Monday, September 22, 2014

Szeptember



Nem maradhat el a szeptember bejegyzés nélkül :)

Kicsit elhanyagoltam a blogot, de most akkor megpróbálom bepótolni. Ez azért is van, mert sokat dolgozunk és mikor én délutános vagyok, akkor nem nagyon járunk sehova. De ellátogattunk azért ebben a hónapban is egy-két helyre.

Jártunk a Downtown Aquariumban, ami olyasmi mint a budapesti Tropicarium, amiben még nem voltam, de így képzelném el. :D Megnéztük a halakat, cápákat és a végén lehetett rájákat is simogatni. Lehet egyébként búvárkodni a cápák közt, de arra külön kell időpontot foglalni. Kitekertem egy kis érmét is, amin vizisikló van meg a Downtown Aquarium felirat. Ezeket már egyszer elkezdtem gyűjteni, de nem tudom hol van a többi, nagyon elrakhattam őket. :D Ja és itt tartanak 4 tigrist is. Ricsinek a fényképezés közben kiesett az új telefonja a kezéből és megrepedt a kijelző. Szerencsére, nem vízbe esett, csak egy sziklára. Már rendelt hozzá új képernyőt és meg fogja javítani. Igazából erről nem tudok sokat írni, majd rakok fel szép képeket :)

Denverben is évente megrendezik az Oktoberfest nevezetű sörfesztivált. Idén 2 hétvégén keresztül zajlik majd. Épp nem dolgoztam szombaton, úgyhogy nem volt kérdés, hogy megyünk-e. Kicsit borsosak az árak, egy olyan nagy korsó, amit a képen látni, 25 dollár (sör nélkül) és azt 2 jeggyel lehet feltölteni. Lehet venni csak egy pohár sört, az 1 jegybe került, 1 jegy pedig 6 dollárba fájt. Úgyhogy nagyjából ugyanolyan árak voltak, mint a müncheni Oktoberfesten. Mikor ott jártunk épp ilyen sörtartó verseny zajlott, mindig öten versenyeztek egyszerre, külön a férfiak és külön a nők. Az nyert, aki a legtovább tudta tartani a 2 sört. Nevezett egy 74 éves néni és 2. lett a csoportjában :D Ez az esemény épp a baseball pálya, a Coors Field mellett zajlik. Éppen játszott a Colorado Rockies. Ricsi hallott róla, hogy lehet venni 5 dolláros jegyet is és hát úgy gondoltuk, hogy akkor megnézünk egy igazi baseball meccset. A jegypénztárnál mondták, hogy mit szólnánk 4 dolláros jegyekhez, mikor épp beleegyeztünk volna, odajött egy pár és mondták, hogy van 2 jegyük és ingyen odaadják nekünk és az 1. sorba szól. Elfogadtuk az ajánlatot sűrű thank you-k közepette és megnéztük a bézbószt. Már néhány szabályt felfogtam, pl. hogy az egyik csapat mindig üt és fut a másik meg dob és elkap. Végül a Colorado Rockies nyert, juhuuu.

Úgy terveztük, hogy Karácsonyra hazalátogatunk, de ez nem fog mégsem összejönni. Ugyanis rohadtul drága a repjegy. Azért is éltük bele magunkat annyira, mert azt hittük, hogy $1600-ba kerülnek a jegyek, de kiderült, hogy az csak 1 személyre annyi. Ráadásul fizetetlen lenne ez a szabadságunk, mert Ricsi még csak próbaidőn van, én meg ugye részmunkaidős vagyok. Még egy kicsit gyűjtünk. Májusban lesz Ricsi legjobb barátjának az esküvője, amin mindenképp részt szeretnénk venni. Akkor tuti hazamegyünk majd 3 hétre.

Nekem is lesz hitelkártyám, így már én is gyűjthetem a kredit pontokat :) Ugyanúgy a Discovertől, mint Ricsinek is.

