Helló!
Vissza akartam olvasni, hogy mit írtam tavaly márciusban, de rá kellett jönnöm, hogy semmit. Úgy tűnik márciusban elhagy az ihlet :) (közben átcsusszantunk áprilisba) De ebből is látszik, hogy már idejekorán elkezdtem írni a bejegyzést, csak nem sikerült befejeznem. :)
Akkor írok egy kicsit a munkámról, ha már az időnk nagy részét ott töltjük. Már nagyjából fél éve vagyok ennél a cégnél. Ami tetszik az az, hogy hétfőtől péntekig kell dolgozni és szabadok a hétvégék. Tetszik továbbá, hogy a hónap utolsó péntekén reggel egy meetinget tartunk, ami reggelivel van összekötve. Tetszik, hogy bármikor elmehetek szünetre és ha van valami elintéznivalóm, akkor könnyedén meg tudom beszélni, hogy később jövök csak be vagy hamarabb végzek stb. A főnököm néha kicsit paranoiás és mintha megbízhatatlannak tartana, de az utóbbi időben ezzel nem volt már gond. Eleinte is azért, mert senki sem tanított be, holott azt ígérték az interjún, hogy mindent megtanítanak. Így utólag rájöttem, hogy azért is volt olyan nyomasztó az első 1-2 hónap, mert tele volt az asztalom még az előző nő papírjaival. Halmokban álltak a papírok a földön és az asztalom bal felét sokáig nem is tudtam használni, mert ott is iratok voltak A főnököm csak annyit mondott, hogy majd rakjam el őket és ami nem kell azt dobjam ki. Viszont csak hozta és hozta a sok könyvelnivalót és egyszerűen nem volt időm elrakodni és én egyre jobban merültem el a papírhegyekben. Nagyjából 2 hónap után végre volt időm hozzányúlni az iratokhoz és kiderült, hogy voltak ott még befizetetlen rezsi számlák, ami miatt kaptam értesítőket, hogy kikapcsolják az áramot meg hasonlók. Ennek persze nem örült a főnököm, de hiába mondtam, hogy nem is kaptam meg a számlát, nem nagyon hitt nekem. Most már készítettem táblázatot a 33 üzlethez és mindig tudom, mi hiányzik, de az elején fogalmam sem volt, hogy mire kell odafigyelnem. Vagy a főnököm főnöke kérte az egyik számla másolatát, amit még az előző nő rakott be a rendszerbe és magát a számlát nem találtam, mert azt sem tudtam, hogy hol kéne keresnem és úgy tűnt senki más sem tudja. Aztán mondta a főnököm, hogy ha ez az ő főnöke valamit kér, akkor válaszoljak 10 percen belül. Ilyesmik miatt rosszul éreztem magam, hogy még ilyen apróságokat sem tudok elintézni. Néha nem vagyok benne az e-mail levelezésekben és aztán csak a végén küldik el, hogy pl. nyomtassak ki egy csekket. Múltkor meg aztán jött a főnököm, hogy na akkor meg van-e a csekk. Kérdőn néztem rá, hogy mégis milyen csekk. Aztán kiderült, hogy végül elfelejtette nekem elküldeni az e-mailt, amit nekem fogalmazott, csak épp nem voltam a címzettek között.
