főleg a márkás olcsó ruhákról és cipőkről híresek ezek a helyek. Ha jól emlékszem, még aznap, mikor megérkeztünk Pattayából, elmentünk egy ilyen piacra. Azt hiszem, itt vásároltam magamnak egy új pénztárcát, Ricsi meg felvarrókat.



Következett 2 nap, amit csak négyesben töltöttünk el a szüleimmel, mert tesómék bőszen készülődtek az esküvőre.
Egyik ilyen napon taxival elmentünk egy skytrain (magasvasút) megállóba, majd innen beljebb a városba, a Siam megállóig. Itt egy bevásárlóközpontba keveredtük, ám hülyék lennénk ott vásárolni, mikor vannak a jó kis piacok, ahol minden olcsóbb :D Szóval, elég gyorsan kijöttünk onnan, majd egy tuk-tuk sofőr leszólított minket, és tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy ezek a sofőrök csak lehúzzák a turistákat, de úgy gondolom, hogy jól tettük, hogy szóba álltunk vele. Egyébként a sofőr nagyon jól beszélt angolul, ami nem mondható el az összes thairól. Ez a sofőr, akinek sajnos elfelejtettem a nevét, jó pár órán át furikázott minket, megvárt, amíg thai masszázson voltunk, elvitt szuvenír boltokba. Persze azért megállt olyan helyeken, amit nem mondtunk neki pl. selyem bolt meg egy titkos bolt egy pincében XD de ezeknek is próbálta hozni a vevőket. Végül, úgy emlékszem 500 baht-ot fizettünk a fél napos fuvarozásért, ami soknak tűnhet, de igazából csak 16 dollár.
Most voltam először ilyen thai masszázson és nagyon szuper volt, annyit ropogtam. :D Egyébként itt ki volt írva, hogy ez csak sima thai masszázs, semmi több :)
A tuk-tukkal való utazás is eléggé emlékezetes, főleg ha hatsávos úton mentek majdnem gyorsabban, mint az autók. :P
Ezután a Hard Rock Cafeban vacsoráztunk, ami ugyanolyan volt, mint minden ehhez hasonló étterem. 
Tuk tuk és Chang sör




Tömeg a megállóban

A hazafele út kicsit macerásabbra sikerült, mivel nagyon rossz lett a forgalom. A szállásunk kicsit kijjebb volt és ide már nem járt a vonat. Beültünk egy taxiba, a taxisofőr 1 óra után a dugóban, úgy döntött, hogy nem visz tovább, ezért kiszálltunk. Gyalogoltunk talán fél órát még. Majd nagy nehezen egy taxis hajlandó volt felvenni minket. Az itteni taxisokkal egyébként meggyűlt a bajunk, ha pl. a hotel recepción keresztül rendeltünk taxit, akkor mindig bekapcsolták a taxiórát, pedig ők is csak az utcáról hívták, vagy ha a thai rokonok intézték a taxit, akkor is volt taxi méter. Amint mi szólítottunk le egy taxist, nem kapcsolták be az órát és alkudozni kellett az áron. Szóval, majd erre készüljetek fel, ha esetleg mennétek. Létezik még a Grab telefonos szolgáltatás, ami hasonlít az Überhez, csak itt készpénzzel kell fizetni. De sajnos nem töltöttem le ezt az applikációt, pedig pl. ebben a helyzetben jó lett volna. Végülis, szerencsésen visszaérkeztünk a hotelbe.
Mielőtt Bangkokba utaztunk volna, nézelődtem a neten blogok után, amik Thaifölddel foglalkoznak, mert azt gondoltam, hogy majd én szervezek egy kis városnézést. Rátaláltam viszont Bangkok Charlie weboldalára és itt kész programokra lehetett befizetni. Felvettem velük a kapcsolatot és nagyon segítőkészek voltak, meg is egyeztünk egy városnéző túrában péntekre. Még azt is el tudták intézni, hogy jöjjön értünk a kisbusz, mivel főleg csak a belvárosi turistákat szokták felvenni, de egy kis felárért végül megoldották a fuvarunkat. Velünk jött még maga Charlie, egy thai idegenvezető és még 1 magyar pár.
Igazából, akit érdekel, itt elolvashatja, mert pont ezeket néztük meg.
Persze, kiegészítem a személyes élményekkel. :)
Wat Traimit – A kolostor előtt volt egy üst, előtte csengőkkel. Ezeket a csengőket először meg kellett csengetni, majd az üstbe bedobni egy pénzérmét, ez állítólag szerencsét hoz. Ricsi sajnos túldobta, de én beletaláltam :D
Az összes ilyen szenthelyere csak mezítláb lehet bemenni, szóval ajánlatos olyan cipőt viselni, amit egyszerű le- és felvenni. 



