Itt jártak anyukáink 2. rész

Ott tartottam, hogy elindultunk a Hoover gáthoz, ami Nevada és Arizona határán fekszik a Colorado folyón. Itt épp felújítottak egy sávot, meg rosszul navigáltam, aztán így szóltam: „na itt kellett volna lemenni“ és hirtelen Arizónaban találtuk magunkat. Ott aztán az első adandó alkalommal visszafordultunk és sikerült megtalálni a gátat. Szerda reggel volt, de alig lehetett parkolóhelyet találni, épp szerencsénk volt, mert előttünk kiparkolt valaki, mi meg gyorsan beálltunk a helyére. Többféle túra közül lehet választani, van fél órás meg 1 órás is, ahol levisznek a turbinákhoz. Mi a látogatóközpontba mentünk be, 10 dollár a belépő fejenként. Itt egy kiállítást néztünk meg, ami végigvezetett minket a gát rendkívül érdekes történetén. Mindössze 6 évbe telt az építkezés és mikor elkészült a legnagyobb ember alkotta építménynek számított a világon. A kiállítás nagyon interaktív, sokáig elidőztünk egy kis képernyő mellett, ahol kiválasztottál egy szobát és rákattintottál az egyes tárgyakra pl. a hajszárítóra és megnézhetted mennyi áram kell a működésükhöz és közben nekünk kellett az áramot is termelni. Mindent amit lehetett megnyomkodtunk és elolvastunk, majd végül átsétáltunk a gáton. Nagy volt a hőség, úgy 42 °C és a levegő is száraz volt, a látvány viszont mindannyiunkat lenyűgözött. A gát egyik oldala Nevadához tartozik a másik oldala már Arizónához. El volt helyezve egy-egy óra mindkét oldalon. Utána olvastam és kiderült, hogy Arizónában nem állnak át a nyári időszámításra, ráadásul Arizóna a hegyi időzónába (Mountain Time) tartozik, míg Nevada a csendes-óceáni időzónába (Pacific Time), tehát 1 óra az eltérés a 2 időzóna közt, de mivel Arizónában nincs nyári időszámítás, ezért ugyanannyi volt épp az idő a két órán. Ezután még az ajándékboltban élveztük a légkondit, majd kocsiba be és irány Las Vegas. 

Mikor a las vegasi szálláslehetőségek közül válogattunk, arra gondoltunk, hogy menő lenne, ha az ún. Strip-en lenne a hotelünk. Ricsinek az volt a fontos szempont, hogy tartozzon hozzá úszómedence is. (Csak úgy megjegyzem, hogy végül Ricsi nem pakolt be semmilyen úszással kapcsolatos kelléket, pl. úszónadrágot vagy papucsot. Váltig állította, hogy ő emlékszik, hogy betette ezeket, de biztos a takarítónő hazavitte fiainak, Pepének és Rodrigónak). Így végül a középkori témájú Excalibur hotelre esett a választásunk. Délután 3-tól lehetett átvenni a szobánkat. Mi nagyjából akkortájt értünk oda és még kb. fél órát sorakoztunk a becsekkolásnál, ugyanis elég sokan akartak ott megszállni még rajtunk kívül. Kérdezte a recepciós, hogy napi 30 dollárért nem akarjuk-e “upgradelni” a szobánkat, hogy a Strip-re nyíljanak az ablakok. Először, nem fogadtuk el az ajánlatot. A szobánkból végül a hotel falán gyönyörűen kígyózó csövekre nyílt a kilátásunk. Igazából, Ricsi volt az, akit ez a legjobban felháborított, így végül annyira erősködött, hogy szobát váltottunk. Be kellett látnunk, hogy az új szobából valóban pazar látvány tárult elénk. Anyu szavaival élve: „Jé, ez Amerika“. Végül a bőröndünk is megérkezett. Ezután beváltottunk 50 dollárt egy dollárosokra és kezdetét vette a kaszinózás. Érdekességnek számított, hogy lehetett dohányozni a hotelek kaszinórészlegén és sörösüveggel a kezedben sétálni az utcán és nem kell szállodavendégnek lenned ahhoz, hogy használd az egyes hotelek játékgépeit. A legnagyobb összeget Ricsi nyerte, aki $1-ból 20-at csinált. Mikor eljátszottuk a vagyonunkat és úgy gondoltuk odakint már nincs gatyarohasztó meleg, elindultunk egy sétára. Megálltunk pár ajándékboltban és egész a Bellagio hotelig mentünk, ahol megvártuk a híres szökőkút egyik show-ját. Nagyon tartalmas napot zártunk, sok kalanddal és nevetéssel megfűszerezve. 

Kilátás a szobából 1.

Kilátás a szobából 2.