Már tudom, hogy ilyen izgulós a főnököm, ezért mindig berakom őt is a "cc-be", hogy lássa, miket válaszoltam, hogy oldottam meg a problémákat stb. Emellett mindig segít, ha már el vagyok havazva. Szóval, már egyre jobb a kapcsolatunk, de azért néha elég nyersen tud válaszolni és kevésszer dícsér meg, ami azért jól esne néha. Legalább most már van kivel ezeket kibeszélnem, J-vel, aki mögöttem ül :)
Jelenleg ennyi papír vár, hogy elrakjam, de ezt már én termeltem. |
Mostanában a könyvelői részlegnek nagyon sok a munkája, ezért a vezérigazgató hálájának jeléül vett csak ennek a részlegnek jegyeket a nyitó baseball meccsre, ami április 8-án volt délután 2-kor és még 4 órát ki is fizettek nekünk, mintha dolgoztunk volna. Hozhattunk párt is, így jött Ricsi is, szerencsére elengedte a főnöke. Egyébként ilyen 105 dolláros "club" jegyeket kaptunk, amihez kiszolgálás is járt. A megnyitó nagyon szép volt, az amcsik ilyenekre nagyon adnak. A meccsen viszont kikapott a Colorado Rockies, de sebaj jó volt a hangulatunk. Aztán eltűnt a főnököm és később mikor találkoztam vele, eléggé be volt rúgva és valamit magyarázott, hogy elment margaritat venni, de túl erős volt. :D
A munkában nyertem 2 jegyet egy hokimeccsre, ami a Colorado Avalanche és a Detroit Red Wings között zajlott. Az érdekesség az volt, hogy a baseball pályát alakították át hokipályává. Mi az ún. "alumni" meccsen voltunk, tehát a régi játékosok játszottak egymás ellen, ugyanis ez a két csapat nagy riválisnak számított egykor. Másnap meg az aktuális felállás játszott. Megmondom őszintén jobban szeretem a hokit, mint az amerikai focit. Nagyon remek volt a hangulat és végül a coloradoi csapat nyert. Egyébként az egyik gólt Milan Hejduk lőtte be, aki egy cseh játékos. A mostani detroiti csapatban van 2 szlovák meg egy cseh is, elég menő :) Emlékszem, a csehországi főnököm is nagyon szeretett hokizni és nagyon letörten mesélte, hogy a fiai (6-7 évesek) nem szeretnek jégkorong edzésekre járni, majd egy héttel később kiderült, hogy azért nem, mert nem tudtak még jégkorcsolyázni :D (Aztán megtanultak és már nagyon szerették :D).
A jegyeket úgy nyertem, hogy mondták azon a reggelis meetingen, hogy aki szeretne jegyeket nyerni, az küldjön egy emailt, végül csak négyen jelentkeztek, abból kettőt sorsoltak ki, összesen 4 jegyük volt.
Jártam szemorvosnál és kiderült, hogy a biztosításom nem fedezi a
szemmel kapcsolatos orvosi költségeket. Nem is tudtam, hogy arra is
valami külön biztosítás van, mint mondjuk a fogorvosra. Káosz az egész.
Muszáj volt elmennem szemorvoshoz, mert vény nélkül nem lehet
kontaktlencsét rendelni, Európában simán lehet. Gondoltam, akkor már egy
új szemüvegre is befizetek. Borzasztóan drága volt az is. :O
Még februárban voltunk a Black Sabbath koncerten. Muszáj ezt is megemlítenem, mert annyira remek volt. Mondanom sem kell, hogy senki sem maradt ülve, mindenki tombolt, fiataloktól kezdve az idősekig. A zenekar is tele volt energiával és ők is nagyon élvezték, amit csinálnak, nem megfáradt nyugdíjas zenekart láttunk, holott már 46 éve zenélnek együtt. Ez volt állítólag a búcsúturnéjuk, nagyon örülök, hogy láthattuk őket élőben.
Lefényképeztem a pólókínálatot, mert nem láttam a tömegtől |
Szereztünk tagságit a Sam's Club-ba, ami leginkább az otthoni Metro áruházra hasonlít, csak itt még nagyobb kiszerelésben lehet kapni dolgokat. A tagsági ára 45 dollár egy évre és a cég, ahol dolgozom, visszafizeti, ezért is gondoltuk, hogy kipróbáljuk. Ellőttem pár képet, majd meglátjátok, miket lehet itt kapni :) Sajnos, a spájzunk nem elég nagy az ilyen termékek befogadására, de azért néhány dolgot onnan szerzünk be.