Wat Pho – A legnagyobb látványosság talán az óriási fekvő buddha volt, nem is fért rá a képekre. Ezen a helyen alakult az első masszázsiskola is, és megtekinthettük az ember anatómiáját ábrázoló falfestményeket. Valamint egy csomó kisebb buddhát is láttunk. Volt ennek egy szépen karbantartott kerti része is tóval, ezer éves fákkal stb. Az egyik oroszlán szobor szájába bele volt építve egy kőgolyó, akinek ezt sikerül kivenni, az sok pénzt kap...már nem tudom kitől :D
Idegenvezetőink rendkívül sok háttérinformációval láttak el bennünket, lehetetlen volna mindenre emlékezni. :O








Épp gyereknapot ünnepeltek








Grand Palace- Nem azért voltunk hosszúnadrágban, mert annyira fáztunk, hanem azért mert néhány szenthelyre tilos rövidnadrágban vagy szoknyában bemenni. Itt a Királyi Palotánál is ez volt a helyzet. Mi ezt természetesen tudtuk, csak Ricsi nem akart farmerben sülni egész nap, ezért úgy döntött, hogy majd itt vásárol egy lenge elefántos nadrágot, majd láthatjátok a képeken :) (otthon is gyakran viseli ezt a gatyát). Ide nem jöttek be velünk idegenvezetőink, csak megvették nekünk a jegyet és elláttak instrukciókkal. Rengeteg itt a turista és a legtöbb kínai, ugyanis itt található egy zöld Buddha, amihez minden kínai el szeretne zarándokolni az életében. Sok rossz véleményt lehet erről a helyről olvasni, hogy drága a belépő, sok a turista, nincsenek angol feliratok, szigorú dress code...de mi ezekre mind fel voltunk készülve és így nem ért minket semmi attrocitás, kivéve talán csak a legelején, mikor Charlie beállított minket egy csoportképre és egy horda kínai turista konkrétan lesodort minket terepről. Végül aztán pár méterrel arrébb fényképezkedtünk. :) Valamint arra is kell vigyázni, hogy nem mindenhol lehet itt fotózni, elveszik a telefonod és jó drágán adják vissza az őrök. Miután kijöttél onnan, arra is ügyelni kell, hogy nehogy rágyújts vagy alkoholt fogyassz az utcán, mert figyel a thai gestapo és szintén megbüntet.
Nekem ez a hely is nagyon tetszett, csak ámultunk, mi európaiak nem ilyen építészethez vagyunk szokva. :)









A csónakázás is emlékezetes volt, először is majdnem bezuhantam a folyóba, ahogy szálltam be a csónakba, nem örültem volna, ha ez megtörténik, ugyanis nem tűnt nagyon tisztának. A csónakkal meg úgy száguldottunk, mint a fityipaldi (Fittipaldi).  :D Óriási napozó varánuszokat figyelhettünk meg. 



Napozik a varánusz



Szerencsésen átjutottunk a folyó túloldalára.
Wat Arun- Megmondom őszintén, nekem ez a templom tetszett a legjobban. Itt a szerzetes olyan jófej volt, hogy bárkit szívesen megáldott, így anyukámat és engem is, majd kaptunk egy kis karkötőt tőle. A templom körül épp valamilyen esemény zajlott, voltak körhinták, emberek népviseletben. Charlie megkóstoltatott velünk valamilyen palacsintába csavart vattacukor ízű édességet, nem is volt rossz. 




Tuk tuk tuning




Wat Prayura Wongsawat Woravihan- Alig volt itt turista, holott ez is gyönyörű templom. Papájával etettük a teknősöket, óriási élmény volt. A képek magukért beszélnek.