Egy brokkolim túlélte az átültetést és a forróságot és már kezd fejlődni a rózsája. Továbbá vettünk egy kis Yucca pálmát is az Ikeában, mely a Punky névre hallgat, Heather nevezte el így. Az Ikeából beszereztünk még 2 asztalt is, az egyik az Ingo nevű asztal, de nem inog.(haha)

Kaptam egy kérést is kommentben, hogy írhatnék a zk jelentkezésről. Nos, jelentkezni majd október 1-jétől lehet 1 hónapon keresztül. Mint már írtam, annak idején Ricsi jelentett be engem is. A jelentkezéshez eleget kell tenni a zk programban előírt iskolai végzettségnek vagy szakmai gyakorlatnak. Tehát vagy középiskolai végzettség, ami 12 év vagy olyan szakmában 2 éves szakmai gyakorlat, ami hiányszakmának számít, de ebbe nem is mentünk annyira bele, mert mindkettőnknek van érettségije. Fényképet is kell mellékelni, itt elég szigorúak a kritériumok. Mi lefényképeztük egymást egy fehér fal előtt, majd Ricsi átméretezte a képeket. Találtam egy nagyon jó oldalt a jelentkezéssel kapcsolatban, még a jelentkezési űrlap is le van magyarra fordítva. Érdemes itt elolvasni mindent, jobban szerintem én sem tudnám összefoglalni.  
Majd ha kisorsoltak, akkor ezeket a dokumentumokat kell beszerezni, Nekünk mindent le kellett fordíttatni angolra, mert ez volt a szabály a szlovákiai nagykövetségen, de Magyarországon ez nem kötelező.
Mikor megtudtam, hogy kisorsoltak, elég vegyesek voltak az érzelmeim. Ez 2012 májusában történt és nekem még volt 1 évem az egyetemen, meg elég hirtelen ért az egész, mert nem nagyon hittem, hogy kisorsolnak, el is feledkeztem róla, hogy jelentkeztünk. Aztán ez lett belőle :) Remélem, azért valamennyire segítettem.

Múltkor felcsigáztam az olvasókat, mikor említettem, hogy majd írok arról, hogy néha miket akarnak visszaváltani nálunk az üzletben, íme néhány példa: Egy fickó visszahozott egy zacskó kibontott csipszet, mert hogy nincs jó íze, mivel megvolt a nyugta, így visszakapta a pénzt. Vagy egy nő visszahozta a tortát, amit csak kibontott, de bele se volt szelve, mert hogy úgy érzi, hogy kemikáliák vannak benne, de már nem volt meg a blokkja, ezért a torta árát levásárolta a boltban. Vagy egy néni visszahozta meghámozva a barackot, mert hogy fonnyadt, úgyhogy visszaadtam a pénzt. Vagy egy nő visszahozott vagy 5 zacskó kibontatlan csipszet, mert hogy a szülinapi bulira túl sokat vett és hogy ezekere már nincs szüksége. Most hirtelen több eset nem jut eszembe, pedig nagyon sok ehhez hasonlót átéltem már és már kezd természetessé válni :D Ha megvan a nyugta, akkor általában visszaadjuk a zsét.

Múltkor csináltam Ch-nek egy szendvicset, mert már írtam, hogy mikor együtt dolgozunk, sokszor hoz nekem valamit. Hát annyira ízlett neki, hogy kérte, hogy másnap is vigyek, mert, hogy ő még életében ilyen finomat nem evett. Igazából semmi extra nem volt csak vaj, krémsajt, pulykasonka szelet és pár szelet nyers anaheim paprika. Ez a fajta paprika édes és Mexikóból származik, ezért mindenféle mexikói ételekbe szokták belefőzni. Mondta is Ch, hogy szendvicsbe még sosem rakta és hogy milyen finom :D Aztán másnap is vittem neki, akkor már G is megkóstolta és neki is annyira bejött, hogy ma vett krémsajtot, kenyeret és anaheim paprikát és hogy ő is csinál magának olyat :D

Október 23-án lesz 1 éve, hogy kijöttünk :O

Minden jót! Majd jelentkezem!


cápali
sör
schnitzel burger


Punky
Brokkoli