Vigyázz, nehogy gyermeked megfulladjon a szotyiban |
Eléggé sokat havazik idén és így, hogy nem mentünk síelni, annyira már nem élvezzük. Egyszer akkora hóvihar kerekedett, hogy hószüneti napot kaptunk munkában. Engem reggel 6-kor felhívott a főnököm, már azt hittem azért, hogy maradjak otthon, de csak azt mondta, hogy kijön elém a villamos megállóba, hogy ne kelljen a hóesésben gyalogolnom. Majd mire próbáltunk visszaérni az irodába, elakadtunk, kerülőúton bejutottunk, erre kitalálták, hogy bezárják az irodát, mert veszélyes ilyenkor közlekedni. Maradtam kb. 45 percet, elintéztem pár dolgot és hazajöttem. 8 óra munkaidőt megfizettek :) Ricsinek, sajnos dolgoznia kellett, aztán fel kellett raknia a hóláncot, hogy haza tudjon jönni. Amíg ezeket a sorokat írom, éppen havazik :D Már voltak itt 25 celsius fokok is, de most megint havazik egy kicsit a biztonság kedvéért.
Közben Húsvét is eltelt, amit itt Amerikában vasárnap ünnepelnek -.- Idén főztem sonkát is meg aranyos reggelit készítettem :)
Részt vettünk egy elég bizarr sporteseményen, az ún. roller derby-n. Erre Ricsi kapott 2 jegyet az egyik ügyfelüktől, mert a csaj, aki ott dolgozik, egy ilyen csapatban korcsolyázik. Ez a sport arról szól, hogy két csapat korcsolyázik körbe-körbe egy ovális pályán és vannak a blokkoló játékosok meg egy akinek pontot kell szereznie, úgy hogy áttöri magát a nagydarab blokkoló lányokon. Megmondom őszintén, ezelőtt sosem hallottam még erről a sportról, de úgy tűnik, én vagyok ilyen tudatlan. :O Van valamilyen Drew Barrymore-os film is, ami ezzel foglalkozik, meg anyukám is látott egy CSI Miami részt, amiben megöltek egy roller derby-s lányt, nekem meg eddig elkerülte a figyelmemet ez a különös sport. Egyébként arról a lányról, aki meghívott minket, miután rájöttünk, hogy mik a szabályok, kiderült, hogy nagyon ügyes pontszerző.
Elmentünk egy Dave & Buster's-be, ami tele van játékgépekkel és étterem is tartozik hozzá. Ide csak azért tértünk be, mert még volt 1 óránk a film vetítéséig. Vásárolnod kellett egy kártyát, amire vettél pontokat, amiket aztán eljátszhattál és végül a megszerzett kuponokat beválthattad ajándékokra. Mi így jutottunk hozzá egy óriás napszemüveghez, jojóhoz, gumikutyához és fejmasszírozóhoz. Ezután megnéztük a Deadpool c. filmet. Engem sosem hoztak lázba a szuperhősös filmek és képregények, szerintem még a Batmant sem láttam. :O Ennek ellenére egész vagány volt meg volt néhány jó poén, de azért olyan nagyot nem ütött, mint mondjuk a Nagy Lebowski :D Azért is mentünk moziba, mert volt egy 10 dolláros ajándékutalványom és a Discover kreditkártyára is most aktiváltam olyat, hogy 10% cashbacket kapok, ha mozijegyet vásárolok, tehát a vételár 10%-a visszajön a számlára. Ezekből aztán vásárolhatok ajándékutalványt vagy felhasználhatom visszafizetésnél. A cashbackről még lehetne írni, de most nem jött el az ideje még :)
Ricsi kollegájának idén is volt szülinapja (wow :D) Idén úgy ünnepeltük, hogy egy szobából logikai és ügyességi feladatok megoldásával szabadultunk ki és megmentettük a világot. 60 perc állt rendelkezésünkre és épp hogy sikerült, 2 perc maradt hátra, mikor kijutottunk. Nagyon izgalmas volt a játék.
Néhány érdekes kép:
Amish készítésű vaj |
Jól sikerült tárkonyos csirkeragu leves |
Facelift |
Finom fagyi |
Ricsi markolózik |