Hazafele Bangkok ismét bedugult, de szerencsére a hotelig szállítottak minket. Aznap estére már csak pihenés volt betervezve, ugyanis másnap már hajnali 3-kor jöttek értünk.
Szombat, a várvavárt esküvő napja.
Ez az esküvő hagyományos buddhista stílusban volt megtartva és mivel én keveset tudok erről a vallásról, főleg csak a személyes megfigyeléseimet írom le.
Az egész már reggel 7-kor kezdődött. Mi azért indultunk már hajnali 3-kor, mert anyukámnak és nekem sminkest és fodrászt is foglalt a sógornőm és mire elkezdődött az egész, mi nagyon thaiul festettünk, de majd meglátjátok a képeken.
Először 9 buddhista szerzetes érkezett, akik egy rituálé közepette megáldották a családot, az esküvőt és valamit kántáltak közben és mielőtt az útjukra eresztették volna őket, még étellel látta el őket a család. Gondolom, azért is kezdődött ilyen korán az egész, mert a szerzetesek délután már nem ehetnek semmi szilárdat.
Khan Maak – eljegyzési szertartás. Ennek a résznek kicsit utána olvastam. Még a régi időkben, a férfi gyalog indult útnak a kedveséhez. Nem egyedül sétált, hanem a családjával, barátaival stb., ajándékokat vittek magukkal és útközben énekeltek. Mi is ezt demonstráltuk, mikor bevonultunk a férj mögött, énekelve és mindenféle bambusz- és banánlevéldekorációkat hordozva.
Ahhoz, hogy az esküvő folytatódjon, a vőlegénynek, el kell jutnia a menyasszonyhoz különböző akadályokon keresztül. Szimbolikus kapukon kell átlépnie, ami ezen az esküvőn viráglánccal volt reprezentálva. A feladatok közt volt pl. éneklés, fekvőtámasz stb. Végül mindent sikerült tesómank teljesítenie :) Ezután a vőlegénynek meg kellett találnia a menyasszonyt, aki egy ennek kialakított szobában rejtőzködött. Tesómnak itt beszédet kellett tartania és meggyőzni a családot, hogy nála a lányuk jó kezekben lesz.
Fontos jelentőséggel bír a vőlegény hozománya, amivel bizonyítja, hogy képes anyagilag támogatni a lányukat. Ez az ún. sin sod (anyatej ára). Itt egy csomó thai bahtot kiraktak egy tálra, hogy bemutassák, a vőlegény anyagilag alkalmas erre a feladatra. Sógornőmnek van egy gazdag nagynénije és ő szolgáltatta a pénzt. :) Csak szimbolikus hozomány volt, viszont nagyon fontos szerepe van a thai esküvőkön.
Ha jól emlékszem, ekkor helyezték fel egymásnak a gyűrűt is, persze guggolva a családtagok előtt.
Ezután a menyasszony és a vőlegény is egy-egy fejdíszt kapott, ami össze volt kötve egy pamutcérnával és ez már a házasságot szimbolizálta. Azt hiszem ezt a fejdíszt is megáldották korábban a szerzetesek. Ekkor már egymás mellett ült a menyasszony és a vőlegény, majd a család és a vendégek sorban a házaspárhoz léptek és szentelt vizet öntöttek az összezárt kezükre és jókívánságokat kívántak nekik. Batyám mondta, hogy annyian leöntötték a kezét hideg vízzel, hogy már elkezdett fázni és remegni a keze.
Ki volt alakítva egy hálószoba a házaspárnak, és ide lettek beküldve. Ez egy nyitott szoba volt, szóval nem mentek igazából aludni, csak befeküdtek az ágyba. Az ágyra is helyeztek néhány szimbolikus díszt, pl. sétabotot, ami a hosszú életet jelképezi.  Minden tárgy valaminek a jelképe volt. Az egész ceremónia thai nyelven zajlott és volt egy angol tolmács is, de sokszor nem pontosan tudtuk/értettük, hogy épp mi zajlik. :)
Eddig az egész ceremónia kint játszódott, majd ezután bevonultunk egy terembe és asztalokhoz ültünk.
A pár ez alatt átöltözött. Tesóm ekkor már nagyon éhes volt, de még várt rájuk egy-két feladat. Pl. tortával etették a szülőket. Mindenki ekkor szeretett volna még fényképezkdeni is a párral. Ezután feltálalták az ételeket és a tesóm fogta az evőpálcákat és tök ügyesen használva ezeket, elkezdte magába tömni a kaját. Mi otthon sosem főztünk/ettünk ázsiai ételeket, ezért is csodálkoztunk a szüleimmel, hogy a tesóm meg ennyire imádja. :)
Nem volt ilyen táncolós, bulizós lagzi rész, hanem délután 3 fele mindenki hazament.



















Aznap este elmentünk még egy másik éjszakai piacra is. Ricsi itt arra az elgondolásra jutott, hogy jobb adni, mint kapni és ezzel a lendülettel vásárolt magának egy csomó mindent. :) (Jó persze a nagyszüleinek, anyukájának és húgának is. :) ) 
Még egy utolsó közös kép

Ricsi és én már vasárnap repültünk vissza, a többiek még 1-2 napot maradtak.
Elég rossz volt visszajönni Denverbe és rögtön munkába menni hétfőn, blööö, szóval nem is írok róla.
Ó, dicsőséges Thaiföld, Ricsivel sokat gondolunk az itt eltöltött hétre és vissza szeretnénk még jutni valamikor, mert annyi ott a látnivaló még. :D
Ajánlanék egy nagyon szuper bejegyzést még, olvassátok el, ha szeretnétek még többet megtudni Bangkokról.