Képzeljétek, most készítettem pár jegyzetet, így tudom, hogy mit is kéne megosztanom veletek :O Ugye, a lábunk még mindig be van akadva a hétköznapi élet mókuskerekébe, de volt néhány esemény, ami kizökkentett a megszokottságból.
Ott volt pl. Ricsi kollegájának szülinapja. Meghívtak minket egy stand-up comedyre a Comedy Works-be, előtte meg vacsorára, ahol Ricsi már nem rendelt 2 főételt, mint ahogy tette ezt múltkor véletlenül a céges karácsonyi vacsorán. Ez a vacsora ugyanabban az épületben volt, mint a komédia is. Nem vagyok nagy híve a stand-up comedyknek, mert nem nagyon szeretem a betanult poénokat, jobban szeretem, amikor improvizálva viccesek. A fő humorista Jon Lovitz volt, aki szerepelt pár részben a Jóbarátokban meg a Két pasi meg egy kicsiben is, én csak ezekből ismertem, de van néhány híresebb filmszerepe is. A főattrakció előtt még fellépett 2 másik humorista is, már nem tudom a nevüket, az egyik csaj volt, elég vicces volt az utána következő férfi meg szerintem nem is angolul beszélt :D Alig értettem a szerencsétlent, de többieknek tetszett. Főleg egy nőnek mögöttünk, aki annyira harsányan nevetett az ÖSSZES poénon, hogy már én éreztem magam rosszul miatta :D Aztán jött Jon Lovitz. A viccei többsége rasszista és homofób volt. Sok poénjában megemlítette barátját, Bob Sagetet, aki meleg. Sőt, átírta a Beatlestől a Hey Jude c. számot és végül a közönség énekelte a végén azt a nananana-s részt, hogy : "Vagina-na-na-naranannaaa, gaaay Bob" Jon meg zongorázott hozzá. Meg hogy járt Perzsiában és minden második nőt, akivel találkozott, úgy hívtak, hogy Negar, amit ha angolosan ejtesz ki, már majdnem hasonlít az N betűs szóra, amivel nem szabad illetni itt az afroamerikai embereket. Meg sok zsidó viccet is, mert maga is zsidó, pl. hogy 2 zsidó bemegy a bárba... és megveszik :D Bevallom, néhány poén mosolyt csalt az arcomra. Ilyen a stílusa, komoly témákat pedzeget, amiket, ha tényleg komolyan vennénk, akkor fel is háborodhatnánk. Azért munkában nem sütök el egy ilyesmi viccet :D
Itt járt az én bátyám, juhuuuu. Április 18-án érkezett, épp szabadnapom volt, úgyhogy kimentünk eléjük a reptérre. Hárman jöttek, tesóm főnöke, az egyik kollegája és a tesókám :) A főnökének, nevezzük J-nek, nem érkezett meg a csomagja, csak 2 nappal később, mert más gépre rakták fel a pakkot. Ez nem igazán szegte a kedvét. Mivel szombaton már későn érkeztek, már csak elvittük őket az autókölcsönzőbe, ahol már előre le volt foglalva a kocsi, csak épp összeomlott a rendszerük. Aztán J mesélte, (mert mi kint vártunk rá), hogy az autókölcsönzős hölgy valami olyat mondott, hogy "the reservation system is gone", erre J mondta, hogy biztos partyzni ment, mire a nő nem fogta fel, hogy ez egy vicc akart lenni és megkérdezte, hogy partyzni mennek-e vagy most mi van? :D Aztán már csak kajáltunk az Applebee’s-ben és elmentünk a szállásukra, ahol kiderült, hogy már elfogyott az olyan szoba, amit ők is lefoglaltak, hogy 2 queen ágy és egy szófa, helyette kaptak egy king ágyat meg egy szófát. Szóval tesóm egy ágyban aludt J-vel, közös takaróval :D Majd másnap megüresedett egy olyan szoba, amit eredetileg akartak, úgyhogy aztán átköltöztek. Vasárnap dolgoztam 7-től délig, de aztán fogtuk magunkat és elmentünk a Garden of the Gods nevezetű helyre, ami már Colorado Springsben található. Ez a park a vörös sziklaalakzatairól híres, akit érdekelne bővebben, itt fel van tüntetve az összes érdekes szikla :) Nagyon jól éreztük magunkat :D