Agymenők játékgép

Másnap, június 30-án korán ébredtünk, mivel egy hosszú autóút várt ránk, egészen a Grand Canyon déli oldalához, a South Rim-hez mentünk. Hozzávetőleg 4,5 óra volt az odaút. Még korán reggel megálltunk a „Welcome to Fabulous Las Vegas” táblánál ellőni néhány fotót, megreggeliztünk és meg sem álltunk egészen a Grand Canyonig, kis pihenővel a Seligman nevű település 66-os út menti vegyesboltjában. Mondanom sem kell, hogy megint alig találtunk parkolóhelyet és a parkolóőr megengedte, hogy oda parkoljunk, ahol egy konténer szokott állni, de épp nem volt ott, majd ezután kitette a „megtelt“ táblát.

Itt végigsétáltunk a „Trail of Time“ nevű úton, ami a Grand Canyon mentén vezetett és közben végigkísérhettük a Grand Canyon kialakulását geológiai szempontból, sziklamintákkal és a járdában elrejtett jelzésen figyelhettük hány év telt el egyes pontok közt. Ez nagyjából egy 4,5 km-es túra volt, vissza már busszal mentünk a parkolóhoz. A Grand Canyon teljesen magával ragadott, hihetetlen mit képes a természet kialakítani, a képek vagy szavak nem is tudják visszaadni azt a gyönyőrű látványt, amiben részünk volt. Sajnos, innen is el kellett indulnunk haza. Az arizónai Kingman város közelében egy homokviharba kerültünk, hirtelen sűrű homály borult az autópályára és picit dobálta a szél az autót, majd kikeveredtünk belőle és folytattuk az utunkat. Aznap este már csak visszavittük az autót a kölcsönzőbe és nem okozott gondot az elalvás sem. 

Másnap már nem kellett korán kelni és a nap nagy részében strandoltunk, a maradék időben pedig Las Vegas hotelei közt ingáztunk. Ricsivel felültünk a New York New York hotelhez tartozó hullámvasútra is, ami után kicsit rosszul lettem, de megérte :D 

Este elubereztünk a Fremont street-re, ami a belváros fő utcája, itt nyílt először kaszinó Vegasban. A Strip inkább családbarát utca, míg ez egy kicsit bulisabb, sötétebb hely, éjszaka. Van itt egy zárt sétálóutca és hogy oda bejussunk, sorban kellett állnunk és átellenőriztek mindenkit a biztonságiak. A sétálóutca egyébként fedett és a tetején át lehet csúszni zipline-nal. Itt bent aztán a legfurább utcai művészeket láthattuk, le lehetett volna fényképezkedni félmeztelen Kiss bandatagognak maszkírozott szerzetekkel és hasonlók. Viszont a szuvenírek sokkal olcsóbbak voltak az itteni ajándékboltokban. Az egész fényárban úszik, félkarú rablók és szórakozó turisták mindenfelé.

Július 2. az utolsó las vegasi napunkat jelentette. Reggel még úszkáltunk a medencében, majd leadtuk a szobánkat, 11-ig kellett kijelentkezni. Ezután a hotelünk kaszinórészlegében részt vettünk egy ingyenes Black Jack és Craps oktatáson, utóbbi kicsit bonyolult kockás játék volt. Hamarabb is eszünkbe juthatott volna ez és akkor mertünk volna élesben is játszani egy asztalnál, de majd legközelebb, addig is otthon Black Jackezünk. Lehetett kapni az ajándékboltban olyan kártyapaklikat, amiket már használtak, pl. vettem egy paklit, amivel a Luxor hotelben játszottak.

Aznap kaptam egy emailt a légitársaságtól, hogy a járatunk 3 órával később fog indulni. Ezért még volt időnk kicsit sétálgatni, bár nagyon meleg volt, majd kajáltunk és kimentünk a reptérre. Elég sok időnk volt még a gép indulásáig, szóval bejártuk a reptéri boltokat, aztán a Starbucksból elhoztunk kis zacskós cukrokat, amik zsetonokként szolgáltak és kártyáztunk. Egyébként voltak itt is játékgépek, de már nem akartunk több pénzt elveszíteni. Éjfél előtt már Denverben voltunk.

Las Vegas sosem alszik, nem lehetett tudni, hogy épp hétköznap van vagy hétvége, állandó a nyüzsgés. Nehéz elképzelni, hogy valakinek ez az otthona, itt jár munkába, iskolába. Érdekes kontraszt tárult elénk, a fényűző luxushotelek közt sétálva feltűnően sok volt a hajléktalan is. Ezerarcú város, 4 nap nem is volt elég a felfedezésére, de szerintem kihoztuk a lehető legtöbbet belőle. Szívesen felidézem az itt eltöltött napok élményeit. Csak az zavart, hogy egyre közelebb kerültünk anyukáink hazautazásának dátumához. Még jön majd egy 3. rész is a maradék együtt töltött napokról is.

Minden jót!