Hétfőre baseball meccs volt betervezve. Épp csúfosan kikapott a Colorado Rockies, 14-3-ra :D Szóval, most Londonba az a hír fog eljutni, hogy szar a baseball csapatunk :D Ricsinek nagyon tetszik a bézbóz amúgy, én néha elvesztem a fonalat. Egyébként jó a hangulata a meccseknek, mindig bejátszanak számokat, mint mondjuk a hokiban és aztán mindenki táncol és véletlenszerűen mutatnak embereket a kivetítőn, sajnos minket nem mutattak, pedig nagyon odatettük magunkat, még olyan nagy ujjunk is volt, majd rajta lesz a képeken :D A meccs végén mentünk a kocsihoz és jöttek szembe valamilyen srácok, aki köszöntek nekünk és tesómék nem értették, hogy miért köszönnek nekünk ismeretlenek :D Ez itt így megy, már megszoktam :) Nem találkoztunk minden nap, mert ugye ők nem kirándulni jöttek, hanem dolgozni, de ha nem is mentünk sehova szórakozni, volt, hogy csak átmentünk őket "boldogítani" a hotelükbe. Elmentünk egy Vinyl nevű klubba is csütörtökön, ahol épp Duke Dumont koncertezett. Kicsit sajnáltuk rá a 30 dolcsis belépőt, de azért bementünk. Egyébként, én szeretek táncolni, de itt alig volt hely :D Aztán mi már hazamentünk éjfél körül, mert Ricsi munkába ment reggel. Itt búcsúztunk el tesómtól, de ezúttal nem voltam szomorú, mert tudtam, hogy nemsokára újra találkozunk.
Még talán azt említeném meg, hogy sikerült összehoznunk egy közös találkozót Rita+Bálint párossal és Zsuzsi+Darcy párossal és a két gyerekükkel. Nem akarok dicsekedni, de én szerveztem meg :D Először Estes Parkba akartunk elmenni , ami egy szép hegyi város és kb. másfél órára van Denvertől, de kiderült, hogy Ritának dolgoznia kell délután, így végül a denveri állatkertre esett a választás. Egyszer már jártunk ott. Ezúttal nem havazott, viszont nagyon meleg volt, de olyan alattomosan, hogy nem is éreztem, csak leégett a dekoltázsom :D Gyanakszom, hogy egy enyhe napszúrást is kaptam, mert másnap fájt a fülem és kicsit szédültem munkában, de aztán átment :)Az állatkertben sok állat volt :D Nem tudom, még mit mondhatnék róla. Mi aztán még átmentünk Zsuzsiékhoz az állatkert után, beszélgettünk, Ricsiék autót is szereltek, gyerekek aludtak, majd felébredtek :D
Na még azt megosztom veletek, hogy ellátogattunk a Wurstküche-be Ritáékkal, ahol német söröket lehetett inni és német kolbászt enni. Ez épp a British Bulldog (angol pub) mellett van, ahol múltkor jártunk. Képzeljétek, egy DJ is játszott itt a Wurstkücheben és egyszer csak Rita mondja, hogy ez nem a "Ringasd el magad"?! Kint ültünk és füleltünk és valóban az szólt :O Denverben egy német étteremben egy LGT szám? :O Gondoltuk, biztos magyar a lemezlovas. Odamentünk hozzá Ritával, de kiderült, hogy csak szereti ezt a "török" számot. Mondtuk neki, hogy ez magyar, aztán erre, hogy igazunk van ez tényleg magyar. (Tudjátok, a Turkey meg a Hungry szindróma). A kaja meg a sör nagyon finom volt.
Most zárom is a soraim, mert már nagyon izgulok a hazaút miatt :D A terv az, hogy 12-én elrepülünk New Yorkba, ahol picit körülnézünk, találkozunk egy barátnőmmel és innen csak este 9-kor megy majd a gépünk először Zürichbe, onnan meg Budapestre érünk 13-án. Nagyon sűrű lesz a programunk is, ugyanis 3 országot fogunk bejárni (Magyarország, Szlovákia, Csehország), családunkkal és barátinkkal találkozunk ott, esküvőre is megyünk :O Próbálok majd sok képet készíteni és majd írok az európai útról egy beszámolót. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz majd furcsa, elvégre már majdnem 2 éve nem jártunk otthon. Most talán egy kis időre eltűnök, de mivel nem írok olyan gyakran amúgy sem, fel sem fog ez tűnni nektek, olvasóim :)
Minden jót!
Képek:
Baseball:
Wurstküche: